Állami, alapítványi és magánegészségügyi szektort képviselő pszichoterapeuták beszéltek a Telexnek a mentális egészégügyi ellátórendszer válságáról. A szakemberek számos releváns problémára felhívták a figyelmet. Az interjúban azonban megjelennek olyan gondolatok is, amelyek nemcsak pontatlan képet adnak a tanácsadó pszichológusok szakmai szerepéről, hanem hozzájárulhatnak a mentálhigiénés ellátás egészének félreértelmezéséhez is. Ezáltal elbizonytalaníthatják azokat a rászorulókat, akik jelenleg igénybe vesznek vagy igénybe terveznek venni pszichológiai támogatást. Reakció.
A pszichológiatudomány sokszínű. Azért is sokszínű, mert nincs két egyforma ember, nincs két egyformán megoldható probléma. Többféle irányzat létezik: különböző felfogások, emberképek és módszerek férnek meg egymás mellett. Az ellátórendszer működtetésének egyik alapfeltétele, hogy az eltérő beavatkozási szinteken dolgozó szakemberek ne versenyezzenek, hanem együttműködjenek egymással. Ideális esetben ez a szakmai kooperáció jelenti a mentálhigiénés ellátórendszer természetes ökoszisztémáját, amiben mindenki akkor fog tudni a leghatékonyabban dolgozni, ha a környezet támogató és nem ellenséges. Segítő szakemberként ilyen konstruktív együttműködésben fogjuk tudni leginkább szolgálni a társadalom azon tagjainak érdekét, akiknek szükségük van a támogatásra.
A Telexen megjelent interjú egyik központi állítását érdemes szó szerint is idézni:
„nem egyszer kapunk olyan betegeket, akik hónapokon, éveken át üldögéltek kanapén a tanácsadó pszichológusnál, felesleges időt veszítve ezzel".
Spányik András pszichoterapeuta szakorvos egyébként ezzel fontos kérdést vet fel, azonban ez alapján az olvasó számára joggal tűnhet úgy, mintha értelmetlen lenne tanácsadó pszichológusokhoz járni. Az általánosítás káros és veszélyes. Természetesen előfordulhat, hogy egy folyamat nem sikeres, akár azért, mert a tanácsadó pszichológus kompetenciáján kívül esik a páciens problémájának kezelése, de ha Spányik András által hivatkozott tendenciát értelmezzük, jó eséllyel feltételezhetjük, hogy a „felesleges idő” és „kanapén való üldögélés” kifejezésekkel leírt folyamatok, mégiscsak hozzájárultak ahhoz, hogy a kliensek magasabb szintű segítséget kérjenek. Nem beszélve arról a több tízezer vagy százezer folyamatról, amely egyébként sikeresen működik.
Ez a megfogalmazás, de talán sokkal inkább a mögötte húzódó hozzáállás azt sugallja, hogy a tanácsadó pszichológusok munkája hatástalan vagy alacsony hozzáadott értékű, és hogy az ilyen ellátásban részesülő kliensek csak időt veszítenek. Ez egyáltalán nincs így. Ezt az érzést erősítheti azonban a Telex másik interjúalanyának, Milák Piroska főorvosnak a gondolata is, miszerint „A harmadik irány az az, hogy eljut az illető aurafotóshoz vagy kineziológushoz, ami biztos szép és jó, de azért ezek a komolyabb zavarokon nem segítenek”.
A mentális egészségügyi ellátásnak is vannak progresszivitási szintjei. Különféle esetekben más-más beavatkozás szükséges. Az ellátórendszer hatékony működésének kulcsa, hogy a beavatkozás – ha az lehetséges – a lehető legalacsonyabb szinten valósuljon meg. Ne lőjünk ágyúval verébre, de ne is próbáljunk meg olyan kihívásokat kezelni, amire nincsen eszközünk. Ha a folyamat jól működik, akkor az egészségügyi ellátórendszerről komoly terhet vehetnek le a tanácsadó pszichológusok úgy, hogy közben a kliens problémája is megfelelően kezelve van. Fontos belátnunk, hogy az egyes beavatkozási szintek nem helyettesítik, hanem kiegészítik egymást.
Az interjú implicit módon mégiscsak azt sugallja, hogy kizárólag a pszichoterapeuták végeznek legitim pszichológiai munkát, miközben a tanácsadó pszichológusokat a hatékonyság és jogosultság szempontjából is megkérdőjelezi. Ez a hierarchikus szemlélet fenntarthatatlan egy olyan rendszerben, ahol a pszichés ellátásra szorulók száma jóval meghaladja a klinikus kapacitásokat. Ahelyett, hogy egymás kompetenciáját kérdőjeleznénk meg, érdemes lenne a képzési rendszer struktúráját úgy átalakítani, hogy az több, tudományosan megalapozott, evidence based, alkalmazható tudást nyújtson már tanácsadói szinten is.
Örömteli folyamatnak a kezdete, hogy a cikk felhívja a figyelmet a rendszerszintű problémákra. Ezekről valóban sokkal többet kellene beszélnünk. Nem egyoldalúan, a társterületeket létjogosultságának megkérdőjelezésével, hanem konstruktív vitákat folyatva, megértve egymás szempontjait. A tanácsadó pszichológusok gyakran épp azért kerülnek nehéz helyzetbe, mert klienseik számára nem elérhető időben vagy árban a magasabb szintű ellátás. Ilyenkor nem az a kérdés, hogy ideális-e a tanácsadói segítség, hanem hogy van-e egyáltalán más, elérhető és szakmailag megalapozott alternatíva. Ebben a kontextusban különösen méltánytalan a tanácsadók munkáját leértékelő üzenet, miközben sokuk komoly erőforrásokat áldoz a folyamatos szakmai fejlődésre.
A szerző sportpszichológiai szakpszichológus. A cikk a Mindset Pszichológia több szakemberének gondolatai alapján készült, de nem feltétlenül tükrözi a szervezet egészének álláspontját a témában.
