A szülőkomplexus hátterében

Apakomplexus. Anyakomplexus. Gyakran dobálózunk ezekkel a szavakkal a mindennapokban, ám a köztudatban élő elképzelésnél sokkal árnyaltabb a kép a szülőkomplexus esetében. Vajon mitől alakulhat ki gyermekünkben szülőkomplexus? Milyen típusai lehetnek? Milyen hatást gyakorolhat gyermekünkre? Cikkünkben többek között ezeket a kérdéseket járjuk körül.

A komplexus tág értelemben a kisebbrendűség egyik fajtája, viszont egy komplexus nem jelent minden további nélkül kisebbrendűséget. Inkább arra utal, hogy van az emberben valami, ami nincs integrálva, asszimilálva, konfliktust hordoz. Ez lehet akadály, ugyanakkor ösztönözhet nagyobb erőfeszítésekre is, így akár a sikerek lehetőségeit adhatja.

„A komplexusok a lelki élet gyújtó- vagy gócpontjai.”

– mondja Carl Gustav Jung. Hiányukban a lelki aktivitás leállna.

A Sigmund Freud nevéhez köthető Ödipusz-komplexus a kisfiú hároméves kora körül jelentkezik, amikor a gyermek az édesanyját szeretné megszerezni magának, ezért édesapjával kezd versenyezni, féltékeny lesz rá. Szülőként tapasztalhatjuk, hogy a fiúgyermekek ekkor inkább édesanyjukhoz közelednek, folyton hozzábújnak, édesapjukkal viszont ellenségesebbé válnak.

Az úgynevezett Elektra-komplexus pedig a lánygyermekek konfliktusát jelenti édesanyjukkal szemben. Ekkor a kislányok „apásak” lesznek. Megfigyelhetjük például, hogy amikor az édesapa a feleségéhez közeledne a lányuk közbelép. Ezek a fejlődési szakaszok minden gyermeknél előjönnek. Freud szerint, ha a gyermekek sikeresen túljutnak ezen, akkor képesek lesz leválni a szüleiről és felnőttként önállósodni.

Minél inkább kifejlődik a szexualitás, az annál inkább szorítja ki az egyént a családból abba az irányba, hogy függetlenné váljon. A gyermek azonban szorosan összenő addigra a családdal, gyakran nehezen szabadul saját gyermekkori „attitűdjétől”. Ha nem sikerül függetlenedni ezektől a kötöttségektől az Ödipusz- és az Elektra-komplexus konfliktussá válik és fennáll a neorotikus zavarok lehetősége. Közvetlen következményként a fiúban heves ellenállások jelentkeznek az apával szemben, miközben az anya iránt különösen gyengéd és függő kapcsolat alakul ki. Vagy a következmények lehetnek kompenzáltak, amikor a fiú ellenállás helyett különös alázattal aláveti magát apja akaratának és ingerülten, elutasítóan viselkedik az anyjával.

A szülőkkel történő azonosulás addig segíthet, amíg nem járható az egyéni út.

Amikor azonban a gyermek számára jobb egyéni lehetőség nyílik, az azonosulás éppúgy gátlón hat, ahogyan korábban tudattalanul támogatta és segítette az egyén fejlődését. Fontos leszögezni, hogy a szülőkomplexus lehet pozitív vagy negatív is, attól függően, hogy a szülő hogyan közeledett gyermekéhez gyermekkorában.

Mikor beszélhetünk anyakomplexusról?

Az anyakomplexus tárgyalása előtt fontos kitérni a jungi anyaarchetípusra. Az anyaarchetípus „a bölcsesség és az értelmen túli szellemi magasság, a jóságos melengető, hordozó, növekedést, termékenységet és táplálékot adó elem, a mágikus átváltozás helye, az újjászületés, a segítő ösztön vagy impulzus, ami titkos, rejtett, sötét, túlnyomó mélység, a halottak birodalma, az elnyelő csábító és megmérgező, s aki elől nincs menekvés”.

Az anyakomplexus tipikus hatásai fiú gyermekekre a homoszexualitás, az úgynevezett donjuanizmus vagy akár az impotencia is. Homoszexulitás esetén arra van szó, hogy a heteroszexuális komponens tudattalan formában megtapad az anyán. A donjuanizmusban a felcseperedő fiú

tudattalanul minden nőben az édesanyját keresi.

A fiú egyre jobban felfogja, hogy anyja nő, és ösztönösen reagál erre. Az azonosság vagy az önmegkülönböztető ellenállás egyszerű kapcsolatait állandóan keresztezik az erotikus vonzás és a taszítás tényezői.

Pozitív anyakomplexusról akkor beszélünk, ha fiúgyermek az anyával azonosul, nevelői kvalitások alakulnak ki, nagyobb gyermekként anyai módon gondoskodik a családról. Kifejeződhet ezáltal az ízlés és az esztétika, és kialakulhat barátságérzék. Jellemző lehet a legmagasabb célokra irányuló becsvágy, áldozatkészség, kitartás, kíváncsiság, fellépés az igazságtalansággal és lustasággal szemben.

Negatív anyakomplexus akkor alakulhat ki, ha a kisfiú azt érzi, hogy édesanyja boldogtalan a házasságában, így magára vállalja a szerepet, hogy boldoggá tegye az anyát. Az is előfordulhat, hogy a gyermek szorong, ha az anya szomorú, vagy nem elégedett az ő viselkedésével, teljesítményével.

Az anyakomplexus lányoknál a női ösztönöknek az anyából kiinduló felerősítésében vagy ugyanezen ösztönöknek a kioltásukig terjedő meggyengítésében nyilvánul meg. Vagyis

a lány női ösztönét vagy túlzottan előtérbe tolja vagy ugyanennyire gátolja.

Az első esetben az ösztönök túlsúlya akadályozza a saját személyiség tudatosodását. Szélsőséges példa az a nő, akinek egyetlen célja a szülés. A másik esetben az ösztönök az anyára vetülnek rá. A lány azonosul az anyjával, és saját vállalkozószelleme megbénul. Saját személyiségét az anyjára vetíti ki, nincs tudatában saját ösztönvilágának. Ami a nőket anyaságra, személyes kötelékre, erotikus igényre emlékezteti, kisebbrendűség érzését kelti benne, és megfutamítja őket, anyjukhoz menekülnek, aki tökéletes módon él meg mindent, ami lánya szemében elérhetetlennek tűnik, így ő önkéntelenül csak a szemlélő szerepébe kerül.

Kevésbé szélsőséges esetben, az úgynevezett negatív anyakomplexusnál nem a női ösztönök felerősödéséről vagy bénultságáról van szó, hanem védekezésről az anya túlerejével szemben:

„akárhogy, csak nem úgy, ahogy az anya!”

Az ilyen nő tud mindent, amit nem akar, viszont többnyire nincs tisztában azzal, mit gondol a saját sorsának. Ösztönei elhárító állásban az anyára szegeződnek, így nem alkalmasak saját élete felépítésére, az anyai hatalom minden formában való elhárítása képezi a legmagasabb életcélt. A negatív anyakomplexus esetén jellemző, hogy a kislány rideg körülmények között nevelkedett, az édesanyja sokszor elutasította, elhanyagolta, ezért árad belőle az elutasítottság érzése, nincs önbizalma, és nem bízik másokban.

A pozitív anyakomplexus esetén a lánynak már a korai időszakban nagyon szoros a kapcsolata alakul ki az édesanyjával, melynek következtében felnőttkorában is a családért él, teljes mértékben alárendeli magát a családtagoknak, háztartásbeli feladatoknak.

Amennyiben a felnőtt gyermek nem ápol jó kapcsolatot az anyával, az anyakomplexus tovább erősödhet, vagy kiterjedhet más személyekre is. Például, amikor a fiúk idősebb nők iránt vonzódnak, vagy amikor a lányok másokon kezdenek el „lógni”, tőlük várják a szeretetet és azonosulást, amit az édesanyjuktól kellett volna megkapniuk.

Mi az apakomplexus?

A jungi apaarchetípus meghatározza a férfihoz, a törvényhez, az értelemhez, a szellemhez és a természet dinamizmusához fűződő viszonyt. Az apa az alkotót és a tekintélyt testesíti meg.

Azon fiúgyermekek esetében, akik szerető, odafigyelő apa mellett nőttek fel, pozitív apakomplexusról beszélhetünk, ők megélték az összetartozás élményét. Felnőttként hisznek abban, hogy bármit képesek elérni, gyakorlatiasok és tettre készek lesznek.

Egy negatív apakomplexusú fiú alapélménye, hogy nem tartja magát értékesnek.

Gyermekkorában folyamatosan megaláztatottságot, szégyent él meg, melynek hatására végül ő maga is elhiszi, hogy rossz. Például egy magas termetű, szigorú, mogorva apa alacsony, visszahúzódó fia életét a gyermekkorában megélt megszégyenítések határozzák meg, az iskolában csúfolják, alárendelődik a munkájában, kínozza magát egy boldogtalan házasságban. Amikor pedig kiszakadna és egyénileg meghatározott célhoz közeledne, a családi hatások megakadályozzák az individualitás törekvését. Az ilyen személyek önbizalomhiányban szenvednek, életüket állandó erőfeszítések jellemzik, sóvárognak más férfiak elismeréséért.

Az apját bálványozó lány később akár tudattalanul összehasonlíthatja férjét elhunyt apjával, mely a férfira nézve hátrányosnak bizonyul: „apám jobban és másképp csinálta volna”. Valahányszor a nő szerelmet kezdene érezni, közbelép az apa képe és megakadályozza, hogy lelkileg alkalmazkodjon a férfihez. Így pedig lelke mélyén mindig elégedetlen marad, hiszen egy férfi sem érhet fel az édesapjához.

Amennyiben a lánynak pozitív az apakomplexusa, akkor a szellemi értékek felé fog fordulni, annak a vonzásában éli az életét. Felnőttként fontosak számára a férfiak, képes alkalmazkodni egy párkapcsolatban, viszont önértékelése gyakran a férfiak csodálatától függ.

Negatív apakomplexus esetében a lánygyermek folyamatosan apja elismerését szomjazza,

arra vágyik, hogy büszke legyen rá az édesapja. Később a környezetétől is ezt várja, folyamatosan mások elismerésére vágyik, például a munkahelyén mindenáron meg akar felelni a főnökének, és önmagával szemben is szigorú. Másokkal szemben is ítélkezőek lehetnek, így gyakran kívülállónak érezhetik magukat egy társaságban.

A szülőkomplexusok általában nem egyoldalúak, többféle formában is jelen lehetnek az életünkben. Ideális esetben serdülőkor környékén a gyermekek leválnak a szülőkomplexusukról és önmaguk keresésére indulnak. A leválásban nagy szerepe van a szülőkön kívüli személyeknek, kortársaknak, akikhez hasonló érzelmeket fűzhetnek a fiatalok. Amennyiben viszont nem szűnik meg a szülőkomplexus felnőttkorra, érdemes vele komolyabban foglalkozni, akár szakemberhez fordulni és tanulmányozni, hogy milyen helyzetekben jönnek ezek elő, és hogyan tudunk nem a komplexusaink által vezérelve cselekedni.