A vérünkben van? – Etnikai különbségek, II. rész

A kisebbségi és többségi csoportok együttélése a világ minden táján feszültséget szül. Ennek a feszültségnek az egyik elsődleges forrása a bűnelkövetés kérdése. Sokak szerint egyes etnikumoknak a „vérében van” a bűnözés, „veleszületett romlottságról” beszélnek. Mi a helyzet külföldön és itthon, létezik-e olyan, hogy cigánybűnözés?

Habár itthon általános közvélemény, hogy a romák felülreprezentáltak a börtönökben, a valóság az, hogy a rendszerváltás óta nem gyűjthető adat a börtönviseltek etnikai hovatartozásáról, kisebbségjogi megfontolásokból. Ezzel együtt a cigánybűnözés kifejezése is kerülendő, ami a Kádár-rendszerben még a kriminológiai szótár részét képezte. Vagyis hivatalos adatok erről senkinek nem állnak rendelkezésére. Tudományos börtönkutatás utoljára a 90-es években készült Huszár László jóvoltából. Az ő becslései szerint akkor a börtönviseltek 30-40%-a volt cigány származású, ami a társadalomban képviselt arányukhoz képest valóban magasabb szám a várhatónál. Mi lehet ennek az oka?

Jim Sidanius és Felicia Pratto (2005) szociálpszichológusok által gyűjtött statisztikák szerint a világ legtöbb országában

nagyobb számban vannak jelen a börtönökben az alárendelt csoportok tagjai.

A számok okozója lehet az intézményes diszkrimináció, miszerint az etnikai kisebbségek az ellenük irányuló sztereotípiákból adódóan több ellenőrzésnek, és súlyosabb büntetésnek vannak kitéve. Lehetséges emellett, hogy a kisebbségi csoportok tagjai valóban több bűnt követnek el. Miért? Genetikai meghatározottságról szóló érvényes empirikus bizonyíték nincsen. Jóval több kutatás állapította meg az okokat helyzeti tényezőkben, vagyis, hogy nem veleszületett tulajdonságokról kell beszélnünk. Három fő problémát emelt ki Sidanius és Pratto:

1., A kisebbségi csoportok olyan helyeken élnek, melyek gazdaságilag elmaradottak.

2., Ezeken a helyeken kevés a munkalehetőség.

3., Ilyen környékeken gyengébb az oktatásban részesülnek a gyerekek.

A helyzeti magyarázatok részeként Sidanius és Pratto az alárendelődés kultúrája fogalmát használják. Ez azt jelenti, hogy az alárendelt csoportok a folyamatos elnyomás következtében olyan értékeket tesznek magukévá, melyek megnehezítik, hogy felismerjék és kihasználják emberi potenciáljaikat. Az alárendelődés kultúrája önkárosító viselkedésekben nyilvánul meg, mint a túlzott alkohol, cigaretta és drogfogyasztás, iskolai alulmotiváltság, házasságon kívül született gyermekek magas aránya.

A helyzeti tényezők egyik legfontosabb magyarázó elmélete az oppozicionális identitás gondolata. John Ogbu antropológus szerint (1991) például a gettókban élő fekete gyerekek számára a jó jegyek szerzése azt jelentené, hogy megpróbálnak

„fehér módra viselkedni”,

ami árulás lenne a saját csoporttal szemben, ez pedig megtorláshoz vezethet a baráti körben, de a maga kifinomult módján, még a családi körben is. A tanulás és a „helyes viselkedés” hiánya ez esetben nem más, mint szándékos dacolás a külső, elnyomó csoporttal szemben. Ez a dacolás a tanároknak is szól, akik általában a domináns csoport tagjai, így a diákok bizalmatlansággal kezelik őket. Ogbu hangsúlyozta továbbá, hogy a kisebbségi csoportok arra kényszerülnek, hogy saját magukat és teljesítményüket az őket elnyomó csoportokhoz hasonlítsák. Mivel már beleszülettek ebbe a hierarchiába, el sem tudják képzelni, hogy egyenlő eséllyel induljanak az élet legtöbb területén, ez is eredményezi a dacos magatartást és a bizalmatlanságot.

A bűnelkövetés genetikai háttere tudományosan nem bizonyítható elmélet. A fent említett kutatások amellett érvelnek, hogy a bűnözés nem etnikai, hanem szociális kérdés, mely a világ minden táján kialakult társadalmi hierarchia és dominancia eredménye.