Legyen az akár a haverunk vagy a párunk, általában mindenkivel önzetlen módon szeretnénk bánni. Lehet, hogy amikor egy fontos másik személynek segítséget nyújtunk, az önmagában jó érzést kelt bennünk. Hiszen ezáltal gondoskodónak és segítőkésznek érezzük magunkat. Azonban mindennek van egy határa, ugyanígy az önfeláldozásnak is. Lehet, hogy minél jobban bánunk az emberekkel, annál inkább fog számunkra ez egyfajta terhet jelenteni. Hosszú távon káros is lehet számunkra! Cikkünkben kiderítjük ezeket a negatívumokat!
Az élet nehéz zsákja
Az életünk folyamán ránk rakódhatnak különböző címkék, amelyek lehetnek akár pozitívak is: „kedves, szerető és önzetlen”. Ezeket tovább kell cipelnünk azért, hogy fennmaradjon másokban ez a kívánatos kép rólunk. Mivel ezek határozzák meg az úgynevezett „jó embert”.
Az önfeláldozó ember nem egyértelműen jószívű.
Aki önzetlenül segít, figyelmen KÍVÜL hagyja a kényelmetlenséget.
A túl kedves emberek kihasználása
Azok a jó természetű emberek, akik mindig készen állnak másokon segíteni. Akik nem azért teszik ezt, hogy fenntartsák az önzetlen, segítőkész képüket, hanem azért, mert gondoskodó és szerető természetűek. Nem akarják, hogy másoknak bármi fájdalmas vagy kényelmetlen legyen. Ez egy valódi, őszinte én, amely csak a mások jóllétét hangsúlyozza. Ám nagy terhet cipelhetnek azok, aki mindenkin segíteni szeretnének, és az sem könnyíti meg a helyzetüket, hogy sokan kihasználhatják őket. Elvárják tőlük, hogy bármikor, bármilyen helyzetben segítsenek. Ha azonban erre valamiért éppen nem képesek (mert saját magukkal kéne foglalkozniuk), akkor úgy gondolják, csalódást okoznak a másiknak. Bűntudatot fognak érezni és magukat kezdik el hibáztatni: „Rossz, önző ember vagyok”, „Nem tudom hogyan kell hűségesnek lenni”, „Nem vagyok igazi haver”, „Most biztosan utál”.
A túlterheltség akár összeomláshoz is vezethet. Ilyenkor a személy már egyszerűen nem tud mindenhol ott lenni, mindenkinek segíteni, ami frusztrációhoz vezethet. Ha mi is ebbe a típusba tartozunk, a segíteni akarás kapcsolatban áll alapvető énképünkkel, kapaszkodunk ezekhez a feladatokhoz, mivel ezek definiálnak minket. Ha nem teljesítünk jól saját mércénk szerint, akkor elveszítjük azokat a tulajdonságokat, amelyek a „jó ember”-t jellemzik.
Eltávolodni a terhektől
Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy egyáltalán miért segítünk másokon? Ha valamit megteszünk valakinek, akkor ezek a cselekvések haragot, frusztrációs, esetleg irritációt keltenek bennünk, illetve azt tapasztaljuk, nem viszonozzák a tettünket? Ha az elsőre igen, a másodikra pedig nem a válasz, akkor ideje eltávolodnunk ezektől a terhektől és személyektől. Meg kell vizsgálnunk: megéri-e nekünk az a kapcsolat, amelyben mi mindig csak adunk, de nem kapunk. Hiszen ez a fajta helyzet a kapcsolatainkat és az önértékelésünket is rontani fogja. Eltávolodni ezektől a számunkra nem kedvező kapcsolatoktól néha félelmetesnek tűnhetnek. Amikor mások észreveszik az új énünket,
aki nem feltétlenül fog segíteni nekik,
akár mérgesek is lehetnek, hiszen ez nem kedvező számunkra. Lehet, hogy önzőnek titulálnak majd, sőt akár el is utasíthatnak minket. Ahhoz, hogy el tudjuk viselni a változásunk utóhatásait, újra kell magunkat definiálnunk, erősnek kell maradnunk.
Az igazi szeretet nem teher
Szépek a fogalmak, amelyek a jó embert jellemzik. Nem mindig könnyű ezekkel a tulajdonságokkal együtt élni. Ám ha ez természetes módon, tényleg belőlünk fakad, akkor nem okozhat összeomlásokat, mivel ekkor tetteink egy genuine self végtermékei.
