A költészet segít kibogozni az érzelmeinket – irodalom és pszichológia határán

A vers nemcsak olvasóként szólít meg, hanem ismerősként, barátként, lelki társként is. A költészetben útmutatást kapunk ahhoz, hogyan fejezzük ki és kezeljük érzelmeinket. Mintha a nyelv legsűrűbb rétegeiben kristályosodnának ki legragyogóbban az összefüggések. Ha ezeket kiolvassuk és saját életünkre értelmezzük, belső tájaink vakfoltjai láthatóvá válnak.

Így hangzik Hölderlin Visszagondolás című költeményének zárlata: „De ami marad, a költők alapítják”. A költészet túlél, él és továbbél: bennem, benned, bennünk, eszmékben, korokban és kultúrában. A versre szükségünk van – krízisben és nyugalomban, veszteségben és bőségben, fájdalomban és örömben. Mert a versben benne van minden érzés, állapot, hangulat és tapasztalat, ami emberi lélekkel mérhető. A költészet nyelvteremtő játéka, érzelmi sokrétűsége és mély gondolatisága új fénytörésbe helyezhet életet, halált, világot, kapcsolatokat és önmagunkhoz való viszonyt.

Az olvasás által a vers életre kel: sejtszinten átjár, körülölel, bevon; felszínre hozza, ami rejtett; nevet ad a megnevezhetetlennek; hozzánk szelídíti az érzéseinket.

Ha közelebbről megvizsgáljuk ezeket a hatásokat, feltűnik, hogy a pszichológia világából már ismerősek lehetnek mint önreflexió, kapcsolódás, önismeret, érzelmi intelligencia. És valóban: irodalomnak és pszichológiának van közös metszete, sőt, a két diszciplína határterületén olyan irányzatokat találunk mint az irodalompszichológia, az irodalomterápia, a pszichobiográfia és más, fejlődés-, személyiséglélektani és kognitív tudományokhoz kapcsolódó területek (pl. neuropszichológia, pszicholingvisztika).

Ezek mind más-más módon viszonyulnak az irodalomhoz. Az irodalompszichológia például az irodalmi művek pszichológiai aspektusait, a műalkotás folyamatát (alkotáslélektan) és a befogadói élményt (hatáslélektan) vizsgálja. Az irodalomterápia irodalmi alkotásokon keresztül segíti az önismereti és terápiás célokat, az érzelmi feldolgozás folyamatait. A pszichobiográfia pedig lélektani összefüggéseket keres a művészek személyisége, életrajza és művei között.

Cikkünkből kiderül:

1. Milyen történeti múltra tekint vissza az irodalmi művek pszichológiai vizsgálata?
2. Hogyan építi be módszertanába az irodalmi szövegeket az irodalomterápia?
3. Miért fontos verseket olvasni?

Irodalom és pszichológia viszonya

A két tudományág összefonódása történetileg nem új keletű. Az alkotókat már az ókortól foglalkoztatta a személyiség működése, az érzelmi világ összetettsége, az egyéni viselkedés motivációi és belső mozgatórugói. Később a lélektani fókusz olyan irodalmi műfajok megjelenéséhez vezetett, mint a lélektani regény, majd az ebből kifejlődő 20. századi modern tudatregény, és a lírában ennek megfeleltethető vallomásos költészet, ami kendőzetlenül tárja fel a lírai beszélő legszemélyesebb megéléseit.

Az említett irodalmi műfajok keletkezése egybeesik a pszichológia legnagyobb hatású áramlatának, a pszichoanalízisnek az elterjedésével, ami átjárta az élet szinte minden területét, és gyökeresen felforgatta a korabeli tudományos gondolkodást. A kor sajátossága volt a lelki élmények felé fordulás, és az új pszichológiai szemlélet az irodalom tereibe is beszivárgott. Az irodalompszichológia rávilágított az irodalmi művekben megjelenő pszichológiai konstruktumokra, míg a pszichológia más irányzatai (pl. szociál- és személyiségpszichológia, nevelés- és fejlődéslélektan) az alkotó szubjektumot, az alkotói és befogadói folyamatokat, valamint a művek lélektani hatásmechanizmusát vették górcső alá.

A pszichoanalízis atyja, Sigmund Freud is beleásta magát a művész személyiségének és az alkotói folyamatoknak a tanulmányozásába. Freud kezdetben a művészeteket a kielégítetlen és kielégíthetetlen vágyak doméniumának fantázia általi megvalósulásaként értelmezte, olyan esztétikai konstruktumként, ami úgy távolodik el a valóságtól, hogy végül visszavezet hozzá, és valóságos érzelmeket idéz elő a befogadóban. Később viszont módosította definícióját, és illuzórikus karaktert tulajdonított a művészetnek.

Carl Gustav Jung szembehelyezkedett a freudi elgondolással, és élesen bírálta a pszichoanalitikus módszerét, amely az alkotásokból a művész személyiségére vonatkoztatható lélektani vonások kiolvasására irányult. Jung kiemelte, hogy bár lehet közös metszete művészetnek és tudománynak, sosem fedik át teljesen egymást, és a művészi alkotásnak mindig lesz olyan része, ami a tudomány felől nem megközelíthető vagy megérthető.

Lehetségesnek tartotta viszont tudományos vizsgálódás tárgyává tenni a művészi alkotás folyamatát, amit Pszichológia és költészet című tanulmányában így fogalmaz meg:

„Nyilvánvaló, hogy a pszichológia – mint a lelki folyamatok tudománya – kapcsolatba hozható az irodalomtudománnyal. Hiszen az emberi psziché minden tudomány és művészet anyaöle és hordozója. A psziché tudományának ennélfogva képesnek kell lennie egyfelől egy műalkotás pszichológiai struktúrájának magyarázatára, másfelől azoknak a lelki feltételeknek a feltárására, amelyek az alkotó ember kreativitása mögött húzódnak.”

Miért olvassunk verseket?

Nemes Nagy Ágnes így ír a költészetről: „Mi tehát a haszna a költészetnek? Gyarapodik általa érzelmi kultúránk. Tudatosodnak érzelmeink. Megismerhetjük érzelmeink fajtáit, messze túl azokon, amelyeket már régóta ismerünk.”

A versolvasás segít érzéseink felismerésében, tudatosításában és megélésében, valamint kapaszkodót nyújt az érzelmi feldolgozásban, ezáltal fontos lelki folyamatokat indíthat el. A költői nyelv projekciós felületként is működik, amire kivetíthetjük belső világunkat, és amin keresztül megfogalmazhatjuk azt, ami még homályos, amire nehezen vagy nem találunk szavakat.

A versekben kifejezett érzelmek és hangulatok többféleképpen hatnak ránk. Ha rezonálnak az aktuális lelkiállapotunkkal, az érzelmi azonosulás lehetőségét teremtik meg. Ahogy átszűrjük magunkon a szavakat, az érzelmi élmények mintáinak bennünk tükröződő foltjait fedezhetjük fel. A verseken keresztül tulajdonképpen önmagunkkal kapcsolódunk, és miközben énünk ismeretlen rétegeivel találkozunk, új irányait és mélységeit tárhatjuk fel az önismeretnek és az önértésnek.

Olvasás közben az is megtörténhet, hogy kevésbé összetartó a viszonyunk a verssel: érezhetjük azt, hogy nem fogad be, vagy egyenesen kivet magából a szöveg. Ilyenkor is érdemes keresni valamit, ami mégis ismerős lehet, ami érzelmi élményként ott tárolódik bennünk, és megkeresni azt, hogy vajon miért olyan nehéz befogadnunk, szembesülnünk, ránéznünk.

Amellett, hogy elősegíti az érzelmi tudatosítást és azonosulást, és fejleszti az önismeretünket, a költészet lelki életünket is gazdagítja. A költői játék, a meglepő asszociációk és finom nyelvi árnyalatok teljesen új megvilágításba helyezhetik azt, ahogyan a kapcsolatokról, a saját és mások érzéseiről gondolkodunk. Fejleszthetik az empátiát, az érzelmi intelligenciánkat, és új fókuszpontokat jelölhetnek ki a személyiségfejlődésünk folyamatában.

Az irodalomterápia elterjedésével az utóbbi években az irodalom és a költészet mentális egészségünkre gyakorolt hatása a kutatások homlokterébe került. Egy 2018-as szakirodalmi áttekintés három tanulmány kapcsán kifejezetten pozitív hatásokról számolt be a depressziós és szorongással küzdők esetében, illetve azoknál, akik daganatos betegségekkel való megküzdés nehézségeivel szembesültek.

Egy 2024-ben végzett kísérleti vizsgálat a költészetterápiás beavatkozás rezilienciára kifejtett hatását mérte fel egyetemi hallgatók körében. A hat héten át tartó csoportos foglalkozásokon 25 egyetemista vett részt, akik a programot követően szignifikánsan jobb összpontszámot értek el a Reziliencia Skálán.

Bár még kevés empirikus kutatás foglalkozik a költészet vagy fikció terápiás hatásával mentális egészségügyi kontextusban, az eddigi eredmények pozitív előjelek arra nézve, hogy az irodalomterápiás beavatkozások javíthatják a mentális jóllétet, hozzájárulhatnak a depresszió és a szorongás csökkentéséhez, valamint erősíthetik a rezilienciát és az érzelmi feldolgozást.

A versek irodalomterápiás alkalmazása

Az irodalomterápia vagy biblioterápia gyökerei az ősi primitív közösségekhez vezetnek vissza: már ekkor mágikus erőt tulajdonítottak a szavaknak és a történeteknek, ráolvasással gyógyítottak, rituálisan imákat mormoltak vagy közösen dalokat énekeltek. Sokak szerint az sem véletlen, hogy az ókori mitológiában Apollón a költészet és a gyógyítás istensége, ez ugyanis művészet és orvostudomány korai összefonódására utalhat.

Az első „irodalomterapeuta” korai feljegyzések szerint az i. sz. 1. században élő római orvos, Epheszoszi Szóranosz volt, aki mániás betegeinek tragédiát, a depresszióban szenvedőknek pedig komédiát ajánlott gyógyírként. Akár így volt, akár nem, ez arra a fontos felismerésre irányítja a figyelmet, hogy

a művészeti alkotások hatással vannak a közérzetünkre, a hangulatunkra, és a mentális zavarok esetén is érvényes kezelési módot jelenthetnek.

Az irodalomterápia szisztematikus bevezetése a gyógyításba a 18. században kezdődött. A könyveket segítő céllal elsőként a kórházi dolgozók és a könyvtárosok alkalmazták. A módszer idővel a csoport- és művészetterápiák technikáival egészült ki, és interaktív formát öltött, széles körű alkalmazása pedig a ‘70-es években indult.

A bibliotherapy (biblioterápia) kifejezést angol nyelvterületen először egy népszerű amerikai szerző, Samuel McChord Crothers használta 1916-ban megjelent esszéjében. Megjegyzendő, hogy míg a tengerentúli irodalomterápiát a bibliotherapy és poetry therapy módszereire való kettéválás jellemzi – előbbinél a könyvek irodalomterápiás alkalmazására, utóbbinál pedig kifejezetten a költői eszközökkel való munkára helyezve a hangsúlyt –, a magyar biblioterápiás gyakorlat nem követi ezt.

A terápiás alkalmakon feldolgozott szöveg lehet vers, próza vagy akár dal is – a kiválasztott műnemet és műfajt elsősorban a terápiás cél és a kliens vagy a közösség preferenciái határozzák meg. Az irodalomterapeutának szabad mozgástere lehet abban, hogy meghatározza a súlypontokat: eldöntheti, hogy csak kiindulópontként szeretné használni a szövegeket, majd elrugaszkodik tőlük, és a hangsúly a kliensek történetén, megélésein lesz, vagy később is támaszkodik a szövegek által nyújtott absztrakciókra (vers) és narratív pontokra (próza), hogy segítsék az élmények megfogalmazását, keretezését.

A terápiás tapasztalat azt mutatja, hogy a versek irodalomterápiás alkalmazása különösen hatékony lehet az érzelmekkel való munkában. A költői nyelv elősegíti az asszociációkat, a belső képalkotást, a hangulatok és érzelmi árnyalatok felismerését, megnevezését és felszínre hozását. A versekkel történő feldolgozás során lehetőségünk van elvontabb, absztraktabb szinten rátekinteni belső folyamatainkra és dilemmáinkra. A próza ezzel szemben a narratív elemeknek köszönhetően sokkal konkrétabb terep, ami lehetőséget nyújt a szereplőkkel való azonosulásra, élményeink újrarendezésére és történetünk átkeretezésére.

Ha érzelmeink összekuszálódtak, a vers lehet az ideális választás, mert segít kibogozni és újraértelmezni mindazt, ami bennünk történik.

Az irodalomterápia keretrendszerét Nicholas Mazza foglalta össze háromkomponensű RES-modelljében:

1. R (receptive/prescriptive): az irodalmi művek befogadásán alapul, a választott művekkel való terápiás munka egyéni vagy csoportos formában történik.
2. E (expressive/creative): a kliens saját írásain keresztül kapcsolódik a terápiás folyamathoz (lehet vers, napló, önéletírás, levél), ami segíti az önkifejezést és érzelmi feldolgozást.
3. S (symbolic/ceremonial): szimbólumok, metaforák, rituálék, történetmesélés vagy mozgásos tevékenység (pl. tánc) útján segíti az érzelmek kifejezését és a krízisekkel való megküzdést.

Most nézzünk egy befogadó komponenshez kapcsolódó, egyénileg is könnyen elvégezhető irodalomterápiás gyakorlatot:

1. Válassz egy verset, ami hatással volt az életedre, vagy valamiért emlékezetes maradt számodra!
2. Olvasd el akár többször is, amíg a kognitív megértés szintjéről átkerülsz az érzelmi átélés szintjére!
3. Milyen érzést/hangulatot hív elő benned a szöveg?
4. Van-e olyan sora, ami különösen megszólít?
5. Kapcsolható-e ez a sor (vagy a vers egésze) ahhoz, ami jelenleg az életedben történik?
6. Mit jelent számodra ez a vers?
7. Megfogalmazható-e a vers alapján olyan üzenet, amit útravalóként adnál magadnak?

Ha „irodalomterápiás” szemüvegen keresztül nézzük az irodalmat, nem távoli, nehéz és elvont kódok sűrítménye lesz, hanem közeli, személyes és átélhető tapasztalattá válik – olyan nyelvvé, amelyen keresztül önmagunkhoz is közelebb kerülhetünk.