A test a lélek tolmácsa? – Tüneteink nyomában

A test és lélek kölcsönhatásai végigkísérik a gyógyítás történelmét az ókortól napjainkig. Manapság egyre közelebb kerülünk azon folyamatok megértéséhez, melyek a pszichés és fizikai egészség között húzódhatnak. Nincs olyan betegség, amelynek ne volna pszichológiai vonatkozása. Egyes elgondolások szerint minden „belülről fakad”, minden betegség pszichoszomatikus. Vajon hogyan betegítjük meg magunkat? 

Korábbi írásunkban már röviden ismertettük milyen kölcsönhatások húzódnak a fizikai és lelki egészség között. A cirkuláris okság elmélete szerint a testi és érzelmi válasz szorosan összekapcsolódik – például ha nem mozgunk, lehangolttá válunk, azonban a lehangoltság érzése ahhoz vezet, hogy nincs kedvünk mozogni. Egyes kutatók szerint a testi reakció meghatározza az érzelmi választ, például először szorul össze a gyomrunk, azután ijedünk meg. A fiziológiai változások nem elválaszthatóak a neurális és hormonális változásoktól, melyek egyaránt hatást gyakorolnak a pszichés és organikus működésre.

Zsigerből fakad

A külvilág ingereit a receptorok veszik föl, majd az afferens rostokon a központi idegrendszerbe szállítódik az információ. A belső szerveinket beidegző idegrostok a gerincvelőbe futnak, majd onnan az agy bizonyos régiói a fő szabályozó elemek, többek között a hypothalamus vagy a limbikus rendszer. A kognitív feldolgozás központi eleme az inger tudatosulása, amikor kialakul bennünk az érzet és nyilatkozni is képesek leszünk róla. Ez azonban a feldolgozás utolsó lépése, számtalan esetben előfordul, hogy az agyi szabályozás révén az inger a frontális területekre való eljutás előtt feldolgozódik. A reflexválaszok esetében a gerincvelő azonnal visszacsatolást vált ki az általa beidegzett szerven, szöveten, ezáltal gyakran a cselekvés után vesszük észre, mi is történt valójában. Pl. ha belelépünk egy szögbe, azonnal elrántjuk a lábunkat, és csak azután észleljük a fájdalmat. A gerincvelő „gondoskodott” a válaszról, a kognitív reakció több időt vett igénybe. Hasonlóan működnek a belső szerveink is. Számtalan vegetatív válaszreakció nem tudatosodik bennünk, ennek ellenére kiváltódik a fiziológiás válasz. Mondjuk gyomorgörcsre ébredünk. Aznap van az első nap az új munkahelyünkön. Talán elsőre nem kapcsoljuk össze, ám az izgalmi reakció érzékelése a testünk szempontjából megtörtént.

Az inger hatással van a szervre, azonban a visszacsatolás szintjén nem feltétlenül éri el az agy frontális területét. Az inger tehát nem tudatosodik, ám ennek ellenére a hatása jelen van. A helyzetet tovább bonyolítja az érzékelés nehézsége. A belső folyamatokat nem észleljük, emellett egyes esetekben nehezen beazonosítható, honnan is érkezik a jelzőinger (mi is a panaszunk). Gyakran előfordul, hogy valakinek a gyomra fáj, ám vizsgálatok után kiderül, hogy bélbetegségre érdemes inkább gyanakodni, vagy gyakori mellkasi nyomásra panaszkodván semmilyen probléma nem utal a szív vagy tüdő rendellenességére. A személy azonban érzi, mégsem képes összekapcsolni, az említett tudatosulás hiánya révén. Éppen ezért hosszan tartó folyamat lehet, mire a személy képes megérteni, milyen belső folyamatok állhatnak a kialakult panaszok mögött.

Gondolkozzunk rendszerszinten!

Belső érzelemszabályozásunk működésére a mindennapi kapcsolataink, állandó környezetünk nagy hatást gyakorol. Ahogy a szervrendszerek kapcsolódnak egymáshoz, úgy kapcsolódik az egyén a környezetében élő többi emberhez.

Minden rendszer az egyensúlyának megtartására törekszik

– legyen szó a testi vagy pszichés egyensúlyról, vagy akár a családi, vagy bármely kapcsolat fenntartásáról. Ebből kifolyólag érdekes gondolat, hogy a tünetképződés éppen az egyensúly fenntartása érdekében jelenhet meg. A tünetek áthelyezése szintén rendszerfenntartó szerepet tölthet be. A nyitott rendszer elmélet szerint a családtag betegsége a család szerkezetének stabilitását szolgálja. Hogyan lehetséges ez?

A családon kívüli stressz hatással van a család működésére, szerveződési rendszerére. A genetikai sérülékenység szintén meghatározó faktor, de nem feltétlenül csak sejtszinten érdemes az érzékenységet értelmeznünk. Aki pszichológiailag sérülékenyebb (például könnyebben érzi, hogy elveszíti az irányítást vagy hajlamosabb katasztrofizálni a problémáit), kevéssé hatékony megküzdési mechanizmusokat működtet. A megküzdési stílus határozza meg a stresszre adott választ. Azonban, ha a fokozott sérülékenység egy stresszhez adaptálódott környezetben valósul meg, nagy valószínűséggel idéz elő tüneteket az adott egyénen. A kóros stresszválasz és az ennek következtében kialakuló állandó érzelmi feszültség halmozódik a környezet nyújtotta stresszfaktorokkal, és akár hosszú távú, fizikai problémákat is okozhat. Onnis elgondolása alapján a családrendszeren belül megjelenő tünet emiatt megoldás is – törekvés a stressz által kiváltott reakció csökkentésére. Ebből a szempontból

ez is egy bizonyos megküzdés,

hiszen nem más, mint egy adott, speciális helyzet kezelésére adott reakció. A test jelzése sok esetben valóban fenntartja a rendszer állapotát, a betegségelőnyök megjelenése pedig tudattalanul arra sarkallhatja a személyt, hogy a tünetek ne szűnjenek meg. Paradox módon előfordulhat, hogy a nem-gyógyulás a legmegfelelőbb megoldás a pszichológiai szint fenntartása céljából.

Mit üzen a tested?

A testtudatosság fejleszthető, és éppen úgy az önismeret részéve válhat, mint ha ráébredünk rejtett tulajdonságainkra. A mindennapi környezetünk, a minket érő hatások – talán nem is gondolunk bele – először a testünkön keresztül hatnak. Ha úgy érezzük, ismétlődő vagy éppen hirtelen előálló, el nem múló problémát érzünk egy adott testtájon, érdemes gyakorolnunk az önmonitorozást fizikai szinten is.

A test szimbolikája nagyon ingoványos terület a tudományosság szempontjából. Láthattuk, hogy a belső érzelemszabályozás tudatosulásának hiánya többek között nehezíti a pontos észlelést, a tünet kifejeződése emiatt roppant szubjektív. Ha utánanézünk, számtalan lista lelhető föl arról többek között, melyik szerv mihez kapcsolódik. Ezeket a fent említett példák miatt érdemes a helyén kezelnünk. A testszimbolika egyik lényegi eleme, hogy a tünet valamely tudattalan folyamat testi kivetülése. Az orvosi kivizsgálás mellett érdemes megpróbálnunk megfejteni önmagunk számára is a tünetet, elgondolkodván, mit is gondolunk, mi válthatta ki, vagy hogyan járulhatott hozzá a probléma kialakulásához. Ez különösen nehéz és egyáltalán nem magától értetődő. Az alábbi kérdések megválaszolása azonban segíthet a panasz átgondolásában:

• Mely testrész(ek), szerv(ek) érintettek?
• Hol helyezkednek el? Mit árul el az oldaliságuk? Milyen állagúak?
• Milyen funkciót töltenek be a testben? Mi lehet ennek a folyamatnak a lelki megfelelője?
• Hogy nézhet ki ez a folyamat? Milyen színeket, formákat, mozgásokat képzelek oda?

A tünetekről való gondolkodás nem garantálja a csodás gyógyulást, és nem helyettesíti a szakember által felállított diagnózist! Ugyanakkor segít, hogy tudatosabban álljunk önmagunkhoz és környezetünkhöz, hozzájárulván önismeretünk fejlődéséhez, pszichológiai és testi szinten is. Egyetlen társunk van, aki végigkísér minket születésünktől a halálunk pillanatáig. Ez a testünk. Érdemes megtanulni odafigyelni rá!