A hálózat csapdájában – hogyan kapcsolódunk járvány idején?

A koronavírus gyors és bizonytalanságot keltő terjedésének következményeképp az elmúlt hónapokban egyre fokozottabb figyelem övezi a hálózatkutatók munkáját. Nem hiába, az összefüggések mindannyiunk számára érdekes tanulságokkal szolgálhatnak arra vonatkozóan, hogyan alkalmazkodjunk ahhoz a felforgatott világrendhez, amelyben a mindennapjainkat éljük. Cikkünkben arra keressük a választ, hogy mik azok a kisvilágok, hogyan magyarázzák a hálózatkutatási modellek a fertőzések terjedését, nem utolsósorban pedig, hogy miként használjuk az internetet járványhelyzet idején. A hálózatok mindenütt jelen vannak a környezetünkben, ennek megfelelően számos tudományterületen igyekeznek hasznosítani a kapcsolatrendszerek elemzése során nyert információkat és összefüggéseket. Ha elég mélyen átlátjuk a hálózatok működését, akkor olyan törvényszerűségekre lehetünk figyelmesek, amelyeknek segítségével modelleket építhetünk, megjósolhatunk eseményeket, és kiszűrhetünk minden olyan zavaró hatást és körülményt, amelyek meggátolnának minket abban, hogy tisztán lássunk. A szabályszerűségek felfedezése és megragadása ugyanakkor meglehetősen bonyolult, kutatása kombinatorikai, gráfelméleti alapokon nyugszik.

Mint oly sok minden a világon, az emberiség is egy globális hálózatot alkot a Földön, melynek mi magunk is részesei vagyunk.

A szociológiai gyökerekkel rendelkező társadalmi kapcsolatháló elemzés ebből a megállapításból kiindulva vált egyre népszerűbbé, így az alkalmazott szociálpszichológiában is jól ismert módszernek számít. A technika alapjául szolgáló szociometriát Jacob Moreno dolgozta ki a 20. század első felében az Egyesült Államokban. A pszichodráma atyjaként is széles körben ismert pszichiáter alapvetően annak mentén igyekezte értékelni ismeretségeinket, hogy a személyek rokonszenvesek vagy épp elutasítóak egymással, s egy adott embernek hány ilyen különféle kapcsolata van.

Magyarországon az 1970-es évek idején Mérei Ferenc honosította meg a gyakorlatot. A pszichológus a vizsgálatait jórészt gyermekek és iskolai osztályok körében végezte, különös tekintettel a csoportokban megfigyelhető belső viszonyokra, valamint a közösségben betöltött szerepekre. A szociometria korai eredményei többnyire kevesebb szempontot vettek figyelembe, természetesen manapság a jóval fejlettebb technológiai apparátus elősegíti, hogy még átfogóbb, nagy számítási kapacitást igénylő hálózati modellek is napvilágot láthassanak. Kisvilágok láncolata A gráfelméleti teoretikusok idővel rámutattak, hogy a környezetünkben megtalálható hálózatok legtöbbször nem teljesen véletlenszerűek, hanem a vélt rendezetlenség és aránytalanság mögött valójában jól körülírható, komplex és sajátos rendszerek húzódnak meg.

Társadalmunkra is meglehetősen illik ez a felfedezés, hiszen számos szabályszerűség jellemzi a kapcsolatainkat.

Hálózati gondolkodás szerint mindannyian a közösség egy-egy csomópontjaként (angolul hub) éljük mindennapjainkat, ismeretségeink pedig afféle élek, amelyek összekötnek minket más emberekkel, vagyis hubokkal. Minél népszerűbb egy személy, annál több kapcsolattal, tehát éllel rendelkezik. Tekintve, hogy általában több családtagunkkal, barátunkkal vagy munkatársunkkal is közeli viszonyban állunk, a közöttünk húzódó élek átlagos távolsága rövid és jól jellemezhető. Kapcsolatainkat ezen a módon könnyedén olyan csoportokba sorolhatjuk, amelyeknek élesek a határvonalai és egyértelműen elkülönülnek a nagy sokaságtól.

Mivel az emberiség több milliárdos létszámához képest az ismeretségeink egy viszonylag szűk körre korlátozódnak, a társadalmi hálózatokat kisvilágoknak is szokás hívni.

A felismerés nem új keletű, Karinthy Frigyes már az 1929-ben megjelent Láncszemek című novellájában levezette elhíresült gondolatkísérletét, mely szerint a világon bárki bárkivel könnyedén összeköthető: „Annak bizonyításául, hogy a Földgolyó lakossága sokkal közelebb van egymáshoz, mindenféle tekintetben, mint ahogy valaha is volt, próbát ajánlott fel a társaság egyik tagja. Tessék egy akármilyen meghatározható egyént kijelölni a Föld másfél milliárd lakója közül, bármelyik pontján a Földnek – ő fogadást ajánl, hogy legföljebb öt más egyénen keresztül, kik közül az egyik neki személyes ismerőse, kapcsolatot tud létesíteni az illetővel, csupa közvetlen – ismeretség – alapon…” Az elképzelés 1967-ben nyert bizonyítást Stanley Milgram kisvilág-kísérletének eredményeképp. A szociálpszichológus Harvard Egyetemen folytatott kutatása során arra kért meg számos, az Egyesült Államok keleti partján élő személyt, hogy juttassanak el leveleket az ország közepén fekvő államokba úgy, hogy ehhez egyedül a címzett nevét és foglalkozását ismerték. A feladók a feladat szerint annak küldték tovább az eredeti levelet, akiről úgy vélték, nagy eséllyel ismerheti a címzettet. Ezen a módon hamar levélláncolatok alakultak ki, több üzenet gyorsan, akár két lépésen belül célba talált, a közvetett kapcsolatok száma ugyanakkor gyakran a tízet is meghaladta, sőt sok esetben elveszett a küldemény. Ezzel együtt a kísérlet sikeres volt, s mivel átlagosan 5,5 főre volt szükség a levél végcélba való eljuttatásához, a jelenséget John Guare amerikai drámaíró hatlépésnyi távolságként nevezte el a témáról készített színdarabjában.

A mai hálózatok nagyon gyakran kisvilág tulajdonságúak, az emberi kapcsolatokon túl a technológiai hálózatok, úthálózatok és városok is követik a tendenciát, nincs ez másképp a vírusjárványok esetében sem. Kisvilág, nagy járvány Barabási Albert-László a hálózatok világszinten elismert kutatója, korábban lapunknak is adott interjút a sikerről szóló könyve kapcsán. A magyar származású fizikus jelenleg a Northeastern Egyetem professzora, valamint az ugyanitt működő Komplex Hálózati Kutatóközpont vezetője, csapatával jelenleg is a koronavírus terjedését kutatják. A szakember régóta foglalkozik a járványok témakörével, egy 2015-ös dokumentumfilmben így nyilatkozott:

„A 21. században nem az a kérdés, hogy lesz-e világméretű járvány, hanem az, hogy mikor, és hogy mennyire lesz pusztító.”

Mivel a kisvilágok viszonylag kevés éllel, tehát kapcsolattal rendelkeznek az összes lehetséges variációhoz képest, a jelentős sűrűsödések és átlagos rövid távolságok következményeképp a vírusok nagyon gyorsan terjednek. Ezzel együtt a kapcsolatok eloszlása is egyenetlen, így a népszerű csomópontok könnyen a kórokozók szuperterjesztőivé válhatnak, akár akaratukon kívül is. Éppen ezért olyan fontos az egészségügyi dolgozók megfelelő védőfelszereléssel történő ellátása, hiszen ők naponta több tucat emberrel is találkozhatnak, ezáltal – amellett hogy szándékuk ellenére továbbadhatják a kórokozót – ők maguk is nagyobb valószínűséggel betegednek meg.

Szuperterjesztővé válhat az is, aki sokat utazik vagy gyakran jár el otthonról.

A legtöbben naponta csupán kis mértékben mozdulunk el állandó lakhelyünktől, vannak ugyanakkor kiugró esetek, ők azok, akik naponta több mint száz kilométert is megtesznek, ráadásul a modern közlekedés igénybevételével gyorsabban, mint valaha. Mivel a távolságok áthidalása mára meglehetősen egyszerűvé vált, valójában nem a földrajzi távolságok mértéke, hanem annak az időtartama a fontos, amíg egy kórokozó a vírusgazdáján keresztül eljut egyik nagyvárosból a másikba. Ezt követően a metropoliszok, zsúfolt repülőterek afféle elosztóhelyként funkcionálnak, ahonnan a betegség körkörösen juthat tovább a kisebb településekre is.

A vírus terjedésének mintázata, gyorsasága alapján a hálózatkutatás segítségével kiszámíthatjuk azt az időt, ami egy fertőzés terjedésének megállításához szükséges, számításba véve a járvány csúcspontját és lecsengését is, illetve a különböző szigorító, biztonsági intézkedések hatását. Ahhoz, hogy a modellezés sikeréhez és a járvány lassításához hozzájáruljunk, fontos, hogy lehetőség szerint otthon maradjunk, minimalizálva az érintkezést saját közvetlen kapcsolatainkkal. Ezen a módon a vírust idővel úgy fékezhetjük meg, hogy az közben nem végez olyan hatalmas pusztítást, mintha szabadon söpörhetett volna végig a teljes hálózaton. Otthonunkba zárva A járványhelyzettel járó bezártság során sokunk életében felértékelődik az internet szerepe, hiszen a világhálón keresztül kapcsolatot tarthatunk ismerőseinkkel és rokonainkkal, sőt ha a körülmények engedik, akkor otthonról is dolgozhatunk és tanulhatunk. Közösségi hálózataink, kisvilágaink ezen a módon az online térben élhetnek és működhetnek tovább. Marshall McLuhan, kanadai kommunikációelméleti szakember már 1962-ben előrevetítette a digitalizáció e példátlan térnyerését A Gutenberg-galaxis című művében. Úgy gondolta, a technológiai fejlődés éppen azt az egyidejűséget és szoros összeköttetést hozza el számunkra, amit ma az internethálózat képvisel.

A médiatudós a hatlépésnyi távolság elmélethez merőben hasonló analógiával élt, világunkat globális faluként jellemezte, amelyben bárki könnyen elérhető.

A világhálón keresztül valóban sokkal egyszerűbben felkereshetjük egymást, ezzel együtt a fertőzés terjedéséhez hasonlóan a hírek is nagy sebességgel jutnak el hozzánk, ráadásul a koronavírusról szóló beszámolók mennyisége rendkívüli méreteket öltött. Mivel valamely mértékben mind elkerülhetetlenül ki vagyunk téve az új információk és impulzusok befolyásoló erejének, érdemes tekintettel lennünk azon automatikus gondolkodási folyamatainkra, amelyek tévútra csalhatnak minket.

Legtöbben általában bejáratott forrásokból tájékozódunk, mert nem szeretjük, ha kialakult világnézetünket olyan információk zavarják meg, amelyek miatt újra kell gondolnunk alapvető feltételezéseinket. A koronavírus kapcsán ugyanakkor érdemes több forrás álláspontját is fontolóra vennünk, hiszen ezáltal sokat tanulhatunk a fertőzésről, és nagymértékben megnövekedhet a helyzethez való tudatos hozzáállásunk.

Természetesen csak megbízható hírforrásokból tájékozódjunk, egyúttal ne vigyük túlzásba sem a médiafogyasztást, mivel az szintén káros lehet a lelki egyensúlyunkra.

Ha túl sok járvánnyal kapcsolatos információ ér minket rövid időn belül, a hírek feldolgozása során az elérhetőségi heurisztika szabályai érvényesülnek, ezáltal nagyobb eséllyel fogjuk úgy gondolni, hogy közvetlen és súlyos veszélyben vagyunk.

Ennek oka, hogy a gyakran látott események bekövetkezési valószínűségét hajlamosak vagyunk irreálisan túlbecsülni.

A mértéktartás természetesen ebben az esetben is fontos, elbagatellizálnunk sem szabad a fenyegetést. Habár a mindennapok során nem feltétlenül szembesülünk saját látásmódunkkal, sokan hajlamosak vagyunk az irreális optimizmusra, hiszen ez életünk természetes hajtóereje. Ennek következtében ösztönösen úgy gondolhatjuk, hogy habár maga a járvány súlyos lehet, ránk kevésbé ártalmas a vírus, nem eshet bántódásunk és gond nélkül megoldjuk a rendkívüli helyzet okozta életviteli, gazdasági nehézségeket is. Fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a végletek között, hiszen végső soron ez jelenti a legnagyobb közvetlen kontrollt az életünkben, annak érdekében, hogy átvészeljük a nehéz időket és lélekben megerősödve, bölcsebb és tudatosabb emberként folytassuk megszokott mindennapjainkat, egy mindent átszövő, stabil hálózat részeként.

***

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, fordulj Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez. Most ki sem kell mozdulnod a négy fal közül! Vedd igénybe online pszichológiai tanácsadásunkat.