Miért maradunk benne olyan kapcsolatokban, amelyek fájdalmat okoznak? A traumakötődés láthatatlan szálai gyakran erősebbek, mint a józan ész – cikkünkben feltárjuk, hogyan alakul ki ez a kötés, és hogyan lehet belőle kiszabadulni.
Mi az egészséges határa a kitárulkozásnak? Miért van az, hogy néha nem érezzük egy beszélgetés határait, és több információt osztunk meg, mint szeretnénk? És hogyan kezeljük a helyzetet, amiben ezt tapasztaljuk?
Van, amikor nem a hangos veszekedések, hanem a csendes eltávolodás jelzi, hogy egy kapcsolat a végéhez közeledik.
Nem feltétlenül baj, ha nincsenek barátaink – a kulcs inkább az, hogyan érezzük magunkat ettől.
Meggyőződésünk, hogy szeretetből segítünk, amikor mások problémáit igyekszünk megoldani. De mi lehet a segítő attitűd hátterében? És hogyan tanulhatjuk meg elengedni azt, ami nem a mi felelősségünk?
A traumakötődés egyik klasszikus példája, amikor a borderline és a nárcisztikus működésmódú emberek egymás mellett kötnek ki. A kezdeti vonzalmat azonban hamar felváltják a játszmák és a szélsőséges érzelmi reakciók.
Az érzelmi érettség nem velünk született adottság, hanem fejleszthető képesség.
Gyakran különféle taktikákat vetünk be, hogy vonzóbbnak tűnjünk mások szemében, de tényleg előnyünkre válik, ha játsszuk a nehezen kaphatót?
Akkor vagyunk igazán hitelesek, ha a belső állapotunk összhangban áll a külső viselkedésünkkel, de hogyan hat ez a párkapcsolatunkra?