A „kevésbé súlyos” evészavarok kezelése komolyabb kihívást jelentene az anorexiánál?

Gyakran hallhatjuk az evészavarokkal foglalkozó klinikusoktól, hogy „Ez a beteg nem is olyan sovány” vagy „Csak néha hánytatja magát”. Számos szakember elbagatellizálja az „egyéb meghatározott táplálási és evészavarok” tüneteit. Ez a kutatók által is elhanyagolt betegségcsoport azonban épp olyan egészségügyi és mentális kihívás elé állítja az érintetteket, mint az anorexia vagy a bulimia.  

Az „other specified feeding and eating disorders” (OSFED), azaz az „egyéb meghatározott táplálási és evészavarok” egy rendkívül változatos betegségcsoportot alkotnak. Ide tartoznak azok a mentális rendellenességek, amelyek nem teljesítik a klasszikus evészavarok (az anorexia nervosa, a bulimia nervosa vagy a mértéktelen evészavar) diagnózisához szükséges összes kritériumot. A kutatók kevesebb figyelmet fordítanak erre a betegségcsoportra, hiszen nem tartják olyan súlyosnak az érintettek tüneteit, mint a hagyományos evészavarokban szenvedőkét. Az OSFED azonban a lakosság sokkal nagyobb százalékát érinti, mint az anorexia vagy a bulimia, és kezelése is gyakran nagyobb kihívást jelent a klinikusok számára, mint a hagyományos étkezési rendellenességeké. 

Az „egyéb meghatározott táplálási és evészavarok” egy nagyon heterogén csoportot alkotnak. A Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM) szerint ebbe a kategóriába tartozik az atipikus anorexia nervosa, amely jelentős súlyvesztéssel és restriktív étkezéssel jár együtt. Az érintett páciensek azonban nem érik el az anorexiához szükséges rendkívül alacsony testtömegindex kritériumát.  

Szintén az OSFED-hez sorolható a purgáló zavar. Az ilyen betegek gyakran hánytatják magukat, hashajtót, esetleg vízhajtót szednek, ezzel csökkentve testsúlyukat. A bulimia nervosával ellentétben azonban itt nem jelennek meg a rendszeres falási rohamok.  

Egy másik ide tartozó mentális zavar az éjszakai evés szindróma, amely valószínűleg Magyarországon is számos embert érint. A hazánkban sajnos kifejezetten gyakori obezitás vagy túlsúlyosság kórképe ugyanis gyakran együtt jár az éjszakai evészavarral. A 2019-es Global Obesity Observatory felmérés alapján a felnőtt magyar populáció csaknem negyede elhízott. A túlsúlyban szenvedők közül pedig – más országok adatai alapján – minden negyedik személy éjszakai evés szindrómában is szenved. Feltételezhető tehát, hogy hazánkban is igen gyakori ez a kórkép. Az érintett betegek gyakran arra kelnek fel éjszaka, hogy éhesek, illetve az is jellemző rájuk, hogy a vacsorát követően még elfogyasztanak egy nagyobb adag ételt. Emellett sokszor komoly distresszt (depressziót vagy szorongást) élnek át, és a mindennapi tevékenységekben sem tudnak olyan jól funkcionálni. Szintén a betegség komolyan vételének szükségességét mutatja, hogy sokkal gyakrabban fordulnak elő az érintettek körében a falási rohamok, az érzelmi evések, illetve a testtel kapcsolatos aggodalmak, mint az elvileg súlyosabb mértéktelen evészavar esetében. 

Az utolsó két „egyéb meghatározott táplálási és evészavar” a szubklinikai bulimia nervosa és a szubklinikai mértéktelen evészavar. Mindkét esetben ritkábban fordulnak elő a tünetek (a hánytatások és a falási rohamok), mint a hagyományos mentális rendellenességek esetében, vagy csak kevesebb ideig állnak fenn ezek a patologikus jegyek. Jelen vannak azonban ugyanazok a viselkedéses és érzelmi tünetek, mint a bulimia és a mértéktelen evészavar esetében, amely bizonyítja, hogy ezek az evészavarok komoly mentális terhet jelentenek a szigorú kritériumok teljesülése nélkül is. 

A szakemberek a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve alapján állítják fel a különböző pszichiátriai rendellenességek diagnózisát. Ebben a könyvben szerepelnek az evészavarok, ezen belül is az OSFED tünetei is. A klinikusok és a kutatók is egyetértenek azonban abban, hogy rendkívül inkonzisztensek ennek a heterogén betegségcsoportnak a kritériumai. 

Néhány tünet, amit az imént említettem (például az éjszakai evészavar esetében fellépő depresszió vagy szorongás), nem is szerepel a kézikönyvben, csak a kutatók eredményei alapján alkalmazzák ezeket is a mentális zavar diagnózisának felállításakor a klinikusok. Emellett az is bonyolítja a kórkép diagnosztizálását, hogy a különböző evészavarok egyszerre is fennállhatnak. Nem tiszta azonban, hogy ilyenkor felülírja-e az egyik rendellenesség a másikat (néhány kutató szerint például az atipikus anorexia nervosa diagnózisa kizárja a purgáló zavarét), vagy éppen a különböző evészavarok együtt járhatnak. 

Egy további felmerülő probléma az OSFED kapcsán, hogy az éjszakai evés szindróma esetében gyakran alvászavaros tüneteket is mutatnak a betegek. Ez ahhoz vezethet, hogy a klinikusok nem ismerik fel az evészavart, és csak az inszomniára jellemző jegyek enyhítésével foglalkoznak. Az egyértelműbb diagnosztikai kritériumok segíthetnék a szakembereket az éjszakai evészavar helyes diagnózisának felállításában és az érintettek megfelelő kezelésében.   

Ami még inkább bonyolítja az „egyéb meghatározott táplálási és evészavarok” eddig is rendkívül komplex képét az az, hogy létezik egy ehhez hasonló kategória, amely szintén megjelenik a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében: az úgynevezett „unspecified feeding or eating disorder”, azaz a „nem meghatározott táplálási és evészavar” (UFED). Erről mindössze annyit ír az Amerikai Pszichiátriai Társaság, hogy az érintetteknek klinikailag szignifikáns distresszt kell mutatniuk annak ellenére, hogy itt sem teljesülnek a hagyományos evészavarok követelményei. A diagnosztizáló klinikusoknak az „egyéb meghatározott táplálási és evészavarokkal” ellentétben ebben az esetben nem kell megindokolniuk, hogy miért nem teljesíti az étkezési rendellenesség a kritériumokat. Nem csoda, hogy ebből a rendkívül homályos leírásból sem a kutatók, sem pedig a gyakorlati szakemberek nem tudják, hogy pontosan mit is takar ez a diagnózis.  

Az „egyéb meghatározott táplálási és evészavarok” kezelését tovább bonyolítja az, hogy rendkívül hiányosak az alkategóriái: rengeteg kutató érvel amellett, hogy bővíteni kéne az öt mentális rendellenességet felsoroló listát egyéb zavarokkal. Ilyen például a magyar elnevezéssel nem rendelkező orthorexia nervosa, amely tulajdonképpen az egészséges táplálkozásra fordított túlzott figyelmet jelenti. A napjainkban rendkívül divatos vegán diéta szélsőséges verziója is ebbe a kategóriába tartozik. Az érintettek restriktív diétát követnek, amelyet gyakran azért tartanak fenn, mert ezzel szeretnének hozzájárulni az állatok jóllétéhez vagy éppen a fenntarthatósághoz.  

Érdemes lenne több kutatást végezni az ételaddikcióval kapcsolatban is, amely rendellenesség szintén nem szerepel még egyelőre a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvében. Az ételfüggők körében gyakoriak az érzelmi evések, az étel utáni sóvárgások, és jellemző rájuk, hogy nem tudják kontrollálni étkezési viselkedésüket. Ez is egy rendkívül gyakori evészavar, különösképpen az elhízott személyek körében, így Magyarországon is feltételezhetően számos embert érint.  

Látható, hogy a klinikusoknak csak nagyon kevés információ áll rendelkezésükre, amelyek alapján diagnosztizálni tudnák az OSFED-ben szenvedő betegeket. A szakemberek által létrehozott kritériumlisták mindössze a rendellenesség-csoport fizikai tüneteire fókuszálnak: a testtömegindexre, a hánytatás vagy a falási rohamok gyakoriságára, illetve az éjszaka elfogyasztott étkezések kalóriatartalmára. Ezek az adatok azonban nem képesek arra, hogy előre jelezzék ezen evészavarok súlyosságát.  

Pont azért, mert az érintettek nem érzik olyan komoly problémának, hogy néha meghánytatják magukat, vagy éppen egyszer-egyszer nagyobb mennyiségű ételt fogyasztanak el az éjszaka során, betegségük sokkal inkább elhúzódó lesz. Az esetek többségében nem fordulnak majd szakemberhez, vagy ha mégis elkezdenék a terápiát, általában nem folytatják azt. Látszik tehát, hogy sok esetben nagyobb kihívást jelent a klinikusok számára az OSFED-ben szenvedők kezelése, mint az anorexiásoké vagy a bulimiásoké. 

Nagyon fontos lenne, hogy a kutatók kiegészítsék az „egyéb meghatározott táplálási és evészavarok” diagnózisának felállításához szükséges kritériumokat. Hogyha a tünetek listázása lekövetné azt a rendkívül komplex képet, amit ezek a rendellenességek mutatnak, akkor az érintettek hamarabb juthatnának ellátáshoz, és hatékonyabb kezelésben is részesülhetnének. Ez pedig hozzájárulhatna ahhoz, hogy ezek a páciensek, akiknek egészsége és pszichológiai jólléte épp olyan veszélyben van, mint az anorexiásoké vagy bulimiásoké, kigyógyulhassanak rendellenességükből.  

A szerző az MCC-Mindset Pszichológia Iskola tagja.