Kis túlzással kijelenthető, hogy az idei az egyik legunalmasabb futball-világbajnokság. Rengeteg 1-0-ás mérkőzést láthattunk, ahol a csapatok leginkább a betonvédekezésre és az azokból induló kontrákra építettek. Az eseménytelen összecsapások között nem meglepő, hogy olyan, a futball szempontjából lényegtelen elemek emelkednek ki, mint Neymar műesései. Üde színfoltja a tornának ugyanakkor az első világbajnoki döntőjét játszó Horvátország futball válogatottja, amely 1990-es megalakulását követően 28 év után akár a csúcsra is felérhet. Adatokba kódolt taktika, a műesés utolsó órái és a horvát álom. De mégis miért őrülnek meg annyian egy-egy gólnál és továbbjutásnál? Kiss András és Kovács Kristóf véleménycikke.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino számára ez minden idők legjobb VB-je. Valószínűleg a szervezet számára befolyó anyagi javakra gondolt, ugyanis a közönségszórakoztató játék sokszor elmaradt. Laikus nézők véleményeit is gyűjtve alig találunk olyan meccset, amely igazán megemelte volna az arousal szintünket – sőt, volt olyan meccs is, amelynek megnézése büntetésként hatott. Persze a futball szerelmesei, a taktikát mélyebben elemző és értelmező réteg minden meccsen, illetve utána talált a maga számára szórakoztató vonulatot. Szakújságíróink összegyűjtöttek néhány, többek számára érdekes információt a 2018-as labdarúgó világbajnokság kapcsán.
Hektoliternyi sör az égben – így érez a szurkoló
Néhányak számára érthetetlennek hat, hogy egyesek viselkedése miért változik meg az országa válogatottjának sikereit látva. Ugyanis ekkor nemcsak az egész évben foci lázban égők, a futball huligánok és a sportszakemberek tombolnak a sikerekre, hanem azok is, akikről még azt sem lehet feltételezni, hogy ismerik a foci alapszabályait. Főleg ezen emberek viselkedése válhat irrelevánssá mások számára.
A futball megmozgatja a szurkoló érzelmeit is. Rengeteg olyan szimpatizáns van, aki korában focizott vagy hobbi szinten még ma is rúgja a bőrt. Ezek az emberek egykor arról álmodtak – de legalábbis megfordult a fejükben legalább egyszer –, hogy valaha ők is nagy játékosok lesznek és akár a címeres mezt is magukra ölthetik egy világbajnokságon. Van, hogy ezek a mélyen rejlő vágyak sosem kerülnek a felszínre, talán sosem öntötte szavak közé a megálmodója. A meccseket nézve, érzelmi intelligenciáját használva valamennyire bele tud helyezkedni a pályán lévők helyzetébe. Egy-egy gólnál pedig vikariáló, tehát behelyettesítő viselkedéssel ugyanazt az örömöt is átélheti, mint a nemzeti tizenegy tagjai.
A futballal kapcsolatos elnyomott vagy be nem teljesült vágyak mellett más, hétköznapi konfliktusok feszültsége is felszabadulhat. Tömegben, több száz vagy akár több ezer szurkolótársunk között ordíthatunk, ugrálhatunk. Eközben a bennük lévő frusztráció némileg oldódik és a környezetünk ezt el is fogadja, nem úgy, mintha egy üres téren vagy éppen otthon tombolnánk ki magunkat. Illetve lehet a szurkolótáborok „sörcunamival” kísért örömünneplése mögött az is, hogy kialakult egyfajta elvárt viselkedés az ilyen helyzetekre vonatkozóan. Azok a népek, akik valamilyen különleges produkcióval fűszerezik szurkolásukat vagy nagyon vadul tudnak örülni a kivetítők előtt is a góloknak, ők médiafigyelmet kapnak és ezáltal sokszor pozitív színben tüntetik fel őket. Sajnos ezt mi magyarok csak külső szemlélőként élhettük meg, de volt ez másként is.
A góloktól akár el is köszönhetünk
Az Oroszországban megrendezett futball-világbajnokság csoportkörei során tizenkét 1-0-ás és nyolc döntetlen mérkőzés esett – finoman szólva sem a gólokról és a látványról szóltak ezek a meccsek. A szurkolók többször hangot adtak annak, hogy a csapatok gyáván fociznak, hogy nem azt az élményt kapják, amit érdemelnének a drága jegyekért cserébe. És teljesen igazuk is van. Azonban van egy de.
De
a csapatok minél eredményesebbek akarnak lenni.
És ha figyelembe vesszük azt a statisztikai adatot, miszerint az a csapat, aki az első gólt kapja, 80%-kal csökken az esélye a végső győzelemre. Lehet, hogy folyamatosan támad egy csapat, sokkal képzettebb játékosai vannak, mint a védekező ellenfélnek, egy szerencsétlen eset során – megpattanó lövés vagy öngól – hátrányba kerülhet. Sokkal inkább meghatározzák a mérkőzések eredményét a hibák és azok kihasználása.
Azt sem érdemes elfelejteni, hogy egy négyévente megrendezése kerülő világversenyről van szó. A hibaarányt a lehető legalacsonyabbra kell csökkenteni: az egyenes kieséses szakaszban vétett hibát szinte lehetetlen kijavítani, ellenben egy bajnoki mérkőzésen egy vereséget is lehet ellensúlyozni a szezon további részében. Továbbá az edzők és a szakmai stáb valamennyi tagja féltik a munkájukat, hiszen ha egyszer botlanak, ha idő előtt kiesnek a versenyből, ez a munkájukba is kerülhet. Így ők is lemondanak a látványról és az eredményességre törekednek.
Neymar-színjátszókör
E jelenség megértéséhez talán mélyebben meg kellene vizsgálnunk a brazil labdarúgó személyiségét. Minden bizonnyal a világ egyik legjobban cselező játékosáról beszélünk. Azonban van két kortársa, akik hasonlóan könnyen veszik le a lábukról az ellenfeleket. Az argentin Lionel Messi és a belga Eden Hazard hasonló mennyiségben próbálkozik cselekkel. Nagyjából ugyanolyan hatásfokkal teszik ezt és mindnyájukkal szemben számtalanszor szabálytalankodnak. Egyszer-egyszer a belga és az argentin zseni is a földön marad, a szurkolók pedig talán túlzónak tartják fájdalmukat. Azonban Neymar rengetegszer marad a földön vagy épp hevesen fetreng, majd nem sokkal később feláll és ugyanúgy folytatja a játékot.
A viselkedés provokatív jellege megkérdőjelezhetetlen.
A játékos farkasért kiállt és olykor tényleg brutális belépőket szenved el. A játékvezetők nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen minden bizonnyal ismerik a brazil stílusát, és ezt is figyelembe véve ítélnek. Talán a videóbíró segít megoldani az ehhez hasonló helyzeteket, ezzel visszaszorítva a futball színházi jellegét.
Érdemes még megfigyelni, hogy Messi és Hazard külleme mennyivel eltér Neymarétól, aki szinte minden meccsen más frizurával lépett pályára Oroszországban. Feltételezhető, hogy a brazil külső kontrollos és szélsőségesen extrovertált személy, ezáltal a környezetéből gyűjti az energiát, így számára ezek a megnyilvánulások akár a jobb játékot is elősegíthetik. Ezzel szemben a másik két cselgépnek nincs szüksége erre. Továbbá, míg Hazard és Messi csapatkapitány, egy egész csapatot képviselnek, addig Neymar nem, ő szinte csak magát képviseli – a cselei által is. (Persze a köré épített brand így válik eladhatóvá.)
Kis nemzet, nagy foci – a horvát diadalmenet
Hogyan lehetséges, hogy az első hivatalos válogatott meccsüket 1990-ben játszó horvátok 2018-ra oda jutottak, hogy döntőbe jussanak? A horvát futball meghatározó gyökerekkel rendelkezik, hiszen 1987-ben a jugoszláv U20-as válogatott ifjúsági világbajnokságot nyert – olyan horvát játékosokkal, mint Davor Suker vagy Zvonimir Boban.
Az olimpiákon az érmeik majdnem egyharmadát csapatsportokban szerezték,
ebből is látszik, hogy a csapatközpontú struktúra volt a hangsúlyosabb.
A legmeghatározóbb eleme mégis az, hogy a horvátok a képzésre helyezik a hangsúlyt. Olyannyira, hogy egy egész képzési iparág alakult erre, s így nem meglepő, hogy a világ tíz legnagyobb játékosjog-értékesítő nemzete között van számon tartva. A kluboknak gazdasági kérdés, hogy olyan játékosokat tudjanak kinevelni, akiket aztán külföldi topligákba tudnak eladni. A válogatott pedig abból profitál, hogy a légiósként futballozó játékosok magasabb minőségben fejlődnek, s ezt a tudást a nemzetközi tornákon is tudják kamatoztatni. A jelenlegi horvát keretben Luka Modric az utóbbi négy évben három Bajnokok Ligáját nyerő Real Madridban, Ivan Rakitic a spanyol bajnokságban rendre első helyén szereplő Barcelonában, Mario Mandzukic az elmúlt hét évben olasz bajnok Juventusban, Dejan Lovren pedig a legutóbb Bajnokok Ligája döntős Liverpoolban focizik. Tehát a szupertehetségek nemcsak a múltban, hanem a jelenben is léteznek.
Összességében egy nagyon érdekes világeseménynek lehettünk tanúi. Debütált a VAR, azaz a videóbíró, ami csökkentette a reklamálások számát és növelte a jó bírói döntések számát, mégis volt néhány olyan eset, amely után még így is rossz ítélet született. Újfent kiderült, hogy a labdarúgás térképének közepe Európa – a legjobb 8 között 6 európai csapat volt. Azon is belül Anglia, hiszen az elődöntőző csapatok játékosai közül 40-en is Premier League csapatban játszanak év közben. Láthattuk, ahogyan az elmúlt 10 év Aranylabdása (Messi és Ronaldo) szenved a saját nemzeti tizenegyében, valószínűleg mindketten VB győzelem és világbajnoki nyolcad döntő utáni meccsen rúgott gól nélkül vonulnak vissza. Felvetődik tehát a korszak két zsenije kapcsán a kérdés, hogy tényleg ennyire kiemelkedőek vagy csak a megfelelően köréjük épített csapat tette őket ennyire sikeressé? Ha már Messi, akkor annak is szemtanúi lehettünk, hogy egy csapat miként emelkedik felül az edzőn, fúrja meg őt egy ilyen médiafigyelemmel kísért eseményen. Pedig Sampaoli karizmatikus edző képét keltette mindig is. Illetve előkerültek igencsak erős identitás kérdések az albán-svájci játékosok kapcsán és Ivan Rakitic is őszintén beszélt arról, hogyan lett a svájci utánpótlás válogatott kiemelkedő alakjából a horvát válogatott vezére.
Mindez mutatja, hogy mennyi érzelem övezi a labdarúgást, és kiemeltképpen a világbajnokságot. Csak két kérdésünk maradt. Ki nyeri meg a tornát? Illetve hogyan bírjuk ki a több mint 4 év múlva – 2022 végén – kezdődő katari VB-ig?
•••
A Mindset Pszichológia szerkesztősége sokszínű. Közösségünkben számos vélemény, értékrend és látásmód fér meg egymás mellett. Jelen cikk kizárólag az írók álláspontját tükrözi.
További források, javasolt olvasnivalók
https://forbes.hu/uzlet/foci-vb-2018-hegedus-henrik-forbes/
https://focivb2018.24.hu/hirek/2018/07/12/hogyan-jutott-be-a-negymillios-horvatorszag-a-vb-dontobe/
http://kislanynagyfoci.blog.hu/2018/07/13/luka_modric_a_bombak_foldjetol_a_vilagbajnoki_dontoig
