Ha színházi előadáson lennénk, azt mondhatnánk az amerikai elnökválasztást megelőző kampányról, hogy életünk legjobb darabját látjuk. Tragikomédia, amelyben van botrány, szervezetlen szervezettség, a jó és rossz küzdelme, bármelyik oldalról is figyeljük az eseményeket. Mégis van egy karakter a színpadon, aki miatt azok is izgatottak, akik máskor félóra után elalszanak. Ebben a cikkben Donald Trumpot mutatjuk be egy amerikai professzor szemüvegén keresztül, aki pszichológiailag értelmezhető mechanizmusokat és taktikákat keres a kampányban, amelyet csak úgy ismerünk: A „Trump-jelenség”.
Kétségtelen, hogy Donald Trump nem szokványos figura: Szabad szájú celeb, akiért nemcsak a saját médiumai bolondulnak. Félreértés ne essék, értékítélettől függetlenül mindenki figyel rá.
Erős vezető
Trump „tökös gyerekként” jelenik meg a választók előtt, aki pénzzel, hatalommal és kapcsolatokkal mindent elér, amit akar. Ez máris tetszik azoknak az állampolgároknak, akik úgy gondolják, hogy az ország vezetése az utóbbi időben elgyengült, különösen ami a külpolitikát illeti (terror, kereskedelem, bevándorlás). Vezetéselméleti kutatások igazolják, hogy a követők (esetünkben az amerikai választók) azt a vezetőt tartják igazán megfelelőnek, akire példaképként tudnak tekinteni. Esetünkben
amerikai példakép lehet, aki magabiztos, optimista, hatékonyságot sugároz és jellemzi a „meg tudjuk csinálni!” mentalitás.
Trump attitűdje azonban a valóságban veszélyes is lehet, mert például amikor külpolitikai kurzusváltásról és keménységről beszél, az ún. kényszerítő erők (a hadsereg bevetése) alkalmazását hangsúlyozza, amelynek következménye lehet a politikai ellenségképzés, amely visszaüthet.
Mi itt állunk, ők ott állnak!
Ugyan a politikai verseny feltétele, hogy a versengő felek felismerjék ki barát (mi) és ki ellenség (ők), Donald Trump az egész politikai kampányát erre építi. Olyan külső ellenségképet keres és talál, amellyel szemben ő és követői meg tudják határozni magukat: meg tudják fogalmazni az értékeiket és helyüket. Ennek leegyszerűsítve három eredménye lehet: az egyértelműen Trump-követők még inkább ragaszkodnak hozzá, a politikai ellenfelek követői még inkább távolodnak tőle, a középen álló ún. medián szavazók pedig a számukra aktuálisan fontos ügyek mentén vagy egyetértenek vele vagy nem, de újabb támogatókat közülük nem feltétlenül tud megnyerni magának.
A hatékonyság csak egy illúzió?
Hogyan éri el egy vezető a céljait? Hogyan old meg bármit? Donald Trump kihasználja a tényt, hogy még nem vállalt politikai szerepet, tehát kvázi kívülről száll be a politikába. Ugyanakkor egészen egyszerű üzenetekkel azt hangsúlyozza, hogy sikeres üzletember („Tudom, hogyan kell dolgokat megoldani!”). Ez a kettősség az amerikai választók felé a következő üzenetet juttathatja el: Donald Trump sikeres az üzletben és még nem bukott meg a politikában, tehát sikeres lehet a politikában is.
A taktika lényege, hogy Trump kialakítja magáról azt a képet, hogy sikeres az üzletben, a felszínen tartja ezt a médiában és szép lassan azonosítja a nevét az üzleti sikerrel.
Ez az illúzió csak addig tartható fenn, amíg valaki be nem bizonyítja, hogy Donald Trump mégsem annyira sikeres, mint ahogyan ő állította magáról. Ebben az esetben a következő lehet az üzenet: Donald Trump mégsem sikeres az üzletben és nincs politikai tapasztalata, akkor miért lenne sikeres a politikában?
Érdemes lehet tehát a kampány hajráját és a „Trump-jelenséget” a felsoroltak ismeretében tovább figyelni!
