Élet & Pszichológia

„Akkor megyünk át a hídon, amikor odaérünk” – a Mindset a VOLT Fesztiválon járt

Míg a háttérben a koncertek zaja hallatszott és már mindenki az esti Slash-koncertre hangolódott, addig a Diákhitel Kávézó sátrában egészen más hangvételű összejövetel – egy rendhagyó Mindset Pszicho-Kávéház zajlott.

Élet & Pszichológia

A tökéletes élet tökéletlen megközelítése – veszteségeink tanítanak meg értékelni, amink van?

Mark Manson amerikai blogger és A „lesz*rom” rafinált művészete című sikerkönyv szerzője szerint kultúránk túlzott pozitivitás kultusza káros.

Élet & Pszichológia

Szolgálnak és védenek! – A rendőri hivatás pszichés nehézségeiről

Magyarország Alaptörvénye szerint: „A rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme.” Ebből az átfogó rendelkezésből is egyértelműen levezethető, hogy a rendőrség kötelékébe tartozó személyekre komoly szakmai felelősség nehezedik.

Gyermekpszichológia

„Mi az életért vagyunk itt” – tudósítás a Feláldozhatók? című előadásról

„Egy nő két dologért mindenre képes: hogy legyen gyereke, vagy hogy ne legyen gyereke” – hangzik az ismert mondás.

Élet & Pszichológia

Orvos-Tóth Noémi: Teleraktuk az életet csillogó illúziókkal, amiknek semmi köze a realitáshoz

A Mindset Pszicho-Kávéház sorozata egy exkluzív rendezvénnyel várja vendégeit december 5-én, hiszen dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus és szakújságírónk, Illés Eszter szexuálpszichológus tart majd előadást az önbizalomról egy konferenciaest keretében.

A fiúk nem sírnak – barangolás a PC útvesztőiben

A radikális PC éppúgy termeli ki a szélsőséges ellentábor megmondóembereit, mint a Babiloni zűrzavart.

Élet & Pszichológia

Felelősség a jog és a pszichológia határterületéről szemlélve

A felelősség mindennapjainkat átszövő, meglehetősen tág fogalom.

Kapcsolataink

„Mi a baj? Semmi!” – Barangolás Passzív-Agresszíviában

„Véletlenül” elfelejteni egy közös ebédet szeretett partnerünkkel, elrakni párunk pendrive-ját (rajta az aznapra készített, nagyon fontos prezentációval), esetleg harmadszorra sem válaszolni egy kérdésre… Ezek talán semmiségnek, ártatlan cselekvéseknek tűnhetnek.

Személyiség

Szabadságunk teremtő ereje – hogyan kerüljük el a felelősségvállalást?

Előfordul, hogy elhárítod a felelősséget?