Miért veszítjük el a kontrollt kedvenc sorozataink hatására? Nincs könnyű dolgunk, hiszen a sorozatok korában élünk. A számtalan műfajú, minőségű és stílusú sorozat között szinte lehetetlen nem megtalálni a kedvencünket. Milyen káros hatásai lehetnek a mértéktelen rajongásnak? Hogyan tudunk védekezni a függőséggel szemben?
Amikor függőségről beszélünk, általában ösztönösen olyan kémiai addikciók jutnak eszünkbe, mint a kóros alkohol vagy droghasználat. A
viselkedési addikciók, amelyekben kémiai szer nincs jelen,
sokkal kisebb figyelmet kapnak. Ilyen esetekben többnyire olyan viselkedésekkel kapcsolatosan alakul ki a függőség, melyek az emberi élet természetes velejárói (táplálkozás, szexualitás, játék). Ám ha ezek a tevékenységek eluralják az életünket, már addikcióról beszélhetünk. Az internet elterjedésével és a média fogyasztási szokásaink megváltozásával került a pszichológia látókörébe a sorozatfüggőség jelensége. Míg korábban heteket kellett várni kedvenc sorozatunk új epizódjáig, manapság gyakran egy kattintással elérhető az összes évad. A binge-drinking, vagyis a mértéktelen alkoholfogyasztás mintájára megszületett a binge-watching kifejezés. A mértéktelen sorozatnézés során a néző ugyanannak a sorozatnak több epizódját, gyakran teljes évadát végigköveti egy ültő helyében. Milyen tényezők befolyására kattintunk a következő epizód lejátszására?
Stressz és a Cliffhanger-hatás
Mi is az a cliffhanger? A filmekben vagy a sorozatokban függőben hagyott cselekmény. Általában egy adott rész végén a főszereplő valamilyen veszélyes vagy váratlan szituációba keveredik, melynek kimenetelét az alkotók nyitva hagyják, ezzel fokozva kíváncsiságunkat és a drámai feszültséget. Sorozatoknál az epizódok végén mini cliffhangerekkel találkozhatunk, az évad végén pedig általában egy nagyobb meglepetéssel. Ez persze
további nézésre ösztönöz minket, ráadásul biológiai szinten!
Az, hogy nem tudjuk, mi fog történni, akut stresszhelyzet elé állítja szervezetünket. Testünk felesleges CRH hormont termel, amely további stresszhormonok felszabadulását idézi elő. Normál körülmények között ezek a hormonok váltják ki belőlünk az üss vagy fuss reakciót egy stresszes szituációban. Egy éjféli sorozatmaraton esetén ez arra késztet minket, hogy ébren maradjunk, elindítsuk a következő részt.
Teljesítménykényszer
Bár legtöbbünk nem kihívásként gondol a sorozatnézésre, egyhuzamban végignézni egy-két részt vagy évadot valójában felfogható teljesítményként is. A részek egymásra épülnek, szükségünk van a korábban megszerzett háttértudásra a következő „szint” megértéséhez. Persze semmiségnek tűnhet egy valódi kihívással összehasonlítva, de az építkező szerkezet mégis hatással van ránk. Ahogy sorra kipipáljuk a részeket (vagy évadokat) az epizódlistán, agyunkban szerotonin (elégedettség) és dopamin (boldogság) hormonok szabadulnak fel. Ahogy szintet lépünk,
bekapcsol agyunk jutalomközpontja.
Úgy érezzük, teljesítettünk egy feladatot, a felszabaduló dopamin pedig visszacsatolási hurkot hoz létre, amely a folyamat folytatására ösztönöz minket. Hormonális szinten tehát jól érezzük magunkat sorozatnézés közben. De akkor mi a baj vele? Bár a jelenség viszonylag új keletű, a témában eddig történt kutatási eredmények alapján a binge-watching növelheti a magányosság érzést, sőt akár depresszióhoz is vezethet. A mértéktelen sorozatfogyasztás hosszú távon fizikai fáradtsággal, elhízással, valamint a személyes kapcsolatok és a munkahelyi feladatok elhanyagolásával járhat együtt. Mindezek függvényében ideje lenne kiemelni az ártalmatlan függőségek táborából!
Hogyan tartsuk meg az irányítást?
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy hosszú nap után ne lehetne kedvenc sorozatunk társaságában kikapcsolódni. Egy-egy epizód – persze tartalmától függően – biztosan nem vezet depresszióhoz. Mint a legtöbb dologban, itt is a mértéktartáson van a hangsúly. Nehéz megtalálni az arany középutat, hiszen saját magunkat kell szabályoznunk. Egy epizód után úgy érezhetjük, éppen csak elkezdtük a története, ezért könnyen elcsábulhatunk. Pedig akármilyen rövidnek is tűnik a 30-40 perces rész, kettő-három után már minimum másfél órája ülünk vagy fekszünk a képernyő előtt. Állítsunk magunknak külső figyelmeztetőket! A telefonunk jelzése például sikeresen visszahúzhat a valóságba. Határozzuk meg előre mennyi időt adunk magunknak és legyünk következetesek!
