Ezúttal a sporté volt a főszerep a Szegeden szeptember óta havi rendszerességgel jelentkező Pszicho–Kávéházban. Dr. Harsányi Szabolcs Gergő sportpszichológus előadásában a sport egyénre gyakorolt hatásai mellett sokszor háttérbe szoruló szociálpszichológiai aspektusokra fókuszált. Miért nem megy ki a foci a divatból? Mi köze a bizonytalan szavazóknak a focidrukkerekhez? Lehet, hogy az 56-os forradalom kitörése is egy focimeccsen múlt? Hogyan adódik át a nemzeti pesszimizmus a sportesemények értelmezésére? Olimpiai sportág lesz-e az E-sport? Ezektől a kérdésektől nyüzsgött a Pszicho-Kávéház októberben Szegeden, a Campus Beer&More-ban. Tudósításunk.
A sport egyénre gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen, áma szociálpszichológiai szempontok sem elhanyagolhatóak, akár szurkolói, akár sportolói nézőpontról beszélünk.
Sokan vagy kevesen járnak focimeccsekre?
“ Meccsre járni olyan, mint McDonald'sban enni – kicsit ciki, és az ember nem szívesen vallja be.”
Harsányi Szabolcs Gergő, aki maga is rendszeresen látogat magyar futballmérkőzéseket, előadásában felidézte a pillanatot, amikor a tavalyi foci EB-n elért egyik magyar győzelem után több ezren vonultak fel Budapesten. Szerinte: „A felvonuló tömeg kilencvennyolc százalékának meg sem fordult a fejében, hogy majd egyszer tényleg részt vegyen egy meccsen.”
Valóban sokan vannak, akik nem elkötelezett focirajongók, nem követik rendszeresen a futballvilág eseményeit, egy- egy nagyobb eseménynél mégis elkapja őket futball-láz. Előadónk ezeket az embereket a politikai életből ismert „bizonytalan szavazókhoz” hasonlította. Szociálpszichológiai értelemben mindkét esetben a „megyek a többiekkel”-elv érvényesül.
Foci mint „a sportok Despacitója”
Dr. Gellérfi Gergőnek, a kerekasztal egyik résztvevőjének hozzászólásából derült ki, hogy egy közelmúltban készült felmérés alapján a felmért országok felénél a foci a szurkolói szempontból legnépszerűbb sport, és csupán egy országban nem labdajáték ez a pozíció. De miért jó sport a foci? Harsányi Szabolcs Gergő szerint az egyik legfontosabb dolog a hozzáférhetőség. A legtöbb ember számára hozzáférhető sportról beszélünk, bárhol bármikor játszható, nem szükséges hozzá sok eszköz, ráadásul a legtöbb esetben anyagilag sem megterhelő, sem a sport űzése, sem egy meccs megtekintése. A másik fontos magyarázat a bizonytalanság megfelelő foka. Egyrészt a fociban sokkal sűrűbben borulhat fel a papírforma, mint más sportok esetében. „Ha Hosszú Katinka formában van, biztos, hogy senki nem fogja a középmezőnyből megszorongatni”. Másrészt pedig általában nemcsak a győzelem, de már a gólszerzés esélye is bizonytalan. Ez pedig sokkal nagyobb feszültséget szül a nézőkben, mint az egy meccsen sokkal több pontot elérő sportok esetében, amilyen például a kézilabda vagy a kosárlabda. A kerekasztal-beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy vajon a foci miért ilyen időtállóan népszerű? A sok ember számára elérhető,
népszerű dolgok egy idő után általában leértékelődnek,
ahogyan a zenei stílusok és a divat is folytonos változásban vannak. A focival ez mégsem történt meg. „ Örök és elpusztíthatatlan, mint a rock and roll, de mégis kicsit olyan, mint a Despacito” – mondta Mihalik Árpád, a szegedi kerekasztal egyik állandó tagja.
Ráadásul, ha szociálpszichológiai szempontból értelmezünk egy focimeccset, az ott szerzett élmény párhuzamba állítható akár egy koncertélménnyel is. Rengeteg ember, emelkedett hangulat, körülményes beléptetés stb. Hasonló összetevők, mégis teljesen más eredmény. „Ugyanazokat a dolgokat pakoljuk a fazékba, mégis teljesen más élmény kerül ki”. Büszkék vagyunk a fociválogatott eredményére, míg ez soha nem merül fel egy zenekar esetében? Éppen ezért nagyon egyedi az, ami a foci körül kialakult, legegyszerűbben talán egyfajta kulturálisan tanult viselkedésként értelmezhető.
Szörnyűségként definiált ezüstérmek és a média szerepe
Harsányi Szabolcs Gergő előadásában is kiemelte, később pedig a kerekasztal-beszélgetés alatt is szóba került a média felelőssége. Olimpiai érmeket, második és harmadik helyeket katasztrófaként tárgyalnak. Előadónk példaként hozta, amikor Szász Emese vívónk olimpiai aranyérmekor a vele mérkőző olasz versenyző interjút adott egy riporternek, aki emelkedett hangulatban gratulált neki, és óriási teljesítményként címkézte az elért eredményt, annak ellenére, hogy négy tusos előnyben volt Emese ellen az asszó közepén. Ezzel szemben Imre Géza olimpiai ezüstje után a magyar sajtóban negatív hangvételű cikkek jelentek meg, és az interjúk is a „mennyire érzed rosszul magad” kérdésekkel indultak. Magyarország az elmúlt néhány olimpia alkalmával az összesített éremtáblázatban az előkelő 12.-13. helyen végzett, amit a média mégis alkalmanként rossz eredményként definiált, és a magyar sport süllyedésének nevezte ezeket az eredményeket. A média szerepe tehát óriási abban, hogy hogyan értelmezünk egy-egy győzelmet vagy vereséget. A híres magyar pesszimizmus azonban itt is visszaköszön.
„ Balsors, akit régen tép…”
A narratív pszichológia sokat foglalkozik egyes nemzetek történelmének forgatókönyveivel. Azzal, hogy milyen magyarázatokat és interpretációkat tulajdonítanak egyes történelmi eseményeknek. Magyarország történelmi forgatókönyve, szemben például az amerikai „mindenkit leigázunk, győztesek vagyunk” hozzáállással, híres a pesszimizmusáról, a balszerencse érzésről, és arról, hogy
nem aktív ágensként, csupán a történtek elszenvedőjeként értelmezi önmagát.
A magyar sporttal kapcsolatban is gyakran hallható ez a hozzáállás, na meg persze, hogy „mindig az utolsó percekben kapunk ki”.
Ám nem csak a történelem lehet hatással a jelenlegi sportesemények köztudatba való bekerülésére, a hatás fordítva is megjelenik: adott történelmi helyzetben egy-egy mérkőzésnek is lehet borzalmas nagy ereje: 1969-ben, mikor Közép-Amerikában Honduras és Salvador háborúzott, az első összeütközések egy focimeccs után törtek ki. De nem kell ilyen messzire mennünk a példákért. A magyar válogatott 1954-ben elvesztett világbajnoki futball döntője kapcsán is azt tartják egyesek, hogy ha Puskásék akkor megnyerik a vb–t, két évvel később talán nem is lett volna forradalom.
A manapság legdinamikusabban fejlődő szubkultúra: az e-sportok világa
A 2024–ben Párizsban rendezett olimpia szervezői gárdája fontolgatja, hogy olimpiai sportág legyen az E-sport. Hogyan illeszkednek azonban ezek a sportok a klasszikus sporthoz? Sokan már az ellen is tiltakoznak, hogy sportként definiáljuk az online játékokat. Az E-sportokat pártolók azonban más stratégiai és ügyességi sportokhoz hasonlítják, mint amilyen például a sakk vagy a snooker.
A sport nem attól sport, hogy fizikailag fejleszt,
ugyanis az említett egyébként hivatalosan is sportként definiált tevékenységektől sem fejlődik a test, és az egyéb, klasszikus versenysportok túlnyomó része sem túl hasznos hosszútávon a fizikai egészséget tekintve. A definíciónál azonban sokkal fontosabb szempont, hogy milyen veszélyeket rejtenek magukban az efféle sportok. A versenysportok világának egyik legnagyobb problémája mindig is a doppingszerek használata volt. Az E–sportok űzése gyakran óriási mentális megterhelést jelent. Órákon át a számítógép előtt ülve a figyelem folyamatos fenntartását igénylik, ami hamar kimerüléshez és figyelmi problémákhoz vezethet. A teljesítmény fokozása tehát ez esetben főként figyelemfokozó szerek használatát jelenti, ami rendkívül nagy veszélyeket rejteget. A probléma jelenleg sem ismeretlen, azonban az online játékok hivatalos olimpiai sportággá való nyilvánítása még nagyobb teret engedne az efféle szereknek.
A rendezvényt támogatta:
A képeket Modla Márk készítette
