A káromkodás általában 4 éves kor körül válik vonzóvá a kicsik számára, mert egy önkifejező, hatalomérvényesítő és feszültségoldó eszköz, amit ráadásul a felnőttek is előszeretettel használnak. Szerencsére, mindezek ellenére is tehetünk valamit a társadalmi normák tisztelete és elsajátítása érdekében.
Amikor egy kisgyerek először ejt ki csúnya szót a száján, felnőttként hirtelen azt sem tudjuk, hogyan reagáljunk. Egy 3-4 éves gyerek (a káromkodás megjelenésének átlagos életkora) játékába szőtt szaftos kifejezés igen komikus hatással bír, amelyet meglepettségünk következtében rendszerint félig elfojtott nevetéssel reagálunk le. A kissé kontrollálatlan - és nem túlzottan nevelő hatású - megnyilvánulásunkat ezután persze igyekszünk minél hamarabb helyre rakni, s az összeráncolt homlokú, tekintélyt parancsoló attitűdünket elővenni. Egy dackorszak kellős közepén lévő gyerek számára azonban a szigor és a tiltás (akárcsak az elismerő nevetés) csak olaj a tűzre, amellyel szemben a szülő szinte tehetetlen. Valami más megoldásra van szükség. Napjainkban a káromkodás bizonyos mértékig átszőtte az emberek hétköznapjait, így elkerülhetetlen, hogy a gyerekek is találkozzanak vele akár otthon, akár intézményes vagy más szociális körülmények között. A szitokszavak alkalmazása ugyanakkor alapvetően szociális tabunak számít, így szülőként felelősséggel tartozunk azért, hogy az ilyen irányú szókincsbővülésüket, de még inkább azok használatának körülményeit, megpróbáljuk kordában tartani. Ezt elérni pedig leginkább játékkal tudjuk!
A káromkodásnak - ahogy azt már egy korábbi cikkünkben is megemlítettük - vannak pozitív hatásai. A gyerekeink esetében a legkiemelendőbb ezek közül az önkifejezés, az erő és hatalom átélése, valamint a feszültség levezetése.
A csúnya beszéd érzelmeket közvetít, amelyek néha erősebbek annál, mint ami elfogadhatónak minősül a társadalmi norma szerint,
éppen ezért burkolódzik egy intenzív verbális kifejezésbe. A gyerekek fokozatosan sajátítják el belső frusztrációjuk különböző kifejezési módjait. A negatív érzések megfelelően kontrollált kifejezéséhez, vagyis a kellő önszabályozáshoz idő kell és gyakorlási lehetőség. A kisgyerekek még rendszerint harapással fejezik ki és egyben oldják is belső feszültségeiket egészen addig, amíg kellő gyakorlatot nem szereznek végtagjaik mozdulatainak pontos irányításában, s ezzel átveszi a főszerepet az ütés, a karmolás vagy a rúgás. A verbális agresszió ugyanennek felel meg, ami a hirtelen szókincsbővülés és a szavak egyre tudatosabb használatának eredménye. Megjelenése tehát természetes. Felerősödése és túlzott alkalmazása azonban függ a környezettől, és a szülők erre a viselkedésre adott reakciójától. A dackorszak a felnőttektől való függetlenedés kezdete, az önállósodás és a saját hatalom határainak felderítése, ami (a fejlődés érdekében is) megkívánja a szülők irányításával és tiltásával való szembeszegülést.
A káromkodás vonzó a kicsik számára, mert egy önkifejező, hatalomérvényesítő és feszültségoldó eszköz,
amit ráadásul a felnőttek is előszeretettel használnak. Szerencsére, mindezek ellenére is tehetünk valamit a társadalmi normák tisztelete és elsajátítása érdekében.
3 játék, ami segít csökkenteni a káromkodást
A gyerekek játékon keresztül tanulnak a leghatékonyabban. Így képesek megismerni és megérteni a világ működését, kifejezni és megélni a saját érzéseiket, feldolgozni az őket érő ingereket, tapasztalatokat, s általuk begyakorolni a társadalmi és kulturális szokásokat. Talán ellentmondásosan hangzik, de a káromkodás is azzal csökkenthető (illetőleg szüntethető meg bizonyos mértékig), ha valamilyen játékos formában teret engedünk neki. Ha a gyerekeink otthon, a mi biztonságos környezetünkben élhetik ki ezen vágyaikat, fejezhetik ki belső feszültségeiket, tapasztalhatják meg annak érzését, és ismerkedhetnek meg ítéletmentesen a külvilág várható reakciójával, akkor sokkal kisebb késztetést fognak érezni arra, hogy nagy közönség előtt is így tegyenek.
A rosszallás és a tiltás helyett, tehát az alábbiakat javasoljuk:
#1 Ismételd meg helytelenül!
Amikor egy csúnya vagy trágár kifejezéssel él a gyereked, próbáld meg egy-két betűt kicserélve megismételni azt. Esetleg kérdezz rá vissza ekképpen: Mi az a lüke vöcsök? Kinek van vasfeje? Milyen kaktusz? Mit kérsz rizsával? Ezek a szófordulatok általában meglepetésként érik a gyerekeket, és rendszerint igen szórakoztatónak tartják, így könnyen meg is feledkeznek a káromkodásról. Egy jó kacagással, a hallott szó ismételgetésével, vagy egy új szó kitalálásával folytatják a mókát, feloldva ezzel saját belső feszültségeiket is.
#2 Tartsatok Káromkodó Perceket!
Előfordulhat, hogy több energiát és negatív feszültséget kell kiereszteni a gyereknek ahhoz, hogy kellőképpen oldódni tudjon, és szót is fogadjon aztán. Ilyenkor lehet jó választás ez a játék. Állítsatok be közösen egy időzítőt (1-2 percre), és ez alatt az idő alatt jó hangosan eresszétek ki, ami bennetek van. Hadd cifrázza a gyerek, ahogy csak tudja! Érezze, hogy itt biztonságban van! Ha pedig véget ér, mindenki könnyedebben mehet újra a dolgára.
#3 Legyél a célpont!
A gyerekünk verbális agressziója néha kifejezetten nekünk szól. Talán több korlátozás érte, mint amennyi érzelmi elismerés, így a belső egyensúlya felborult, amit erőfitogtatással akar kompenzálni. Ha a lehetőségeid engedik, szállj be a játékba, és válj célponttá! Tégy úgy, mintha a káromkodás golyóként csapott volna a mellkasodba, és szenvedj kicsit! Vagy játszd el, hogy megeszed a szitokszót, majd alig győzöd kiköpdösni, mert olyan rossz az íze! Bármit kitalálhatsz, a lényeg, hogy te legyél éppen az ügyetlen, a gyenge és a kicsi. A megfordult hatalmi helyzet segíti visszaállítani a belső egyensúlyt, létrehozza a kapcsolódást, és elengedi a káromkodás szükségességét.
#4 Fogd rá a kismacira!
Szintén hatékonynak bizonyul, amikor úgy teszünk, mintha egy plüss mondta volna ki a tiltott szavakat. Ráfoghatjuk, mutogathatunk, megdorgálhatjuk érte, a kicsik ezeken is rendkívül jól tudnak szórakozni. Ekképpen segíthetjük, hogy a gyerekünk külső személyként tudja átélni a helyzetet, láthassa a negatív reakciót, és mégse érezze közben fenyegetve magát, ami csak fokozná a belső feszültségét. Sokszor jobb ez a megoldás, mint a szembesítés, mert kevésbé ijesztő a gyerek számára. Ha pedig nincs veszélyben, könnyebben figyel oda a történésekre, hatékonyabban szabadítja fel a nem kívánatos érzéseit, tanul a tapasztalataiból, valamint visszatalál önmagához és hozzánk. Megtanulja, hogy a mi biztonságos környezetünkben mindig kifejezheti önmagát. Ha pedig ezt tudja, más körülmények között is kevésbé érzi majd a késztetést, hogy elveszítse a saját viselkedése felett a kontrollt, s ezzel ellenszenvet váltson ki. A káromkodás kikopik, de csakis akkor, ha előbb játszhat vele ő is egy kicsit.
