„Már a görögök is…” – hangzik el minden egyes tankönyv elején. Igen, már az ókori görögök és rómaiak is nagyon jól tudtak bizonyos dolgokat. Meglepően sokat filozofáltak, kíváncsiskodtak, kísérletezgettek és újítottak. De vajon hogyan tekintettek a mentális zavarokra? Mit kezdtek az olyan rejtélyes betegségekkel, mint például a melankólia, a hisztéria vagy a mánia? Egészen meglepő, hogy mennyire érett nézeteket vallottak!
Az ókori orvosok és filozófusok (vagyis az akkori „brit tudósok”) számos elmezavart írtak le és különböztettek meg az antik civilizációk virágzásakor. A listát a melankólia, a vigasztalhatatlan szomorúság és a tartós motiválatlanság kellemetlen állapota vezette. Ez volt a régi idők unipoláris depressziója. Ezután következett a túlzott eufóriával és feltűnő impulzivitással jellemezhető mánia. Ez számított akkoriban bipoláris depressziónak. Mindezek után jöttek az olyan patológiák, mint például az általános értelmi leépülésben megnyilvánuló demencia (a neurodegeneratív megbetegedések őse), a konkrét testi okok nélkül, mégis fizikai tünetekkel jelentkező hisztéria (a konverziós zavar régebbi változata), valamint a nyilvánvalóan hamis vélekedéseken alapuló téveszmék és a valóságosként megélt, mégsem valóságos hangok/látványok: a hallucinációk. (Ez utóbbi kettő a skizofrénia egy-egy jellegzetes tünete.)
Noha a „testi” és a „lelki” rendellenességek természetfeletti értelmezése továbbra is megtartotta a maga népszerűségét, az orvosok és a filozófusok már ekkor is alternatív (lényegében tudományos) magyarázatok után kutattak. Egy idő után ugyanis nem elégítették már ki őket azok a babonák, amelyek szerint a különféle patológiákat istenek, démonok vagy netalántán szellemek okoznák. Úgy vélték, hogy azoknak sokkal inkább biológiai és pszichológiai (tehát „anyagi” és nem „szellemi”) hátterük lehet. Sőt mi több: azt is elképzelhetőnek tartották, hogy bizonyos elmezavarok jó esetben akár még az olyan pozitív emberi tulajdonságokat is fokozhatják, mint például kreativitás.
Hippokratész, a világ első orvosa… vagy inkább pszichiátere?
Hippokratész (i. e. 460-377) mindig is úgy okoskodott, hogy a különféle emberi nyavalyáknak elsősorban természeti és nem természetfeletti okai vannak. Ő ezen felfogásával a legtöbb kortársát messze maga mögött hagyta. A modern orvostudomány atyja ugyanakkor a pszichés problémák kapcsán is azon a véleményen volt, hogy az abnormális viselkedésformákat alapvetően belső, testi tényezők, nem pedig isteni közbeavatkozások indukálják. Ő egészen pontosan úgy gondolta, hogy az agy rendellenes működésében kell keresnünk a legfőbb kiváltó okokat. Annak diszfunkcióját ugyanakkor szerinte négy, mindannyiunk testében megtalálható folyadék finom egyensúlyának megbomlása okozza. Ez a négyféle testnedv:
a sárga epe (chole), a fekete epe (melan chole), a vér (sangvis) és a nyálka (phlegma).
Hippokratész mindezek tekintetében úgy vélekedett, hogy a sárga epe túltengése mániát eredményez, míg a fekete epe túlsúlya melankóliát idéz elő. A mentális működések efféle anomáliáit éppen ezért a híres orvos a háttérben megsejtett testi funkciózavarok kezelésével próbálta megszüntetni. A melankóliát okozó fekete epét például nyugodt életvitellel, vegetáriánus étrenddel, rendszeres testedzéssel, önmegtartóztatással, mértékletességgel és némi vércsapolás segítségével igyekezett a normál szintre csökkenteni. Ma már talán gyermetegnek tűnnek az efféle kezelések, holott tudományos eredmények bizonyítják, hogy az enyhe és a középsúlyos depresszióra például kifejezetten jó hatással lehet az aktív testmozgás!
Hippokratész természettudományos betegségfelfogását több görög filozófus (például Platón és Arisztotelész), valamint római orvos (például Aretaiosz és Galénosz) is átvette a későbbiekben. Aretaiosz (i. sz. 50-130) például úgy vélte, hogy emocionális zavarok is okozhatnak kóros viselkedésformákat, Galénosz (i. sz. 130-200) pedig egyértelmű különbséget tett a lehetséges kiváltó okok terén a pszichés konfliktusok (úgy, mint például az anyagi gondok vagy a szerelmi csalódások) és a szomatikus problémák (úgy, mint például egy fejsérülés vagy a túlzott alkoholfogyasztás) között. Amikor aztán Róma az antik világ egészére kiterjesztette kulturális hatalmát, az idegen népek orvosai is követni kezdték a görögök és a rómaiak mintáját.
A hősi aranykorból a sötét középkorba
Figyelemreméltó megfigyeléseiknek köszönhetően az ókori orvosok rendszerint a biológiai és a pszichológiai módszerek egyfajta keverékével gyógyították a különböző kórképeket. A görög szakemberek például barátságos légkör, zene, relaxáció, masszázs, torna és fürdőkúra alkalmazásával próbálkoztak. A római orvosok pedig még ennél is nagyobb hangsúlyt fektettek a mentális zavarokkal küzdő páciensek megnyugtatására, támogatására és vigasztalására.
Hozzáállásuk azóta is példaértékű a legtöbb modern orvos és pszichológus számára!
Az viszont, hogy az antikvitás számos neves tudósa elvetette a mentális betegségek „démonológiai” értelmezését, korántsem ingatta meg az emberek természetfeletti erőkbe vetett hitét. Az efféle nézetek és gyakorlatok feltehetően sosem fognak teljesen kirostálódni a különféle zavarok orvoslásából. A Római Birodalom bukása után is igen hamar újjáéledtek azok a régimódi hiedelmek, amelyek szerint elsősorban a „sötét erők” okozzák a „lelki betegségeket”. Az efféle babonás képzetek márpedig korántsem veszélytelenek. Az egyes pszichopatológiák áldozatait ugyanis hosszú évszázadokra megbélyegezték és rabláncra verték miattuk… Napjainkban szerencsére újfent fordult a kocka!
Kíváncsi vagy, hogy miként működik manapság egy modern pszichoterápia? Olyan probléma adódott az életedben, amellyel nem tudsz egyedül megküzdeni? Mi segítünk neked, ha lehet! Szeretettel várunk Tanácsadó & Terápiás Központunkban! Nézz szét az általunk kínált szolgáltatások között, és foglalj időpontot magadnak akkor, amikor csak szeretnél!
Felhasznált szakirodalom: Comer, R. J., Boross, O., Ehman, B., & Mirnics, Z. (2005). A lélek betegségei: Pszichopatológia. Osiris.
