Élet & Pszichológia
A zene az utolsó, amire emlékszünkNemrég bejárta a világhálót a balerina videója, aki az Alzheimer-kór előrehaladott stádiumában van, ennek ellenére, amint meghallja a Hattyúk tava zenéjét, az egykori koreográfia minden mozdulatát fel tudja idézni.
Élet & Pszichológia
#gameforgood – játékkal az Alzheimer-kór kutatásáértEmlékezetzavar, beszédzavar, szorongás, a személyiség megváltozása – csak néhány az Alzheimer-kór megannyi tünete közül, melyek által egy egészségesen működő személy néhány év alatt önmaga árnyékává válhat.
Élet & Pszichológia
Pszichoterápia antik módra! – Így gyógyították az elmét az ókorban„Már a görögök is…”
Kapcsolataink
Demencia, Alzheimer és Parkinson-kór – a rettegett időskori betegségek„Papa, ezt már kétszer elmondtad.” „Nem igaz, már megint kezet mos, az előbb volt kint.” „Mama egyre lassabban mozog.” Ha ehhez hasonló mondatok ütik fel a fejüket a családban, bizony lehet okunk némi aggodalomra.
Sportpszichológia
Maximális fittséggel a szellemi frissességértNemzetközi összehasonlításban a mai magyar lakosság egészségi és edzettségi állapota igencsak hátrányos, annak ellenére is, hogy az utóbbi évek adatai szerint javuló tendenciát mutat.
Élet & Pszichológia
5 tipp a demencia megelőzéséreÖregedő társadalomban élünk, a világ demográfiai változás előtt áll.
Élet & Pszichológia
Nem emlékszel vagy nem tudod? Óriási a különbség!Amikor demenciáról vagy szellemi leépülésről beszélünk, napjaink egyik legsúlyosabb kórképét próbáljuk megragadni.