Az emberi kapcsolatok botránya – a Besúgó c. sorozat pszichológiája

Bár a legtöbb kritika a hitelességet kéri számon a Besúgón, az alkotók nem dokumentumfilmnek, hanem beszélgetésindítónak szánták. A szerzői szándékot alapul véve ebben a cikkben egy olyan témával, a besúgás pszichológiai vonatkozásaival foglalkozunk, amiről a sorozat beszélgetést kezdeményez. (Vigyázat, esetenként spoilerveszély!)

A történet vezércselekménye 1985-ben játszódik. A főszereplő, Demeter „Geri” Gergő (Váradi Gergely), miután felvették a Gazdaságtudományi Egyetemre, vidékről Budapestre kerül, és már a fővárosba tartó vonaton beszervezi az Állambiztonság. Azzal bízza meg tartótisztje Kiss Imre alezredes (Thuróczy Szabolcs), hogy jelentsen egy volt iskolatársáról Száva Zsoltról (Patkós Márton), aki a szakkollégiumban szerveződő ellenállás vezetője. Ezzel pedig elkezdődik Geri kettős élete.

A pörgős sorozat tele van rejtett utalásokkal. Ilyen az Európa Kiadó intróban elhangzó 1982-es Mocskos idők-je, ami epizódról epizódra haladva a sorozat tételmondatává válik. Ugyanilyen burkolt utalás Száva egyik jelenete alatt megszólaló Aláírhatatlan történelem a VHK-tól. Vagy az a jelenet is, amikor Geri tartótisztje 1974-ben egy papot szervez be, ami erősen rímel Bódy Gábor Kutya éji dala című filmjére. Fanyar ízt ad ennek az, hogy az 1983-as filmjében papot alakító rendező maga is beszervezett ügynök volt, és ebbe a filmjébe beledolgozta III/III-as ügynökélményét.

A sorozat legelemibb kérdése, hogy mit lehet kezdeni a besúgóval, egyáltalán mit jelent besúgónak lenni. Hogyan lehet ezt a helyzetet megérteni, és mit kezdjünk ezzel a megértéssel? A sorozat főszereplője Geri történetében a legszembetűnőbb a kettősség és az ebből származó csapdahelyzet, ami újabb és újabb konfliktust és természetesen izgalmas helyzeteket teremt.

Csepeli György szociálpszichológus besúgásról írt cikkében így ír a besúgónak a besúgotthoz fűződő ambivalens viszonyáról:

“Besúgó nincs besúgott nélkül.

A viszony mélysége, különössége semmilyen más személyközi viszonyhoz nem hasonlítható, kiváltképpen akkor, ha a besúgóban pozitív érzések ébrednek valódi kilétéről mit sem sejtő áldozata iránt. Márpedig a pozitív érzések megjelenésének valószínűsége nagy.”

A besúgó célja, hogy a besúgott közelébe kerüljön, a bizalmába férkőzzön és barátjának fogadja. Ezáltal válik a besúgott oldaláról ez, ahogy Berkovits Balázs filozófus, szociológus fogalmaz, az emberi kapcsolatok botrányává, hiszen a legbelsőbb, legbizalmasabb magánügyeket tárja fel idegenek nyilvánossága előtt az ügynök, aki a lebukás után személyes ismerősből idegenné válik, hiszen ismerősként nem mutatkozott meg igazi természete.

A másik oldalról azonban – folytatja Csepeli – a “megfigyelő csapdába kerül, hiszen nehéz őszinte szeretetre hazug szeretettel reagálni”. A helyzet ellenmondásosságának és az ebből következő “csapda lényege, hogy az ügynök akarva-akaratlan védi azt, akinek voltaképpen ártania kell. Miután lelepleződött, már maga sem tudja, hogy hányadán állt partnerével, ellensége volt-e vagy barátja, javított vagy rontott helyzetén." 

Az ambivalens helyzetből következik, hogy a besúgás eleve magában hordozza annak büntetését. “A besúgó tetteire akár fény derül, akár nem, maga a szerep annyira ellentmondásos, hogy ha egyszer valaki saját akaratából vagy akaratán kívül bele került, a keletkezett lélektani terheket soha többé nem teheti le.”

A besúgó szerepéből adódó kettősség, ellentmondásosság kétségtelenül hatással van a személyiségének alakulására is. Ezt a rejtőzködés és a megtévesztés miatt nehezen hozzáférhető területet vizsgálták a Magyar Grafológiai Társaság munkatársai, akik a jelentések írásképének változását követték nyomon. A kutatáshoz az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött jelentések közül véletlenszerűen választottak ki 56 ügynököt, akiknek kézírását feldolgozták.

Az elemzők arra az eredményre jutottak, hogy mindegyikükre jellemző volt egy áthatolhatatlan maszk viselése és az erőteljes látszatviselkedés, amit a megfelelési kényszer, illetve a folyamatos szerepjátszás követelt meg tőlük. A beszervezésük kezdetén még az írásuk elváltoztatására, álcázására is ügyeltek, és ez a tendencia az idő múlásával egyre csökkent, ahogy a besúgók rutinosabbá váltak a szerepükben, vagy beletörődtek a helyzetükbe, de volt akinek feloldódtak a gátlásai. Idővel egyre kevésbé törekedtek arra, hogy magukról jobb képet mutassanak.

A vizsgált személyek majdnem kétharmadánál megfigyelhető volt a helyzet negatív hatása, a személyiség szétzilálódása. Érzékelhető volt náluk a csalódottság, a rezignáltság és a céltalanság érzése. A mintából tizenegyen voltak olyanok, akiknek nem változott a kézírása. Viszont tizenkét ügynöknek határozottan fejlődött a kézírása, ami az önbizalmuk növekedését és az életvezetésük hatékonyabbá válását mutatta. Ez a változás a sorozat Gerijének személyiségében is megfigyelhető.

A sorozat egyelőre nem ölel fel ekkora intervallumot, de a kutatás eredményei azt mutatják, hogy öt-tíz év után náluk is megfigyelhető volt a csüggedés, a bizonytalanság és az enerváltság. Az pedig általánosan elmondható, hogy a személyiség valamilyen mértékű deformálódása mindenkinél megjelent és személyiségtorzító hatása van annak, ha valaki tartósan kettős létre kényszerül. Nyitva marad a kérdés, hogy vajon a sorozat főszereplője milyen irányba tart, bár ennek a kutatásnak a tanulságai szomorú végkifejletet vetítenek előre.

A sorozat végén több kérdés is megfogalmazódik, melyek közül a Gerit érintőkből sorolok fel néhányat: Vajon merre tart Geri: jellemformálódás vagy deformálódás, amit látunk? Mi alapján lehet őt megítélni? Az alapján a tény alapján, hogy beszervezték vagy az alapján, hogy ténylegesen mi tett? Vajon van különbség az ő titka és Száva barátnője, Kata (Szász Júlia) titka között? Vajon örökké színlelnie kell még a szerettei előtt is?

Visszatérve a szerzői szándékra, miszerint a sorozatot beszélgetésindítónak szánták, fontos körvonalazni a besúgókra vonatkozó eddigi magyarázatmodelleket. Berkovits Balázs filozófus, szociológus a témában megjelent publicisztikákból tükröződő diskurzusokat elemző cikkében rámutat arra, hogy az eddigi megközelítési stratégiákban az egyén és a rendszer a felelősség tengelyének két végleteként jelenik meg, tehát szélsőséges esetben vagy az egyik, vagy a másik felelőssége kerül túlsúlyba.

A kérdés itt nem “csak” az ügynökre koncentrál, hanem a “külső” kényszerítő erőkre is. A kettő találkozása illetve kölcsönhatása lesz a magyarázat fókuszában. Azonban ezek között a keretek között a pszichológiai motivációknak feltérképezése könnyen válhat morális értékítéletté.

Összegzésként teszi fel a szerző a kérdést, hogy vajon lehet-e “a morális felháborodás, az áldozattá nyilvánítás, illetve a megbocsátás hangján kívül” másképpen is beszélni az ügynökökről. Vajon lehet-e a témában úgy szerepeltetni a morális problémákat, hogy az ne váljon moralizálássá?

Fontos lenne tehát, hogy a Besúgó ne egyszerű tanmese legyen, hanem a belső és a külső kényszereket és mozgatórugókat, valamint a tetteket és azok következményeit is úgy tudja bemutatni, hogy a morális a kérdések mérlegelhetővé és megvitathatóvá váljanak. Ez a sorozat valóban jó alkalom és jó alap arra, hogy új diskurzus induljon a témában.

Sok kérdés felmerül, azonban számos ebből érintőleges marad. Lesz-e folytatás? A Fülke podcastjában sejtelmesen úgy nyilatkozott Szentgyörgyi Bálint, a sorozat író-alkotója, hogy le vannak tiltva a válaszadásról. Mindenesetre lenne még bőven kérdésünk.

(A borítókép: Fotó: HBO MAX, Forrás: port.hu)