Manapság rengeteg magyar próbál külföldön szerencsét. Egy teljesen új kultúrába való beilleszkedés azonban nem megy egyik napról a másikra, rengeteg önismereti munkával jár. Az otthonmaradt család és barátok pedig nem értik meg igazán a kint élő problémáit. Heller Csilla pszichológus egy évig ingázott Angliába, és az ott élő magyarokkal folytatott pszichológiai tanácsadást. Ebből írta krízistanácsadó szakpszichológusi diplomáját. Fontos számára az utazás és a különböző kultúrák ismerete, így kipróbálta már magát több európai országban, de járt Kínában, valamint Peruban az indiánok között. Élményei alapján az interkulturális tanulás fontosságáról és a kettős honvágyról kérdeztük.
Milyen gondokkal jár a külföldre költözés?
A külföldi lét az izgalmak mellett rengeteg kihívással jár, melyekre előre fel kell készülni. Az ember odakint sokszor magányos. Meg kell szoknia egy teljesen más életmódot. Megszűnik a biztonságos szociális háló, messzire kerülnek a szeretteink és a barátok. Az egyedüllét miatt az ember sokkal erőteljesebben szembesül a fel nem dolgozott problémáival, sokszor azokkal, amelyek elől külföldre menekült. Ilyen például a szülőkről történő leválás és érzelmi függés. Hiába szaladtunk messze, ezek a nyomasztó problémák talán még közelibbé válnak. Volt több olyan kliensem, akin – ha évente egyszer hazautazott – már indulás előtt hetekkel nagy pánikrohamok lettek úrrá. A kultúrsokk is komoly lelki megpróbáltatásokat szül. Egy teljesen más kultúrában, teljesen más szabályok és kulturális kódok közé kell beilleszkedni, és csak akkor lehetünk sikeresek, ha ezeket mi magunk is alkalmazni tudjuk.
Mi a helyzet a honvággyal?
Az Angliában élők legtöbbjét erős érzelmi kötődés fűzi az anyaországhoz. A boldogság és a biztonság helye valamiért nosztalgikusan a szülőföldünk. A visszatérés gondolata sokszor aggódással tölt el. Ez az ambivalens feszültség egy sajátságos érzés, a kettős honvágy. Az idegen országban erősen megélhetjük a hazavágyódást. Amikor azonban visszatérünk, akkor pedig a kinti megszokott környezet hiányzik, mert kialakult a saját életterünk, kötődünk hozzá. Egy idő után szerethető lesz számunkra az új környezet. Külföldön egy új, másfajta énünket tapasztaljuk meg. Ez a szerep és énérzet azonban ahhoz az adott helyszínhez kötődik. Ha újra hazatérünk, már nem ugyanaz a személy jön vissza, mint aki elment. Nagyon nehéz összeegyeztetni magunkban azt, hogy amit szeretünk és amihez érzelmileg kötődünk, az messze van egymástól, és egyszerre lennénk mind a két helyen, vagy megragadunk a kettő között, valahol a semmiben.
A kivándorlók mennyire keresik a helyi magyar közösségeket?
Az angliai magyarokra jellemző az, hogy nagyon összetartó közösségben élnek, és szinte nem is találkoznak angolokkal. Sokszor az egyetlen helyi, akivel kapcsolatban vannak, az a hierarchikus távolságban lévő főnökük vagy a főbérlő. Sokan nem is tanulnak meg angolul. Egy magyar közösségben külföldön felértékelődik az identitás. Léteznek honlapok, amelyek a magyar szakembereket gyűjtik össze: fodrász, autószerelő stb. A kiköltözők nem bíznak meg a helyi szakemberekben. Az összezárás miatt nem vonódnak be a helyi kultúrába. Igazából akkor történik meg a kulturális tanulás, ha a helyiekkel veszik fel a kapcsolatot. A beilleszkedéshez elengedhetetlen az ő kulturális kommunikációjuknak, szokásaiknak és kódjaiknak az elsajátítása.
Miért éri meg a helyi kultúrába integrálódni?
A beilleszkedett személyek jobban teljesítenek a tanulmányokban és a munkahelyükön is. Emellett elégedettebbek lesznek, kevésbé szorongóak, valamint magasabb lesz az önértékelésük.
A külföldön élés során általában drasztikus személyiségváltozás megy végbe.
Ehhez azonban sok tényező szükséges. Lehet úgy élni külföldön, hogy ellenállunk mindennek, és csak a magyarokkal kommunikálunk. Vannak emberek, akik csak a skype-munkahely-szoba tengelyén mozognak. Ebben az esetben nem történik személyiségváltozás. Nem is érzik igazán jól kint magukat és vágynak haza. A kiterjedtebb kapcsolatokkal rendelkező, nyitottabb személyek könnyebben befogadják az adott kultúrát. A külföldi lét egy brutális önismereti munka, akár a szomszéd országba megyünk, akár messzebb. Hasonlóan nagy pszichológiai erőfeszítést igényel, ha egyetemistaként valaki vidékről vagy határon túli magyarként jön Budapestre. Bár nekik a kultúra már ismert, azonban az itteni életmód komoly alkalmazkodóképességet igényel.
Milyen személyiségjegyek segítik a jobb beilleszkedést?
Fontos szerepet játszik a kultúrspecifikus tudás, a korábbi külföldi tapasztalat és a helyiekkel való kapcsolattartás. Emellett még a motiváció, a szociális támogatottság, valamint az önbecsülés és magabiztosság is elősegíti a beilleszkedést. Elengedhetetlen, hogy legyen merszünk kezdeményezni, kapcsolatokat alakítani. Szükséges a rugalmasság, előítélet-mentesség és nyitottság a másik kultúra befogadására. A kultúrsokk kihozza az emberből a türelmetlenséget, hangulatingadozást, stressztüneteket, de ezek természetes velejárói az önismereti útnak.
Az elvándorló magyar fiatalok pontosan tudják, hogy mit akarnak, vagy inkább csak önmagukat keresik még?
Ez a kérdés abszolút a fiatal felnőttkor kríziséhez köthető. A mostani y és z generáció a médián és interneten nő fel, amely a könnyű és gyorsan elérhető sikereket sugalmazza. A társadalom is elvárja, hogy aki kimegy egy fejlett országba, az minimum egy jól menő sportkocsival járjon. Egy fiatal, aki nem rendelkezik kellő önismerettel, szövögeti a nagy vágyakat. A mai 20 évesekre jellemző, hogy patikamérlegen tervezik meg a jövőjüket, és nagyon céltudatosak. Van olyan fiatal, aki külföldön meg tudja valósítani az álmait, mert fejlett a konfliktuskezelő és kapcsolatteremtő képessége, illetve az adott kultúrához illik a személyisége. Azok a magyarok, akik pszichológust kerestek fel, mind nagy vágyakkal és álmokkal indultak ki. Ott azonban sorozatos csalódásokkal és visszautasításokkal kellett szembesülniük. Az otthoniak várják, hogy sikeresek legyenek, a vágykép és a valóság közti szakadék hatására azonban többen kiégnek és céltalanná válnak. „Nem tudom, mit akarok az életemtől, és azt hol akarom.”
Ők inkább visszatérnek Magyarországra?
Nem feltétlenül. Viszont a visszatérés, legyen az akármilyen indokból, sokszor nehezebb, mint a kiköltözés. A környezet és a visszatérő is hajlamos kudarcnak megélni, főleg, ha nem a várt reményekkel, anyagi javakkal érkezik haza. Krízis ez, melyről általában nem beszélnek az érintettek. Ehhez társul még a fent említett kettős honvágy, és a megváltozott személyiség. A nyereségek sokszor láthatatlanok, pedig igenis vannak: a személyiség, az önismeret hatalmasat fejlődött.
Milyen érzésekkel kell megküzdeniük a visszatérőknek?
Hosszabb utazás vagy kintlét után nehezen találjuk a helyünket.
Előjön a kettős honvágy. ez olyan, mintha megrekednénk a két ország között.
Ez egy furcsa állapot. A barátok, családtagok számára a visszatérő nem olyan, mint amikor elment. Mi magunk is átmenetileg ufónak, kívülállóként érezhetjük magunkat. Az a személy, aki utazás előtt létezett, drasztikusan megváltozott, és az újnak pedig még meg kell találnia a helyét a régi környezetben. Ezt nevezik fordított kultúrsokknak.
Az Erasmusról hazatérőknek jelenthet valami gondot?
A fiatalok esetében probléma lehet, hogy a szabadságból visszatérnek a család vérkeringésébe, és a szülői házban újra gyerekstátuszban találják magukat. A kint töltött időszak felfokozott, izgalmas volt, rengeteg élménnyel gazdagodtak. Elkezdték az önálló életüket távol a szülőktől. Visszatérve nincsenek ilyen intenzitású ingerek. Ráadásul sokan visszaköltöznek a szülőkhöz, és mivel a fiatal már önálló felnőttként megy haza, a szülők már nem tudják úgy kontrollálni, mint korábban. Ez törvényszerűen beindítja a leválási krízist.
Mi nyújthat mégis segítséget a visszatérés után?
A hazatérés gyászfolyamat is egyben, el kell gyászolni a külföldi hétköznapokat, kapcsolatokat, felfokozottságot. Ehhez türelmesnek, és rugalmasnak kell lennie a személynek saját magának, és a környezetnek is. A fiatal a külföldi intenzív állapotból hirtelen visszacsöppen a régi, szürke hétköznapokba. A hazatérés stresszel jár, érdemes hát előre felkészülni rá.
Egy ideig érezhetjük azt, hogy kívülállókká váltunk a saját otthonukban.
Segítség lehet, ha megosztjuk érzéseinket egy hasonló cipőben járó emberekből álló csoportban, vagy pszichológust keresünk fel.
Térjünk vissza a kiköltözéshez. Hogyan élik meg a helyzetet az otthon maradt családtagok és a barátok?
Az otthon maradtakkal való kapcsolattartás lekorlátozódik az internetre. Megfigyelt dinamika, hogy először mind nagy érdeklődéssel követik a kint élő személy posztjait, blogbejegyzéseit. Ez a kiemelt figyelem körülbelül 4 hétig tart, utána lanyhul az érdeklődés, megkezdődik az eltávolodás. Kiszakadunk egymás hétköznapjaiból, és az események helyhez kötődnek, a más kultúrában tapasztalt élmények szinte megoszthatatlanok. Biztos mindenki élt már át olyat, hogy arra a kérdésre: „Milyen volt az utazás?” - nem tudott érdemlegesen válaszolni. Más jelentéstartalmak, más kapcsolódások keletkeznek az új környezetben. Az itthoniaknak is megy tovább az életük, immár a másik nélkül. Gyakori jelenség, hogy a külföldön élővel beszélve semmiféle nehézséget nem feltételezünk az életében, sőt. „De jó neked!”. Hajlamosak az otthon maradtak úgy tekinteni rá, mintha az ő hétköznapjai csakis csodásak lennének. Így a problémákkal sokszor egyedül marad a kint vagy távol élő családtag.
Ha kiköltözik egyik barátunk vagy családtagunk hosszabb-rövidebb időre, természetesen meg akarjuk őt látogatni. Ez miképpen hat rá?
A külföldi élet egyik velejárója a „hotel és turizmus funkció”. Mindig jönnek barátok, szülők látogatóba. A kint elő pedig dolgozott egész héten, és a hétvégét szívesen töltené pihenéssel. Bár örülnek a látogatóknak, de megterhelő számukra, ha folyamatosan ott van valaki. Én azt tanácsolom az Erasmusra vállalkozó diákoknak, hogy fókuszáljanak inkább a helyiekre. Tanuljanak tőlük, és ne cövekeljenek le az egyetlen magyar ismerősnél! A komfortzóna kitágítása előnyünkké válhat.
Nemrég eltöltöttél egy kis időt Peruban. Az ottani kultúra jelentősen eltér a miénktől. Mennyiben volt nehéz ráhangolódni?
Régi álmom valósult meg, így a legnagyobb nyitottságommal fogadtam be a kultúrát. Hogy ez sikerült, talán jelzi, hogy kaptam kecsua nevet a helyiektől, már a harmadik napon: Chazka lettem (csillagot jelent). Zea Javier, fantasztikus túravezetőm, aki kísért engem Peruban, mindig azt mondta, hogy most muszáj az európai gondolkodást, az „eurocentrizmust” lenullázni. Empatikus módon nyitottá kell válni és elfogadni mindent, amit látunk és tapasztalunk. Könnyen lehetünk európai szemmel előítéletesek. Azt hisszük, hogy gondolkozásmódunk, szabályrendszerünk érvényes a világ minden táján, pedig ez nem így van. Az interkulturális nyitottság és tanulási képesség elengedhetetlen ahhoz, hogy kölcsönösen elfogadjuk egymást egy másik kultúrában, és ezáltal a személyiségünk hatalmas mértékben gazdagodjon.
Mit tanultál az ottani emberektől?
Eltöltöttem egy kis időt egy chincheroi indián családdal. Ez náluk 20-40 főt jelent. Közösen főztünk, ettünk mindannyian. Hatalmas élmény volt. A perui társadalmi berendezkedés más, számukra kiemelten fontos a közösség. Egy kollektivista társadalomról beszélünk, a miénk inkább individualista. Az egyén ott soha nincs egyedül, mert a közössége körbeveszi. Nem is kell úgy pszichológus ott, mert nem marad egyedül senki a problémájával, persze Limában már azért felütötte a fejét a tipikus nagyvárosi távolodás. Számomra nagyon érdekes volt, hogy a szegénység, mint fogalom, történelmileg is mást jelent számukra. Arra mondják azt, hogy szegény, akinek kicsi a családja és kevés barátja van. Ha nagy a családod, számíthatsz rájuk, gazdag vagy. Az ő szemükkel mi sokkal szegényebbek vagyunk. Lehetséges, hogy jobbak az életkörülményeink, de magányosak vagyunk. Mivel jobban figyelnek egymásra, én is nagyon mély empátiát és tiszteletet tapasztaltam közöttük. Úgy éreztem, mintha egy védőburokban lennék. Visszatérésem óta táplálkozom ebből az élményből, és ezt a nagyon mély és odaadó empatikus figyelmet igyekszem klienseim számára is biztosítani. Egy kicsi perui részem, Chazka is bevonódik immár pszichológusi munkámba, életembe is.
Heller Csilla, krízistanácsadó szakpszichológus, relaxációs terapeuta, család-és párterapeuta-jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.
