„Olyan egyszerű dologról van szó, mint a vércsoport. Tehát, hogy minden embernek van” – hangsúlyozta a Tudatos Fiatalok Közössége előadásán Matyi Csongor, miközben felvezette, hogy mik azok a kötődési stílusok. Tényleg befolyásolják a gyermekkori élményeink, hogy ki tudunk-e alakítani egészséges párkapcsolatot felnőttkorban? Mit jelent, ha valaki biztonságosan kötődő? Tudósításunk.

A Tudatos Fiatalok Közössége által szervezett Párkapcsolati viselkedés a kötődési stílusokon keresztül című előadáson Matyi Csongor kutatópszichológus, ahogy önmagát nevezi, „pszichoedukátor” tartott előadást. Felvázolta a gyermekkori kötődési stílusokat, az elmélet történelmi hátterét. Az előadás végére mindenki tisztán értette, hogy miért és melyik kötődési stílus jellemző rá, ezek hogyan hatnak ki a párkapcsolatára, és esetleg min kellene változtatni egy jobban működő párkapcsolat reményében. Hogy Matyi Csongort idézzem: „Hogyha azon gondolkoztok, hogy az elmúlt 4-5 rosszul végződő párkapcsolatotokban mi a közös, akkor mondok valamit: Ti”.

„Kezdjük a gyerekkori kötődéssel…”

A kötődéselméletet John Bowlby, angol pszichológus nevéhez szoktuk kötni, ugyanis ő

fogalmazta meg először a csecsemő és az elsődleges gondozó – tipikus esetben az édesanya – közti kapcsolat fontosságát. Bowlby úgy gondolta, a kötődés egyfajta viszony a gyermek és az édesanyja között, amely evolúciós szempontból adaptív, vagyis a gyermek életben maradását szolgálja. Hiszen az újszülött csecsemők teljesen életképtelenek lennének egyedül, így teljes mértékben a gondozójukra vannak utalva. Így az evolúció során létrejött ez a kötelék a gyermek és gondozója között, ezzel a fajfennmaradást segítve elő.

A gyermekek ehhez a kötődés kialakításához, vagyis az életben maradáshoz egy nagyon fontos eszközzel rendelkeznek, amit sírásnak nevezünk. Számos kutatás kimutatta, hogy milyen erőteljes hatással van a sírás az anyák szervezetére, például hirtelen stresszhormon-emelkedést eredményez. A csecsemőknek ez az egyetlen módszerük, amivel jelezni tudják édesanyjuk felé, hogy éppen milyen szükségleteik vannak. Bármilyen hihetetlen is, az édesanyák nagyon hamar megtanulják felismerni gyermekük különböző sírásait, és ezáltal megállapítani, hogy épp éhes, fáradt vagy csak nyűgös a gyermek. Ez a kötődés lényege, magyarázta az előadó: „A gyerek sír, az anya reagál.”

Azonban az sem mindegy, hogy az édesanya hogyan reagál, amikor reagálnia kell. Bowlby

szerint 3 tényezőnek kell teljesülnie, hogy az édesanya reakciója megfelelőnek bizonyuljon:

időben kell történnie, következetesnek és adekvát módú reakciónak kell lennie. Ha

mind a három feltétel teljesül, akkor a gyermekben kialakul egy biztonságérzet és egy

egészséges kötődés az édesanya felé. Ez kell ahhoz, mondja Bowlby, hogy a gyermek az

édesanyára mint egy biztonságos kikötőre tekintsen, ahonnan elindulva felfedezheti a

környezetét, a világot, majd bármikor visszatérhet hozzá. A egészséges kötődés egyik nagyon fontos jellemzője, hogy amikor úgy érzi a gyermek, hogy nincs ott az anyja, és elveszik ez a biztonságos bázis, akkor szeparációs szorongás tör ki rajta.

Kötődési típusaink

Mary Ainsworth, aki Bowlby tanítványa volt, gyakorlati oldalról is megvizsgálta ezt az elméletet. Munkatársaival kidolgozta az „Idegen helyzet” nevű laboratóriumi vizsgálatot. Ez alapján háromféle kötődési típust állapítottak meg: biztonságos, ambivalens és elkerülő. Ehhez a listához később, Ainsworth tanítványa adott hozzá még egy elemet: a dezorganizált (kiszámíthatatlan) kötődési típust. A vizsgálat során a gyermeket bekísérte az édesanyja egy szobába, és együtt felfedezték az idegen környezetet, játszani kezdtek. Nem sokkal később a szobába belépett egy idegen személy, aki csatlakozott hozzájuk, és egy adott pillanatban az édesanya felállt és szó nélkül kiment a szobából. Innentől válik el a három különböző kötődési típus viselkedése.

  • A biztonságosan kötődő gyermek sírni kezd, mikor az édesanya elhagyja a szobát. Az idegen személy hiába próbálja megnyugtatni. Amikor az anya visszatér a gyermek hamar megnyugszik és visszatér az érzelmi egyensúly állapotába.

  • Az ambivalens gyermek ezzel ellentétben nem nyugszik meg, amikor az édesanya visszatér, tovább sír, dühös. Játékokkal, ölbevétellel sem lehet megnyugtatni, csapkod. Ezek a gyermekek vágynak az anyjukra, hiszen a sírás kialakul amikor az édesanya elhagyja a szobát, de „a gyerekben a düh, a harag sokkal erősebb, mint az a megnyugtató érzés, hogy »visszajött az anyám«”. Ez a típus akkor alakulhat ki, ha az anya a saját szükségleteit gyakran a gyermek szükségletei elé helyezi.

  • Az elkerülő kötődési stílussal rendelkező gyermek szinte egyáltalán nem reagálja le, mikor édesanyja elhagyja a helyiséget. Ugyanolyan érdektelenséget mutat a környezete iránt, attól függetlenül, hogy az édesanyja vagy egy idegen van-e vele. Mikor az édesanya visszatér, a gyermek lehajtja a fejét, próbálja eltakarni az arcát. Mikor ölbe próbálják venni, széttárja kezeit, ellenáll. Próbál minél kevesebb kontaktust felvenni az édesanyával. Ez akkor alakulhat ki, ha a gyermek gyakran érzi úgy, hogy szükségletei nem teljesülnek.

Ainsworth eredményei alapján a megvizsgált gyermekek 67 százaléka volt biztonságos kötődő, 14 százaléka ambivalens, és 21 százaléka elkerülő. Látható, hogy a gyermekek kétharmadában biztonságos kötődés alakul ki.

Mitől alakulhat ki nem-biztonságos kötődési stílus?

Bowlby-nak van egy „mentális modellek” nevű koncepciója, melynek lényege, hogy

mindenkiben kialakul egy reprezentáció az őt körülvevő világról. A gyermek az anyjával való kapcsolata alapján fog levonni következtetéseket a világra vonatkozóan. Az eddigi

benyomásai, élményei alapján fogja kialakítani a véleményét, reprezentációját a világról,

önmagáról és édesanyjáról. Így a gyermek önmagára és édesanyjára is következtetéseket von le az alapján, amit tapasztal. Előadónk ezt a lehető legegyszerűbb példával mutatta be, a könnyű érthetőség jegyében. Ha a gyermek sír és az édesanya jön, akkor a gyermek azt tudatosítja, hogy „ez egy frankó világ, vele (mármint anyámmal) minden rendben van, és úgy néz ki, hogy én velem is oké minden”. Ha az édesanya általában jön, amikor a gyermek sír, de mégsem mindig, akkor egy ilyesmi kép alakulhat ki a gyermek agyában: „Ő, mármint anya, az oké, de nem mindig jön, úgyhogy lehet, hogy én valamit rosszul csinálok”. Ekkor a gyermek önmagában keresi a hibát. A harmadik esetben, amikor a gyermek sír, de a legtöbbször nem jön az anya, akkor a gyermek arra a következtetésre juthat, hogy itt nem ő lesz a hibás, hanem a világ és az édesanya. A legrosszabb esetben, a dezorganizált esetben arra a következtetésre jut a gyermek, hogy sem ő, sem az édesanyja nincs rendben.

Felnőttkori kötődés

Hazan és Shaver vizsgálták a 80-as években a párkapcsolatokat, és azt találták, hogy általában két faktor van, ami befolyásolja, hogy rendesen működik-e a párkapcsolat: az önbecsülés és a bizalom. A bizalom zavaránál az adott fél nem képes intim érzelmi kapcsolatot kialakítani a másikkal, akár szexuálisan, akár érzelmi helyzetről van szó. Ebben az esetben gyermekkorban a világról egy alapvetően negatív kép alakult ki. Ha viszont az önbecsülés problémája áll fent, akkor általában „az egyik fél nem érzi úgy, hogy »elég jó vagyok a másiknak«”, féltékenység jelenik meg és önbizalomhiány. Ekkor gyermekkorban az énkép sérült, de a világról, a környezetében lévőkről alapvetően egy pozitív kép alakult ki. Így a gyermekkorban kialakult kötődési stílusok ráilleszthetőek a felnőttkori párkapcsolati típusokra.

Természetesen akkor sem kell kétségbeesni és örök magányra kötelezni magunkat, ha

önmagunkban vagy esetleg párunkban felfedezzük valamelyik nem biztonságosan kötődő

típust. Ahogy az előadás végén feltett kérdésekből kiderült, a résztvevők között is akadtak

olyanok, akik tapasztalatból mondták, hogy ezen a problémán lehet segíteni, az ember meg tud változni. Ajánlott pszichológushoz, szakemberhez fordulni segítségért, és akkor biztosak lehetünk benne, hogy a változásunk sikeres lesz. Tudatosítanunk kell, hogy honnan indulunk és hova szeretnénk eljutni a párkapcsolatunkban.