„A lélek sikolya” vagy a 21. századi ember szorongásszignálja? – A fülzúgás kezelésének pszichológiai oldala

Tinnitus: a lélek sikolya, a szorongás hangszignálja. Egy kellemetlen tünet, amelyről már az ókorból is vannak feljegyzések, de hatékony gyógymódjára rátalálni még több mint kétezer év elteltével sem sikerült.  Talán kevesek számára ismert tény, hogy a fülzúgás pszichológiai szempontból is komoly következményekkel jár. Melyek ezek a következmények? Cikkünkből kiderül.

A tartós fülzúgás (latinul tinnitus) ma Magyarországon közel háromszázezer-ötszázezer embert érint. Szinte mindenki tapasztalta már rövidebb ideig, de belegondolni is kellemetlen, hogy a tinnitusban szenvedő emberek a nap majdnem huszonnégy órájában tapasztalják ezeket a tüneteket. A pszichoszomatika területén belül azonban azért is nehezebb ezzel a betegséggel foglalkozni, mert nehezen meghatározhatóak és elválaszthatóak a szervi, illetve a lelki okai.

Már nagyon régen szenvedünk tőle…

A legrégebbi írásos áttekintés a babiloni Asszúrbanipál király agyagtábláin található. Ott fülbetegségként szerepel, s a haragos szellemben vélték felfedezni okozóját. A görögöknél és a rómaiaknál a fülbe szorult levegő volt a fülcsengés magyarázata. Sokféle kezeléssel próbálkoztak, például köményt tettek a fülbe, kevés bort ittak, sőt kevés ópiumot is használtak. A bezárt levegő elmélete sokáig tartotta magát. Még az 1693-ban megjelent Blanchard-féle orvosi kézikönyvben is szerepel. 150 évvel később Jean Marie Gaspard Itard is leírta, hogy a jelenség megterhelést és mély szomorúságot okozhat. Az ő munkáiban találkozhatunk először a zúgás maszkolásának gondolatával. A 19. században még főleg gyógyszerrel próbálták a tünetet kezelni.

A tinnitus nem önálló betegség, hanem tünet, amelynek két formáját különböztetjük meg: az objektív és a szubjektív tinnitust. Az objektív tinnitust fizikai mérőműszerekkel igazolhatjuk, tehát más is észleli, nem csak a beteg. A szubjektívet viszont kívülálló nem érzékeli. A fülzúgás akut és krónikus formában is fennállhat, első esetben a zúgás hirtelen lép fel, spontán elmúlhat vagy átmehet hosszan tartó, azaz krónikus formába. Ezen kívül beszélhetünk még a fülzúgás kompenzáltságáról vagy dekompenzáltságáról, ez arra vonatkozik, hogy az érintettek hogyan dolgozzák fel a fülükben lévő állandó zajt. Kompenzált esetben a beteg elfogadta afülzúgását, nem érzi fenyegetőnek, együtt tud élni vele. Ezzel szemben a dekompenzált tinnitus erősen nyomasztja a beteget, elveszi életkedvét, rontja életminőségét, rosszabb esetben depresszióhoz, öngyilkossághoz is vezethet. Ám a fülzúgás szubjektív karaktere lehetetlenné teszi a pontosabb osztályozást. Ebből kifolyólag nem találhatunk egyetlen olyan módszert sem, amely minden típust hatékonyan tudna kezelni. A tünet hátterében több mint ötven ok állhat, amelyek között ott vannak a lelki okok is, ezért a szervi okok kizárását követően szükség lehet lelki segítő bevonására is. Ilyenkor a leghatékonyabb a fül-orr-gégész vagy neurológus szakorvosból, pszichiáterből, pszichológusból és fizioterapeutából álló team együttes bevonódása a gyógyító folyamatba. Fontos azonban, hogy

NEM SZABAD ÉS NEM IS ÉRDEMES ARRA VÁRNI, HOGY MAJD ELMÚLIK.

A nemek aránya körülbelül egyenlő a betegek között, és míg az idős korosztály nagymértékben érintett, napjainkban egyre több fiatalt is érint az időszakos fülcsengés. Ezt elsősorban a hordozható zenelejátszókon való hangos zenehallgatás okozza. Ezen kívül egyre nagyobb a zajártalom a nagyvárosokban is. Ezért nagyon fontos a megfelelő felvilágosító munka a zajártalomról. A fülhallgatót a szakemberek szerint naponta kevesebb mint egy órát lenne szabad használni.

Milyen szerepe van a lelki tényezőknek a tinnitus kialakulásában?

Angliai kutatások eredményei szerint a tinnituszos betegek 90 százalékánál alapos vizsgálódás után pontosan feltárhatók azok a pszichikusan megterhelő események, amelyek a tünet keletkezését okozzák. Ezeket gyűjtőnéven distresszeknek nevezzük, s közülük is jelentősek a veszteségélmények. A tinnitus keletkezésében és fennmaradásában a lelki tényezők járulékos tünetként vannak jelen. Nem mindenki esik a depresszió mélységébe, aki tinnitusban szenved, de sok beteg esetében összefüggés áll fenn a kórkép és a psziché között. A test valójában akkor betegszik meg, ha a lélek megengedi.

Ha az embert sok stressz éri, a szervezet tartalékai kimerülnek, és nem lesz ideje újakra szert tenni. Testünk fokozatosan kikerül az egyensúlyi helyzetből. A következmény pedig a kopási jelenség, az öregedési folyamatok gyors előretörése.

A TESTBEN KIMUTATHATÓK A KÉMIAI HEGEK, AMIK A TEST ÖREGEDÉSÉÉRT FELELŐSEK.

A fülzúgás rendszerint egy különösen stresszes periódusban lép fel először. Az alkalmazkodási energia gyorsan felhasználódott, mert túl kevés volt a pihenésre szánt idő. A zúgástól pedig további stresszt élünk át, bekerülve a depresszió ördögi körébe. A stressz tehát lehet oka és következménye is a tinnitusnak.

Beszélhetünk-e tinnitusra hajlamos személyiségről?

A kérdés megválaszolására a már tinnitusban szenvedők személyiségének jellemzőit vizsgálták a kutatók. Ezekből kiderült, hogy testi-lelki szenvedéseiknek pszichikus feldolgozásában eszköztelenebbek másoknál. A problémákat elsősorban mentálisan igyekeznek megoldani, agyaló személyiségek, kevés figyelmet fordítva a testiségre. A tinnitushordozó személyiség tehát fővonásaiban pszichoszomatikusan sérülékeny, autodestruktív folyamatokat gerjeszteni képes ember. Ám ezek a tulajdonságok nem minden betegre érvényesek, nem létezik egyértelműen leírható tinnitusspecifikus személyiség. Vannak azonban provokáló életfázisok, normatív krízisek, amik mindenki életében megjelennek, ilyenkor mindannyian pszichoszomatikusan sérülékennyé válhatunk. A tünet végső üzenete, hogy ezeket a stresszállapotokat meg kell oldani, túl kell jutni rajtuk.

A betegek tapasztalatai alapján a tünet iránti tolerancia az idő előrehaladtával csökken, így fokozódnak a pszichés tünetek, ezért is lenne nagy szükség a terápiás támogatásra, illetve arra, hogy a probléma nagyobb odafigyelést kapjon, hiszen egyre több embert érint. A terápiák céljának meghatározásakor fontos kérdés, milyen személyiségvonások, képességek meglétével vagy fejlesztésével lehet az állandó belső zajt tolerálni vagy ideális esetben megszüntetni. E tekintetben a belső kontrollos önvezérlő képesség mint személyiségvonás, és a stresszekkel való megküzdés problémaközpontú vagy kognitív harcmodora látszik kedvezőbbnek. Ez a megküzdési stílus a megértést, a magyarázatkereső és rátaláló lelki munkamódot helyezi szemünk elé mint pszichoterápiás célkitűzést. A kutatások a tünet és az odafigyelő jelenlét közti távolságteremtést is hatékonynak vélték.

Célkitűzési fokozatok szerint a következő típusú pszichoterápiás lehetőségekkel találkozhatunk:

• Kognitív pszichoedukatív tréning

A betegségre, annak eredetére, a befolyásolás tudatos lehetőségeire, a másodlagos tünetek enyhítésére létrejött felvilágosító, információátadó csoportmódszer. A résztvevők előhangolhatóak ezáltal a pszichoterápiára.

• „Elfedő”, tünetcsendesítő eljárások

Módszerei a kognitív viselkedésterápiák, a fókuszálás és az egyes hangterápiákhoz kapcsolható szupportív kapcsolati terápia. Specifikuma a deszenzilibizálás, az agy aktív és passzív átprogramozása, illetve az életvitel-módosítás tervezése.

• Általános feszültségcsökkentő, stresszkezelő eljárások

Céljuk a központi idegrendszeri gerjesztettség csökkentése, az autonóm és a pszichovegetatív folyamatok szabályozása. Az autogén tréning, a progresszív relaxáció a biofeedback relaxáció, a programozott stressz csökkentés és a pszichikus áthangolás módszereivel dolgoznak. Mind az „elfedő”, mind a „feltáró” terápiának részeivé tehetők.

• Módosult tudatállapottal dolgozó eljárások

Az eljárások nagy része a jobb agyféltekei aktivitásfokozáson alapul. Céljuk a viselkedésmódosítás, az átkeretezés szuggesztiók (utasítások, pszichikai ráhatások) segítségével. Ilyen a hipnózis, a neurolingvisztikus programozás, az imaginatív és a meditatív módszerek, a KIP (katatim imaginatív pszichoterápia) vagy az aktív imagináció. Ezek lehetővé teszik a gyors újratanulást,lehetővé teszik a programozott érzelmi tudatmódosítást és lehetőséget adnak az átkeretezésre.

• „Feltáró” eljárások

Ezek a személyiség egészére, az élményfeldolgozási módjára, a tünetképzés pszichikus összefüggéseire, az életvezetés, a magatartás megváltoztatására és a lelki küzdőképesség „edzésére” irányulnak. Pszichodinamikusan orientált, azaz hosszabb időtartamú pszichoterápiák. A terapeuta és a beteg közötti kapcsolat dinamikai erői az értelmező önmegismerésre fordíthatóak, a tünet „értelme, célja” felderíthető, az életvitel és a magatartás tartósan megváltoztatható a belátások révén.

• Adjuváns eljárások

Ezek az alapmódszerek hatásait egészítik ki. Ilyen a jóga, a shiatsu, a masszázs, a pszichogimnasztika, a koordinatív mozgásterápia, a táncterápia és zeneterápia is. Ezek mind „testterápiák”, azaz a testérzések tudatosításában, az érző- és átélő képesség egész testre való kiterjesztésében segítenek.

Az imént felsorolt módszerek üzenete, hogy ha megértjük, hogy a szervezetünk saját helyreállító folyamatainak létrehozása és a környezet megváltoztatása érdekében képes tünetképzésre, képessé válunk a mentális átkeretezésre és a másként cselekvésre.