A zene az utolsó, amire emlékszünk

Nemrég bejárta a világhálót a balerina videója, aki az Alzheimer-kór előrehaladott stádiumában van, ennek ellenére, amint meghallja a Hattyúk tava zenéjét, az egykori koreográfia minden mozdulatát fel tudja idézni.

A videóban, mely az elmúlt hetekben meghatotta és ámulatba ejtette a világot, Marta Cinta González Saldaña, egykori balett-táncos szerepel. A felvétel egy évvel a halála előtt készült, 2018-ban, ám nemrég a spanyol szervezet, a Música Para Despertar (Zene a Felébredésért) megosztása nyomán vált virálissá. A szervezet a zene fontosságát hangsúlyozza az Alzheimerrel küzdő betegek számára. Bár a videóban sok pontatlan részlet van (a párhuzamos kép például nem is őt mutatja fiatal korában, és nem is a Hattyúk tava koreográfiáját), ezzel együtt is lenyűgöző, ahogy a zene hatására az idős, törékeny nő megelevenedik, és előtörnek belőle az emlékek – mintha ezzel együtt visszatérne a valódi önmaga.

A videó csak egyike azon példáknak, hogy a zene súlyosabb demencia esetén is hatalmas változást hozhat.

A hallásos memória ugyanis az utolsó, ami az emlékezetet érintő betegségekben leépül,

vélhetően annak köszönhetően, hogy ez az egyik első, ami kifejlődik, már akár a magzat 18 hetes korában. „A hangok érzékelése, és a hangadás képessége megelőzi a nyelvismeretet, de még a tudatosságot, annyira ősi. Ezért van bennük ilyen mélyen, és ezért képes ilyen erős reakciókat kiváltani” – mondta el Grace Meadows, a Music for Dementia programszervezője a The Guardiannek. Azt is megosztotta, hogy a leghatékonyabbak azok a zenék a memória aktiválásában, amelyeket 10 és 30 éves korunk között hallattunk, ugyanis a legérzékenyebb periódus a zene beépülésére a memóriánkba a tinédzserkor és a húszas éveink. Ez ugyanaz az időszak, ami a társas kapcsolatok és érzelmi világ szempontjából is sok új ingerrel jár: a zene az érzelmekkel is erős kapcsolatot mutat, de nem elhanyagolható a közösségteremtő funkciója sem – ennek tükrében tehát nem meglepő, hogy ennyi téren átszövi a memóriánkat.

Az új-zélandi Otago Egyetemen 2019-ben végeztek egy kutatást, melyben a zene és tánc hatását vizsgálták a demenciában érintett betegeknél. A résztvevőknek ismerős zenékre kellett különböző koreográfiákat gyakorolniuk hétről hétre. Arról számoltak be, hogy a memóriájuk és életminőségük jelentős javulását tapasztalták már a hatodik alkalom után.

Ez is azt bizonyítja, hogy a zene terápiás hatása nem elhanyagolható ezeknek a betegségeknek a kezelésében.

Fergus Early, aki ehhez hasonló tánc-workshopokat tart demenciával küzdő betegek számára, mindig élő zenével dolgozik, de még több kedvező hatást tapasztal, ha ezt tánccal is ötvözi. „Néha tiszta varázslat” – mondja. „Az emberek a szemed előtt átalakulnak, újra olyanokká válnak, amilyenek egykor voltak. Volt például egy nő, aki hétről hétre jött, és végig kerekesszékben ült a foglalkozásokon. Egy alkalommal, amikor lejátszottam egy adott zenét, a Keel Row-t, egy észak-umbriai népi dallamot, hirtelen elkezdett ütemes táncmozdulatokat tenni a lábával. Aztán az óra végén megszólalt – előtte soha nem beszélt még senkivel, az otthon dolgozói is azt mondták, hogy soha nem mond semmit. És ez a fajta átalakulás nem ritka a zene hatására.”

A mozgás, a test és az elme összekapcsolása fontos előrelépést jelenthet azoknak, akik már csak kevés feladatot tudnak elvégezni. „Az elme jobban működik, ha a test aktív, azzal szemben, amikor nagyon passzív” – vallja Early. A tánc emellett óriási előnyökkel jár azok számára is, akik elszigeteltnek érzik magukat. „A demenciában szenvedők számára kritikus fontosságú, hogy valamilyen kontrollt vissza tudjunk adni nekik, ezáltal ellentmondhassanak annak a képnek, amit a társadalom vetít róluk.” – mondja. „Tehát, ha improvizálnak a zenére, akkor a kezükben van a döntés. Nagyon egyszerűnek hangzik, de nagyon fontos, hogy az embereknek visszaadjuk a saját identitásuk érzését.”

A valódi identitás megjelenése az, ami annyira erőteljes Saldaña videójában. Hirtelen nem egy demenciában szenvedő, idős nőt látunk, hanem egy profi táncost, aki ennyi év után is emlékszik arra, amit tanult – aki igazi mestere a szakmájának. Láthatjuk, milyen volt balerinaként, és hogy betegsége ellenére továbbra is ugyanaz az ember maradt. A memóriaveszteség sok mindentől megfoszthat minket: az emlékeinkkel együtt a személyiségünk fontos részeit is elveszítjük. Ezért olyan fontos, hogy megragadjuk az emlékezés lehetőségeit, így a zene által visszahozott érzéseket és mozdulatokat, melyek azzá tettek minket, akik vagyunk.