Képzeljük el, hogy egy baráti beszélgetés vitává formálódik egy téma mentén, és végül valamelyik fél azt mondja: „Biztosan nekem van igazam, aki máshogy látja ezt a kérdést, az hülye.” Vajon azért mondja ezt, mert ő rendelkezik a legnagyobb tudással az adott kérdésről? Egyáltalán nem biztos, sőt!

Mindannyian ismerhetünk olyan embereket, akik egy bizonyos téma kapcsán tévedhetetlennek hiszik magukat – álláspontjukat a legjobbnak, sőt, talán az egyetlen igaz véleménynek gondolják. Ezek az emberek többnyire úgy vélik, hogy az adott témában ők a legjobban informáltak, de vajon tényleg így van? Az a legjártasabb egy kérdésben, akitől a sziklaszilárd és megkérdőjelezhetetlen állítások származnak? Ezt vizsgálta meg Michael Hall és Kaitlin Raimi, eredményeiket pedig a Journal of Experimental Social Psychology nevű folyóiratban publikálták.

A kutatók különbséget tettek aszerint, hogy valaki az álláspontját mások felett állónak érzi, vagy csupán csak helyesnek. Előbbi magában foglalja azt a meggyőződést, hogy a véleményünk jobb, mint másoké. Ennek a szélsőséges megnyilvánulása az, amikor azt gondoljuk, hogy miénk az egyetlen létező és elfogadható álláspont.

Hall és Raimi igyekeztek olyan embereket bevonni a vizsgálatba, akik különféle, jellemzően megosztó és vitatott politikai kérdések kapcsán (mint például a terrorizmus vagy a személyi szabadságjogok) úgy nyilatkoznak, hogy a véleményük megkérdőjelezhetetlen és más vélemények felett álló. Ezt követően tesztelték, hogy valójában mennyire is tájékozottak az adott témában.

Az eredmények tanúsága szerint

ezeknek az embereknek a valóságészlelése nem volt túl közeli kapcsolatban a valósággal: jelentős szakadék tátongott a vélt és a tényleges tudásuk között, vagyis túlbecsülték a tájékozottságukat.

Ezzel szemben azok, akikre ez a fajta beállítódás kevésbé volt jellemző (vagyis kevésbé érezték úgy, hogy az ő véleményük lenne az egyetlen, helyes vélemény), hajlamosabbak voltak alábecsülni a témával kapcsolatos tudásukat.

Úgy tűnt továbbá, hogy a tévedhetetlenség illúziója önfenntartásra törekszik: az önmagát tévedhetetlennek gondoló ember aszerint szelektálja a környezet felől jövő információkat, hogy melyek azok, amik megerősítik az álláspontjában – ezeket beengedi a szűrőjén, azokat pedig negligálja, melyek alapján újra kellene értékelnie addigi véleményét. Ez azért egy szerencsétlen felállás, mert ezáltal pont annak a lehetőségétől esik el, hogy tájékozottabb legyen az adott témában.

Örömteli ugyanakkor, hogy nem bizonyultak reménytelennek ezek az emberek abban az értelemben, hogy nyitottak voltak a kritikus feedbackre. Ha a kutatók visszajelezték nekik, hogy bár a sziklaszilárd véleményük ellenére alacsony pontszámokat értek el a témában birtokolt tudás tekintetében, és hogy ez a tendencia elmondható általában arról a csoportról, akik tévedhetetlennek hiszik magukat, akkor ezek az egyének befogadóbbá váltak addig negligált információforrásokra is.

A kutatás tulajdonképpen nem hozott megdöbbentő eredményeket, hiszen a Dunning-Kruger hatás már régóta ismert jelenség: a képzettebb emberek hajlamosak alábecsülni tudásukat, míg azok, akik kevesebb jártassággal rendelkeznek, túlbecsülik azt. Hall és Raimi szerint ennek hatása lesz a témában képviselt álláspontok milyenségére is.

 

Forrás: Research Digest