„A kutyák a legjobb gyászolók, mint az köztudott” – könyvajánló

Sigrid Nunez könyve, a „Barát" egy írói remekmű. Precízen, a maga teljességében tárja elénk, milyen elveszíteni egy jóbarátot, aki saját döntéséből vet véget az életének. Milyen az, amikor a gyász hatására egyszerre kerül a tudatba az összes, addig elfojtott érzés szerettünk kapcsán. Milyen átélni a kóros gyász folyamatát. Milyen az, amikor a képzelet és a valóság között életlen a határ. Túl lehet-e ezt élni? Van-e, aki segít? Egyáltalán tud-e bárki segíteni? Akár egy négylábú személyében?

A Barát című regény megjelenése hatalmas sikert aratott. A kötet megnyerte a National Book Awardot, felkerült a New York Times sikerlistájára, és számtalan magazin sorolta az év legfontosabb könyvei közé.

Sigrid Nunez, az írónő, számos amerikai egyetemen tanít kreatív írást. A példaszerűen, tökéletesen megírt regény egyes szám első személyben meséli el, milyen átmenni azon a gyászfolyamaton, amikor váratlanul elveszítjük életre szóló barátunkat, mentorunkat. A történetben az írónő nem csak az érzelmileg tisztázatlan kapcsolatot gyászolja, hanem hozzákerül a volt barát kutyája, akit senki sem akar befogadni. Apolló, a dán dog szinte az egyetlen, aki segíteni tudja a főhőst abban, hogy kóros gyászfolyamata ne torkolljon szintúgy tragédiába.

A könyvön keresztül nem csak ember és állat egyre mélyülő kapcsolatának lehetünk tanúi, hanem betekintést nyerhetünk egy magányos, a gyász miatt elszigetelődött nő gondolatainak, érzelmi hullámzásainak, éleslátásának és humorának bugyraiba.

A remek történetvezetésből ízelítőt kaphatunk a szépírók, az irodalmárok és az egyetemek zárt, bennfentes világából, a szemináriumok közegéből, a generációk közötti különbségek okozta élcelődésből, a férfi-női kapcsolatok milyenségéről. Mindezt egyedülállóvá teszi a különböző irodalmároktól idézett bölcsesség, amely az írónő csapongó gondolataiban jelenik meg.

A kóros (patológiás) gyász

A könyv nagyon pontos képet ad a gyász hosszú lelki folyamatáról, azon belül is arról az esetről, amikor a normál gyászon túlmutató, úgynevezett patológiás gyásszal kell megküzdenie a főhősnek. Váratlan halál esetén a gyászfolyamat a tudomásulvétel után közvetlenül elindul. Több jól körülírható fázison kell átmennie a gyászolónak, hogy új helyzetét, szerepét, az elhunyt nélküli életét, emberi kapcsolatait stabilizálja, érzelmileg harmonikus állapotba kerüljön; elengedje az egyoldalúan megszakadt viszonyt, és folytassa az elveszített személy nélkül életét.

A normál gyászreakció szomorúsággal, esetleg gátoltsággal, a fájdalom, a tehetetlenség érzelmi kifejezésével jár.

A patológiás gyász leginkább a depresszióhoz hasonlító állapot.

Tartósan mély szomorúság, az életfunkciók lecsökkenése, visszahúzódás jellemezheti. Kóros gyászreakciót kiválthat különösen váratlan és természetellenes veszteségélmény, erőszakos cselekmény, az elvesztett személlyel való kapcsolat ellentmondásossága, bűntudat, halmozott krízishelyzet, személyiségbeli okok vagy pszichés megbetegedések.

A környezet gyakran nem tud mit kezdeni a gyászoló lelki állapotával, és tapintatból, informálatlanságból erősítheti a gyászoló elszigeteltségét.

„Az öngyilkosság ragályos” – jegyzi meg az írónő

Amikor egy szerettünk önkezével vet véget saját életének, a gyászfolyamat megterhelőbb, mint alapból lenne. A szokásos veszteségélmény érzelmei, a szeretett személy elvesztése iránt érzett fájdalom mellett nagyon vegyes érzések és indulatok is megjelenhetnek, többek között a bűntudat és düh váltakozhat. Ellentétes gondolatok és fantáziák jelenhetnek meg, hol szomorúság, hol a harag dominálhat. Saját konfliktushelyzettel és igen ambivalens érzésekkel bővül a gyász, hiszen a tragikus veszteség mellett azt is fel kell dolgozni, meg kell érteni, mi vezethette szerettünket a halálba.

Öngyilkosságok modellként szolgálhatnak további öngyilkosságok számára. Akinek a környezetében történt már öngyilkosság, a látott vagy hallott módszer lehetséges negatív „megoldási” módként beépülhet a megküzdési repertoárjába. A másik ember tette kvázi engedélyt adhat egy régóta fontolgatott öngyilkosság kivitelezésére. Különösen híres emberek öngyilkossága indíthat el további öngyilkossági hullámokat. Akivel szoros volt a kapcsolatunk, vagy akire felnézünk, önkéntelenül is erős modellként szolgálhat bármilyen cselekedete, ideértve a legutolsót is.

Az öngyilkosság egyik legmagasabb rizikófaktora  a beszűkültség: amikor az érdeklődés lecsökken, a külvilág eseményei kevésbé kötik le az embert, elvész a kíváncsiság, az eddig megszokott tevékenységek érdektelenné válnak, megszűnik a motiváció. A gondolkodás rugalmatlanná válik, a szempontváltási képesség eltűnik. Beszűkülnek az érzelmek, az emberi kapcsolatok leredukálódnak. A fókuszban lévő probléma ezzel szemben irreálisan felerősödhet, az objektivitás, realitásérzék pedig lecsökken. A bűntudat, önvádlás jelenléte is hajlamosíthat az öngyilkosságra. A magányosság szintén megágyazhat az önmagunk elleni késztetések növekedésének. Az öngyilkossági veszélyeztetettségnél gyakori, hogy az illető a helyzet feszültséget nem bírja tovább elviselni. A beszűkültség állapotában nehéz széleskörű megoldási repertoárt találni, a frusztrációt legegyszerűbbnek tűnik az egész helyzet, azaz önmagunk eltüntetésével orvosolni.

És ha már az öngyilkosságról való fantáziánk is megjelenik, biztosan nagy a baj. Érdemes késlekedés nélkül szakemberhez fordulnunk!

A megküzdés lehetőségei

A könyv lapjain a „barát” Apolló, a kutya képében tűnik fel, aki végigkíséri a főhősnőt gyászában. Veszteségük közös: Apolló a gazdáját veszíti el, az írónő a barátját. Egymásban találnak vigaszt a nehéz életszakaszban.

Az állatasszisztált terápiák széles körben terjednek a világon. Számos kutatás megerősítette, hogy a társállat jelenlétének, a vele való fizikai kontaktusnak és egyéb interakcióknak közvetlen relaxáló hatása van. A segítő állatok társas támogatásra képesek, amely pszichés támogatás hatékonyan csökkenti a stresszt, illetve kivédi annak negatív, egészségkárosító hatását, és ez különösen stresszes életperiódusokban mutatkozik meg. Az állatról való gondoskodás segíthet kiléptetni a gazdát a beszűkültség állapotából. Fontos azonban megemlíteni azokat a kritikákat, melyek rámutatnak, hogy az állatasszisztált terápia csupán csak rövid távon csökkentheti a stresszt.

A főhősnő eleinte öntudatlanul, majd egyre tudatosabban ezen a módon kezdi meg gyógyulását. Idővel terapeutát is felkeres, aki szintén támogatni tudja őt. A kóros gyászreakció állapotában érdemes szakemberhez fordulni, aki segítheti a gyászmunkát a veszteség feldolgozásán keresztül, támogathatja a gyászoló életének újraértékelését, és a jövőre mutató tervek szövését, ezáltal oldhatja a beszűkültséget, stabilizálhatja a realitásérzéket. Célravezető lehet gyászfeldolgozó csoportot látogatni, ahol szintén a lelki támogatáson van a hangsúly, a hasonlókat megélt csoporttagok támogató erejével.

A Barát című könyvet nem ajánljuk,ezekre a sötét, téli napokra, mivel mondanivalója a könyv hangulatán keresztül beleivódik a lelkünkbe, így együtt élhetjük át az elbeszélő főhősnővel csendes szenvedését. A hosszabbra nyúlt nappalok, derűsebb életszakaszok során, illetve ha egy hasonló helyzetbe került szerettünknek kívánunk segíteni, ideális olvasmányt jelent ez a könyv.