Az elkötelezett párkapcsolatok útja ugyan kihívásokkal teli, de számtalan pozitív élményt tartogat számunka. Gyakran érezhetjük elveszettnek magunkat, főképp, ha nincs megfelelő mintánk a kapcsolatok fejlődési útjára nézve. Csakúgy, mint egy izgalmas hegyi túra során, kapcsolatainkban is segítségünkre lehet egy térkép, hogy utunkat könnyebben megtaláljuk.
Érzelmeink terepén számos mélységet és magasságot fedezhetünk fel: szenvedélyes vágyakat, de sötét félelmeket is. Az utazáshoz szükségünk lehet olyan kvalitásaink gyakorlására, mint a türelem, szorgalom, együttérzés, bizalom, erő. Utunk az elvakult rajongás tüzében kezdődik, majd később megküzdünk az elköteleződés mumusával. Ha térképünk jól szolgált, az út végén megérkezhetünk egy önmagunkat kiteljesítő, teremtésre képes kapcsolatba.
A párkapcsolatok fejlődésének számos állomását ismerjük. Linda és Charlie Bloom pszichológus házaspár az alábbi lépcsőfokokat különbözteti meg: elvakultság, kiábrándulás, erőpróba, elköteleződés, függetlenedés, intimitás és ko-kreativitás. Minden stádiumhoz társítható egy-egy archetipikus szerep, amit az adott kapcsolati fázisban élünk meg. Freud tanítványának, Carl Jungnak munkásságból ismerhetjük az archetípusok fogalmát, melyek az emberi pszichébe mélyen beleíródott, ősi mintázatoknak feleltethetőek meg, és az emberi viselkedést, gondolkodást szervezik, irányítják. Ezek az archetipikus szerepek, viselkedésmódok mind őseink, mind a mi életünket aktívan befolyásolják, modellként szolgálva számunkra bizonyos élethelyzetekben. A párkapcsolatok állomásaihoz kapcsolható archetípusokat Jung nyomán Pearson alkotta meg: Ártatlan, Árva, Harcos, Gondviselő, Vándor, Szerető, Mágus. Ahhoz, hogy egyik archetipikus állapotból a következőbe lépjünk, végre kell hajtanunk az ahhoz kapcsolódó életfeladatokat. Az archetípusok nyújtotta kihívások megélése hozzásegít ahhoz, hogy teljesebb életet élhessünk.
Amikor párkapcsolati válságban találjuk magunkat, gyakran zavarodottak leszünk. Mit rontottunk el? A partnerünkkel van a gond vagy velünk? Nem vagyunk készek kapcsolatban élni, vagy esetleg valamit nem megfelelő módon csinálunk? Kétségeinkkel olyan terepre lépünk, melyek ismeretlenek számunkra. Ha azonban rendelkezünk térképpel, a párkapcsolatainkban talán könnyebben, örömtelibben tudunk eligazodni. A nehézségek közepette, a későbbi fázisokat szem előtt tartva motiválhatjuk magunkat arra, hogy a küzdelmek ellenére is dolgozzunk a kapcsolatunkon. Cikkünk ehhez kíván támaszt, iránymutatást nyújtani.
Spirális fejlődés
Az egyik stádiumból a másikba lépés nem olyan egyértelmű és egyenes, mint ahogyan az általános iskolából csak a középiskolába vezethet az utunk. A fejlődés a kapcsolatok esetében inkább cirkulárisan működik. Könnyen lehet, hogy átlépünk a következő fázisba, beletemetkezünk az azzal járó feladatok megoldásába, majd újabb lépcsőfokot lépünk, azonban egy idő után újból azt vesszük észre, hogy egy korábbi szakasz feladataival bíbelődünk. Ez elkeserítő élmény lehet, és gyakran azt élhetjük meg, hogy semmit sem tanultunk, egy hangyányit sem fejlődtünk. Azonban ez nem igaz:
a korábban megszerzett tudás fontos alapot képez
ahhoz, hogy adott esetben oda újból visszalépve mélyebb szintű munkát végezhessünk magunkon és a kapcsolatunkon.
Elvakultság – Az Ártatlan
„Minden szép szerelem vak” – hangzik el a Rómeó és Júlia musical változatában. A kapcsolatok a Shakespeare által is megírt, szinte rajongásig fokozódott állapottal kezdődnek. Ennek az archetipikus megfelelője az Ártatlan. Ilyenkor életünk minden mozzanatát az a bizonyos rózsaszín köd hatja át. Az érzelmi és fizikai jól-lét legmagasabb fokát éljük át a szerelembeeséssel. Lelkünket teljesen áthatja a boldogság, a felfedezés öröme, és a megkönnyebbülés, hogy végre megtaláltuk „az igazit”. Sokkal inkább bízunk magunkban és a világban is, és megengedjük magunknak, hogy egybeolvadjunk a partnerünkkel, megtapasztalva az egység élményét. Azt a fajta biztonságot, védelmet érezzük, amit jó esetben kisgyermekként is megéltünk – szeretve, elfogadva érezzük magunkat. Rátaláltunk arra az élményre, melyre mindig is vágytunk. Ebben a szakaszban nem ismerjük behatóan a partnerünket, ezért a tudás hiányát fantáziánk, projekcióink segítségével töltjük ki. A másikban inkább saját, belső képeinket, vágyainkat látjuk viszont. Az elvakultság állapota napokig, hetekig, hosszú hónapokig is eltarthat. Előbb vagy utóbb azonban szembetaláljuk magunkat a valósággal.
Az elvakult fázis elengedhetetlen kötődési alapot állít elő, egyfajta aranytartalékot képez, melyhez visszanyúlhatunk a későbbi, párkapcsolatot próbára tévő nehézségek idején. Ennek a lépcsőfoknak a kérdése, hogy meg tudjuk-e engedni magunknak az összeolvadást és az elszakadást? Az egybeolvadás megélése, annak kezelése az énhatárainkról is minőségi információt árul el. A szakasz kihívása, hogy a tapasztalatok illékonyságát hogyan tudjuk elfogadni: nehéz lehet szembesülni azzal, hogy az ártatlan vidámságba, örömbe nem kapaszkodhatunk örökké. A párkapcsolat fejlődéséhez egymás kiegyensúlyozottabb, reálisabb értékelésére van szükség.
Kiábrándulás – Az Árva
A második fázisba való átlépés történhet fokozatosan, de hirtelen is. A kiábránduláshoz tartozó archetípus az Árva. A magányos árva elhagyva érzi magát, reménytelenséget, csüggedtséget él meg, és biztonságra vágyik. Nehezére esik a bizalom, mivel átverve érzi magát. Aki sérülést szenvedett a kapcsolatai, kötődése terén, az ezt a fázist keserűen, zárkózottan reagálhatja le. Néha előfordul, hogy benne maradunk egy kapcsolatban, de bezárjuk a szívünket, bizalmatlanul viszonyulunk a másikhoz, és a fájdalomtól óvjuk magunkat. Sokszor igyekszünk megmagyarázni magunknak érzéseinket, például azzal, hogy „a párkapcsolatok túl veszélyesek számomra, meg kell védenem magam a sérülésektől”.
A kiábrándulás fázisából való továbblépéshez meg kell találnunk a bátorságot, hogy ne kössenek gúzsba minket saját félelmeink, bizonytalanságaink. Ha nehezen éljük meg ezt a fázist, fontos lehet azt szem előtt tartanunk, hogy a bizalmatlanságunk a saját démonunk, amit könnyen lehet, hogy a másikra vetítünk. Fontos látnunk, hogy míg az előző fázisban leginkább a pozitív elképzeléseinket projektáltuk a másikra, úgy ebben a fázisban inkább a negatívakat.
Amennyiben nem húzódunk vissza a kapcsolatból, ez a fázis arra késztet, hogy a felmerülő konfliktusokban mozgósítsuk problémamegoldó-képességünket, kompromisszumkészségünket. A kommunikáció ebben a fázisban kulcsfontosságú szerepet játszik.
Elköteleződés – A Gondviselő
Amint meghaladtuk a kiábrándulás fázisát, és tisztába kerülünk a partnerünk tökéletlenségeivel, az elköteleződésünk erőssége erősödhet a kapcsolatban. Már nem illúziók, vágyak, álmok ködösítik el a látásmódunkat a partnerünkkel szemben. Egy hús-vér embert látunk magunk mellett. Ebben a fázisban megtanuljuk, hogyan hozhatunk méltóságteljes áldozatokat. Elsajátítjuk azt a képességet, hogy odaadjuk magunkat valaminek, ami nem csak a saját biztonságunkat, komfortunkat érinti, hanem meg is halad bennünket. A Gondviselő az archetipikus megfelelője az elköteleződés fázisának. Ebben a szakaszban a kapcsolatunk elmélyül, melyeket informális és formális fogadalmak is erősítenek, mint például egy esküvői szertartás.
Ebben a szakaszban a következő képességeket gyakoroljuk:
- jelenben maradni, megélni az „itt és most”-ot
- nyitottságot mutatni
- megosztott felelősséget vállalni a kapcsolatért, annak gondozásáért
A kihívás, mellyel szembesülhetünk, az, hogy kifejlesszük magunkban a bátorságot a jelenléthez: a konfliktusos, feszültséggel járó helyzetekkel igyekezzünk szembesülni ahelyett, hogy akár érzelmileg (például más férfiak, nők irányába nyitással, online viszonyokkal), akár fizikailag elmenekülnénk előlük, eltávolodva ezzel kapcsolatunktól. Ha sikeresen kezeljük feszültségeinket, megtanulhatunk teljes szívünkkel benne lenni, jelen lenni egy kapcsolatban. Ebben a fázisban megélhetjük az kölcsönös egymásra utaltságot, az együttműködő „mi”-létet.
Cikkünk folytatódik. A következő részből megtudhatjuk, hogyan éljük túl a kapcsolatokban jelentkező mindennapi konfliktusokat, és hogyan találjuk meg egy párkapcsolatban is saját énünket.
