Ha végiggondoljuk, mi jellemzi a környezetünkben élő párok vagy akár a saját kapcsolatunk konfliktusait, biztosan figyelmesek leszünk kétféle előforduló mintázatra: az első esetében mintha a pár egyik tagja üldözné kritikáival, panaszaival a másikat, aki erre elzárkózással reagál. A másodikban pedig mintha egy küzdőtér harcosait látnánk: egymás hibáztatásának végeláthatatlan körforgása jellemzi a vitákat. Miért alakulnak ki ezek a diszfunkcionális minták? Hogyan léphetünk ki ezekből a romboló ciklusokból? Borbély Lilla tanácsadó- és iskolapszichológus cikke.
„Mostanában alig érsz hozzám. Valami baj van velünk, ugye?”, „Már megint nem voltál itthon, mikor szükség lett volna rád!”, „Alig mozdulunk ki mostanában, érdekel még egyáltalán a társaságom?” – hangozhatnak el a tipikus mondatok. Részét képezhetik egy olyan, már szokássá vált negatív kapcsolati mintának, melyet hol az érzelmi visszavonulás, hol pedig a kölcsönös támadás jellemez. Ezeket a támadó-elzárkózó, üldöző-távolságtartó pozíciókat rendszerint hosszas folyamat kialakítanunk:
sok ismétléssel hozzuk létre érzelmileg töltött, bemerevedett harcállásainkat,
melyek aztán nagyon megnehezítik más minták kialakítását.
Rendszerint érzelmileg zaklatott kapcsolatokban alakulnak ki felvett pozícióink, melyek leghangsúlyosabban a konfliktusok alatt figyelhetőek meg. Ugyanakkor sok esetben a rengeteg „gyakorlással” a pár tagjai már máshogyan nem is képesek egymással kapcsolódni, mint kialakított pózaikból. Azonban könnyen belátható, hogy a minták gyakori alkalmazása
a kapcsolat erodálódásához vezet: a meghittség és a bizalom alapjaiban károsodhat.
Miért vesszük hát fel ezeket a pozíciókat?
Amit megmutatunk és amit elrejtünk
A kötődéselméletnek alapvető magyarázó ereje van abban, hogyan torzulnak felnőtt kapcsolataink. Mindannyiunknak szüksége van a fontos másik figyelmére, elérhetőségére. A számunkra jelentősek bejósolható érzelmi hozzáférhetősége és válaszai alapozzák meg bennünk a biztonság, a bizalom és a magabiztosság érzéseit. Amennyiben ezt kevésbé tapasztalhattuk meg felnövekedésünk során, ez a hiány súlyos hatást gyakorolhat érzelmi elköteleződésünkre. Az érzelmi kapcsolattalanság, a düh, a frusztráció és a deprimáltság mind végigkísérhet minket, míg végül elszigetelődünk másoktól. Ha elérjük a kétségbeesésnek ezt a szintjét, szinte biztos, hogy destruktív mintákat örökítünk kapcsolatunkba.
Johnson, az érzelmi fókuszú párterápia jelentős alakja a következőt figyelte meg: „…ha egy partner nem reagál olyankor, amikor a másik kötődésigénye sürgető, az esemény jelentős és aránytalanul negatív hatású a kapcsolatuk affektív tónusára és az elégedettség szintjére. Fordítva, amikor a partnerek ilyen alkalmakkor képesek reagálni, az feljavítja a kapcsolatot közöttük.” Minél inkább megszaporodnak ezek az alkalmak, amikor a pár egyik tagja nem képes odafordulni a másikhoz, annál közelebb kerülhetnek a romboló mintákhoz. Ugyanakkor magasabb válaszkészséggel, időben változtatva még visszaépíthető a folyamat.
A kapcsolati feszültség jól jelzi a zavart: szorongást és a sebezhetőség érzését keltik az egyik vagy mindkét félben. Ezért a párok elrejtik az elsődleges, valódi érzelmeiket (például az elhagyástól, elutasítástól való félelmet), sokszor még saját maguk elől is. Ehelyett beássuk magunkat jól bejáratott harcállásunkba, és elhárító, védekező válaszokat részesítünk előnyben. Jó példája ezeknek a másodlagos, visszaható érzelmeknek, reakcióknak a nagyfokú harag és hibáztatás, amellyel az elhagyástól való rettegésünket álcázhatjuk. Ezáltal olyan negatív kölcsönhatásokat, félelmeket hívhatunk életre,
melyek mindkettőnket visszatarthatnak valódi érzelmeink felfedésétől.
Minél rendszeresebben fordul elő párkapcsolatunkban ez a dinamika, annál inkább aláássuk a bizalmat, és annál kevésbé van esélyünk érzelmeink hiteles megélésére és kifejezésére.
Hogyan fordíthatunk a negatív cikluson?
A biztonságos érzelmi szálak megteremtésére a kapcsolati pozíciók módosításán, a kötődés minőségét meghatározó események kulcsfontosságú érzelmi tapasztalatainak alakításán keresztül vezet az út. Különösen lényeges, hogy párunkkal érzelmileg jelentős szinten
új tapasztalatokat nyerjünk önmagunkról, a párunkról és a kapcsolatunkról.
A változás eléréséhez létfontosságú feltárnunk és transzparenssé tennünk azokat a hiányokat és igényeket, melyek a háttérből irányítják felszíni viselkedésünket. Ha elfogadjuk és beépítjük a kapcsolatba eddig el nem ismert igényeinket, jó úton vagyunk a megoldás felé. Fontos az érzelmi biztonság visszaállítása és a partner szükségleteinkre való válaszkészsége. Ugyanakkor egyedül változást elérni sokszor nagyon nehéz, különösen egy elmérgesedett viszonyban, így érdemes lehet szakemberhez fordulni.
Felhasznált irodalom: Goldenberg, H. Goldenberg, I.(2008): Áttekintés a családról. I. II. III. Animula Kiadó, Budapest.
