A vonzalom születése – miért éppen azt választjuk, akit?

Ideális esetben párkapcsolataink kölcsönös vonzalmon alapulnak. Sőt, nem is csak a társkapcsolatok, hanem ugyanúgy a barátságok is, persze eltérő érzelmi töltettel. De vajon mi miatt válik valaki vonzóvá a szemünkben? A külsőségek a meghatározóak vagy inkább a személyiség, esetleg az, ahogyan bánik velünk a másik fél? Honnan eredhet a vonzalmunk? Mi az, ami segíti, és mi az, ami inkább akadályozza annak kialakulását? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

„Szemünkön át hatol belénk a villám:/ a vágy hiába töprengünk a titkán./ A habozás csak a szerelem árnya;/ ki szeretett valaha, s nem első látásra?” – írta Christopher Marlowe, angol költő Első látásra című versében. Marlowe-hoz hasonlóan a vonzalmat, a szimpátiát és a szerelem érzését szívesen idealizáljuk. Szeretünk sorsszerű találkozásként visszaemlékezni arra a pillanatra, amikor megláttuk a választott társunkat. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen a közös történet szilárd alapjául szolgálhat egy hosszú távú kapcsolatnak. Olyan emlék lehet, amelyet felidézve erőt meríthetnek a felek a nehezebb időszakokban is. Ha azonban egy pillanatra levesszük a rózsaszín szemüveget és a kutatói nézőpontból tekintünk a rózsaszín felhő mögé, akkor érdekes összefüggésekre lehetünk figyelmesek. A vizsgálatok néha meglepően egyszerű, a hétköznapokban azonban talán mégsem annyira magától értetődő mechanizmusokat tártak fel annak hátterében, hogy mi miatt találunk valakit vonzónak. Ezek közül emelünk ki néhány gyakori példát.

„Mintha ismerném valahonnan”

A vonzalom definíció szerint olyan önkéntes kapcsolatra irányuló vágyat takar, amely kapcsolat azért marad fenn, mert a benne lévők élvezik egymás társaságát. Könnyen vonzódhatunk azokhoz, akiket ismerősnek, megismerhetőnek és megérthetőnek tartunk, illetve azokhoz, akikről úgy gondoljuk, hogy már kiismertük őket, tudjuk, mire számítsunk tőlük. Ebben az érzésben az is szerepet játszhat, ha emlékeztet minket a másik személy valakire, akit már ismerünk és közel áll hozzánk. Előfordulhat, hogy ez a hasonlóság hosszú ideig, vagy akár soha nem tudatosul bennünk. De az sem ritka, hogy egyszer csak eszünkbe ötlik, kire emlékeztet minket a másik, honnan ered az alapvető szimpátia. Például egy gyerekkori barátunk kedvelt tulajdonságaira ismertünk az illetőben. Ha valakiről azt gondoljuk, ismerjük, illetve hogy kiismerhető számunkra, az azért lehet a vonzalom alapja, mert

azzal a reménnyel kecsegtet, hogy a kapcsolatunk biztos alapokon áll.

Már tudjuk, hányadán állunk. Biztonságban érezhetjük magunkat mellette, mert azt érezzük, nem kell majd csalódnunk a másikban. Ez persze nem mindig alakul így, de az érzés, hogy már ismerjük a másikat, nagyobb biztonságot jelent és automatikusan vonzóbbá is teszi a személyt számunkra.

„Hallgat rám”

Azok a személyek is vonzalmat ébreszthetnek bennünk, akikkel kapcsolatban azt érezzük, hogy hallgatnak ránk, képesek vagyunk kontrollálni őket. A vonzalom ezen típusának hátterében is a biztonságigényünk áll, hiszen akiről azt gondoljuk, hogy befolyásolni tudjuk, ő többé már nem fenyegető számunkra. Aki mellett pedig biztonságban érezzük magunkat, azt könnyebben találjuk vonzónak is. A biztonságigény olyan mély alapszükségletünk, hogy aki mellett átéljük ezt, ő sokszor automatikusan vonzó is lesz számunkra.

„Mindig belé botlom”

Roppant egyszerűen hangzik, mégis hatalmas hatással van kapcsolataink alakulására az, hogy milyen gyakran látjuk a másikat. Több olyan vizsgálat is született már, amelyben a kutatók kollégista egyetemistákat kérdeztek meg arról, hogy kik a legközelebbi barátaik. Minden esetben megmosolyogtatóan egyértelmű összefüggés mutatkozott: több mint negyven százalékban a szomszéd, és átlagosan húsz százalékban a szomszédos melletti szoba egyik lakóját nevezték meg legjobb barátjukként a vizsgálati személyek. Ehhez hasonlóan, ha valakinek a fényképét gyakran látjuk, ő is vonzóbbá válik számunkra, azokhoz képest, akiknek a fotójával ritkán találkozunk. Az ismerősség érzése pedig ráerősít a korábban is említett folyamatokra. Akinek jobban ismerjük az arcát, őt tudattalanul kiszámíthatóbbnak, ezáltal bizalomra érdemesebbnek és vonzóbbnak találhatjuk.

„Szépnek találom”

Bármennyire is igyekszünk hangoztatni, hogy a belső értékek a dominánsak, evolúciós pszichológiai gyökerű alapmechanizmusainkat ritkán vagyunk képesek levetkőzni:

a vonzó külsejű embereket általában automatikusan szimpatikusnak találjuk.

A vonzó megjelenésű személyeket kultúránkban általában első látásra kompetensebbnek és rátermettebbnek ítéljük, mint a kevésbé dekoratív embereket. A valóságban legtöbbször ezek az önkéntelen társítások egyáltalán nem állják meg a helyüket, mégis evolúciósan belénk van kódolva ez a kezdeti benyomás. A szépség evolúciós jegyei közé tartoznak például az egészségre utaló jelzések, mint a piros pozsgás arc vagy a dús haj. Szintén számítanak a termékenységre és a fiatalságra utaló jelek, amelyek leginkább a testalkatunkban, illetve arcunk bizonyos jellegzetességeiben nyilvánulnak meg. Alapvetően mégis a lehető leginkább átlagos arcokat találjuk vonzónak, kultúrától függetlenül.

Egy vizsgálatban a résztvevő férfiaknak női arcokat mutattak, majd meg kellett ítélniük, melyiket találják a legvonzóbbnak. Először bemutattak nekik egy egyedi női arcot, majd a következő képen látható arc egy számítógépes manipuláció eredménye volt, négy női arcot kopíroztak egymásra. A következőn ugyanezt tették, de már nyolc arc vonásait mosták egybe, majd tizenhatét, végül harminckettőét. Az eredmények pedig azt mutatták, hogy minél átlagosabb egy női arc, annál vonzóbb a megkérdezett férfiak számára. A szépség preferenciájának másik háttértényezője, hogy úgy véljük: a vonzó külsejű személyek magasabb a társadalmi státusszal rendelkeznek és elfogadottabbak, így ha őket választjuk, a mi társadalmi presztízsünk is emelkedni fog. Közben pedig éppen ebben áll a hátránya is, hiszen ha valakinek a külseje által előhívott fiktív presztízsét túl magasra értékeli a környezete, akkor könnyen lehet, hogy nem mernek majd kapcsolatot kezdeményezni irányába mások, hiszen elővételezik az elutasítást. Többek között emiatt is lehet, hogy a szépségkirálynőktől gyakran hallhatunk olyan panaszokat, hogy nehézségeik vannak a pártalálás területén. Például nem merik megszólítani őket a férfiak.

„Ő is olyan, mint én”

Ha a beszélgetőpartnerünk egyetért velünk, annak határozottan jutalmazó és megerősítő hatása van. Szeretjük azt érezni, hogy más osztja a véleményünket, mert ezáltal olyan élményünk lehet, hogy igazunk van, hiszen más is igazolja a gondolataink jogosságát. Ez azt az érzést erősíti, hogy jó emberek vagyunk a másik szemében és kompetenciaélményt nyújt számunkra.  A véleménykülönbség ezzel szemben hosszabb-rövidebb időre távolságot teremt a felek között. Tehát

ha hozzánk hasonlónak éljük meg a másikat, az vonzóbbá teszi őt számunkra.

Az összefüggés pedig fordítva is igaz lehet. A kialakult vonzalom maga is a hasonlóság növekedéséhez vezethet. A kutatások szerint általában azok a párok elégedettebbek a kapcsolatukkal, akik kölcsönösen önmagukhoz hasonlónak tartják egymást, és úgy érzik, többnyire mindenben egyetértenek, azokhoz a párokhoz képest, akik inkább az „ellentétek vonzzák egymást” filozófia alapján gondolkodnak kapcsolatukról. A hasonlóság persze objektíven mérve általában közel sem olyan mértékű, mint ahogyan a felek érzékelik, kognitív torzításaink pozitív illúziói felerősítik azt.

„Úgy érzem, ő is kedvel engem”

A kölcsönösség elve kiemelten fontos az emberi kapcsolatokban. Ha úgy érezzük, hogy a másik fél is gyengéd érzéseket táplál irántunk, az megerősíti a bennünk kialakulóban lévő vonzalmat is. Végtelenül triviálisnak hangzik, de tényleg vonzóbbnak találjuk azokat a személyeket, akik arra utaló jelzéseket közvetítenek felénk, hogy szimpatikusnak találnak minket. Ha valaki mosolyog ránk, meghallgat és érdeklődik a mondanivalónk iránt, a nevünkön szólít és a társaságában fontosnak érezzük magunkat, általában valóban vonzóbbá válik a szemünkben.

A vonzalom tehát egészen egyszerű tényezőkből is eredhet. Néha meglepően hétköznapi mechanizmusok útján érkezik meg életünkbe a várva várt szerelem vagy egy fontos barátság.