Amikor demenciáról vagy szellemi leépülésről beszélünk, napjaink egyik legsúlyosabb kórképét próbáljuk megragadni. Az életkor előrehaladtával növekszik az esély arra, hogy a környezetünkben élőkön vagy magunkon is tapasztaljuk a tüneteit. Sok esetben mégsem demenciáról, hanem hangulatzavarról van szó. Hogyan tehetünk különbséget a demencia és a hangulatzavarok okozta szellemi teljesítőképesség romlása között?
A demencia a depresszió mellett az egyik vezető mentális kórkép, amellyel az ember élete során találkozhat. Általában idős korban jelentkezik, a központi idegrendszert érintő krónikus megbetegedésről van szó. Mivel a demencia egy szindróma, így több különböző tünetegyüttesnek kell jelentkeznie ahhoz, hogy pontos diagnózist állíthassunk fel. Magyarországon körülbelül 160 ezer ember szenved benne, az előrejelzések szerint pedig
2050-re a Világon körülbelül 100 millió demenciával élő betegről kell gondoskodnunk.
A betegséget a végrehajtó funkciókért felelős agyi területek zavara jellemzi, azonban már a konkrét tünetek megjelenése előtt tapasztalhatóak a megváltozott szociális interakciók, az érzelmi kontroll zavara vagy a motiváció hiánya. Fontos, hogy a leépülés fokozatos, nem egyik napról a másikra történik, a beteg tudata nem homályosul el. A demencia mögött olyan betegségek állnak, mint az Alzheimer-kór vagy az agy érhálózatát érintő elváltozások. Többnyire memóriazavarok, beszédzavar, a tervezés és a döntéshozatal nehézségei, mozgáskoordinációs problémák jellemzik. Kezdeti jelei között említhetjük a rövidtávú memória károsodását, amelyet a beteg eleinte érzékel és ez szorongást vagy depressziót idézhet elő.
Demenciaszerű tüneteket hangulatzavar, például depresszió is generálhat. Ebben az esetben elsősorban nem beszélünk a központi idegrendszer fizikai hanyatlásáról, a memóriazavarok és a gondolkodás zavara a hangulatingadozással függenek össze. A depresszió okozta szellemi teljesítményromlást látszólagos, vagyis pszeudodemenciának nevezzük. Bár a tünetek látszatra megfelelnek a „klasszikus” demencia kritériumainak, mégis felfedezhetünk bennük markáns különbségeket.
A memória szelektivitása az egyik ilyen ismérv. Ebben az esetben a beteg emlékezete a rossz és negatív emlékekre terjed ki, szelektálja az egyensúlyba hozó pozitív élményeket. A felfogás lassul, fáradékonyság és aluszékonyság jelentkezhet. A páciens be tud számolni arról, hogy a zavarok mikor kezdődtek el, míg egy demenciában szenvedő személynek erre kevesebb rálátása van. Ezzel párhuzamosan a pszeudodemencia aggodalommal tölti el az illetőt, ez kevésbé jellemző a normál demenciával élőkre. Bár mindkét esetben beszélhetünk az érzelmi kontroll zavaráról, a pszeudodemencia egyik domináló tünete ennek a változása. Amennyiben valamilyen emlékre kérdezünk rá, esetleg vizsgálat zajlik, a pszeudodemenciával élők javarészt „nem tudom” válaszokat adnak, míg a demenciával élők egyáltalán nem emlékeznek vagy helytelenül válaszolnak, abban a tudatban, hogy a válaszuk megfelelő az adott helyzetben.
A memóriazavar általában csak néhány területet érint a hangulatzavar okozta pszeudodemencia esetében. Azt vehetjük észre, hogy a demenciában szenvedő beteg az élet minden területe felett kezdi elveszíteni a kontrollt, míg a pszeudodemencia esetében szélsőséges teljesítményt látunk. Egyes helyzetekben normális a teljesítményük, más helyzetekben igen alacsony. Figyelnünk kell arra, hogy bármely jellemző tünetet tapasztaljuk,
a fennálló probléma hangulatingadozás vagy a központi idegrendszer hanyatlását előrejelző folyamat Jele is lehet!
A pszeudodemencia esetében a depresszió mellett megtalálhatjuk a skizofréniát, különböző kényszerbetegségeket, de hasonló tüneteket produkálhat a súlyosan hátrányos környezet és az iskolázottság hiányából fakadó csökkent szellemi funkciók is.
A demencia és a hangulatzavarok diagnózisának felállítása minden esetben az ellátó szakember feladata! A terápiában résztvevő pszichológusok és pszichiáterek egyaránt a beteg mindennapjainak javításán fáradoznak. Ma a demencia visszafordíthatatlan mentális kórkép, azonban ha időben történik a felismerése, az lényegesen javíthat a lefolyásán, megkönnyítve ezzel a beteg és a környezetében élők helyzetét is.
Forrás: SZTE-BTK Pszichológiai Intézet - Pszichopatológia Mesterkurzus
