Az alvás jótékony hatásairól és megfelelő mennyiségének szükségességéről már sokat tudhatunk. A szülők fejében célként lebeg a megfelelő minőségű és mennyiségű alvási idő biztosítása a gyermekeiknek. Mit tehetünk, ha a gyerekek esténként ellenállnak az alvásnak, és elaltatási próbálkozásaink kudarcba fulladnak? A következőkben összegyűjtöttünk pár praktikát, amelyek problémamentessé tehetik az alvási időt. 

Az alvásidő közeledtével a virgonc és aktív gyerekeknek eléggé nehéz megnyomniuk a képzeletbeli szünet gombot az agyukban. Azon álmodoznak, mit csinálhat a család többi tagja, és aggódnak a házukba betörő szörnyek és más ijesztő teremtmények miatt. Valamint azon morfondírozhatnak: mit csinálnának az alvás helyett szívesebben.

Ahogyan a felnőttek esetében, a gyerekek alvás igénye is különbözhet. A szakértők azonban egyetértenek abban, hogy a gyerekeknek sok alvásra van szükségük, hogy a legjobb formájukat tudják mutatni fizikailag, emocionálisan és intellektuálisan is. A babák esetében a legjobb, ha 14 vagy 15 órát alszanak egy nap. Az első évtől három éves korig a gyerekeknek 12 és 14 óra pihenésre lenne szükségük. Három éves kortól hat éves korig 10-12 óra lenne a legcélravezetőbb, ezután körülbelül 12 éves korig a gyerekeknek még mindig nagyon sok alvásra, 10-11 órányira van igényük.

Felmerülhet a kérdés: mit tehetünk, ha a gyerekünk este nem igazán szeretne elaludni? Milyen praktikákkal tudunk segíteni az élénk fantáziájú gyerekeknek, hogy végre álomra hajtsák fejüket?

A következőkben egy 12 pontos listát olvashatnak arról, hogyan segítsünk az alvásnak ellenálló gyerekeknek megtalálni a nyugodt, regeneráló álmot, amire szükségük van.

Alváshoz megfelelő környezet

Az alváshoz megfelelő szoba csendes, biztonságos és sötét. Komfortos hőmérsékletű és nincs benne televízió, telefon vagy egyéb elektromos eszköz. Az a legjobb, ha

a gyermek asszociálni tudja a szobáját a csendben és nyugalomban töltött idővel.

Érzelmi kapcsolódás

A lefekvés ideje a szeparáció ideje is, amely miatt sok gyermek aggódik. A lefekvési idő közeledtével legyünk figyelmesek arra, hogy biztonságban érezzék magukat a gyerekek! A megfelelő figyelem mellett, biztosítsuk őket szeretetünkről is!

Mozgás és kint töltött idő

A gyerekek jobban alszanak, ha a testük is olyan fáradt mint az elméjük, és ha elegendő kinti mozgást végeztek azon a napon. A friss levegőn töltött idő és mozgás este az alváskor is kifejti a jótékony hatását.

Telt, de nem éppen akkor megtelített gyomor

Az éhség megzavarja az alvást. Viszont figyelnünk kell arra, hogy a lefekvés előtt elfogyasztott sok ennivaló is ugyanezt a hatást válthatja ki. Alvás előtt csak keveset engedjük enni a gyerekeknek vagy inkább megfelelő időt hagyjunk elalvás előtt az emésztésnek.

Mindent kikapcsolni

Egy órával a lefekvési idő előtt célszerű kikapcsolni minden elektronikus készüléket

– telefont, televíziót és más képernyőket. Ahogy az alvási időhöz közeledünk, halványítsuk a fényeket a gyermek szobájában, akár hagyjunk egy éjszakai vagy valamilyen környező lámpát, amely az ajtó alatt vagy kívülről finoman be tud világítani.

Lefekvési rutin

A jól alvási szokásokhoz elengedhetetlen a megbízhatóan konzisztens lefekvési rutin a hét minden napján. Ez magába foglalhatja a megszokott sorrendjét a tisztálkodásnak –  fogmosás, arc mosás – majd jöhet 2 dal, egy mese, és a következőkben ismertetett hálás test szkennelés. Az alvásra készülés bármilyen más hasonló kombinációja megfelelő lehet, ami passzol hozzánk és a gyermekünkhöz! Legyünk türelmesek, nyugodtak, szeretetteljesek és szisztematikusak. Ha megpróbáljuk ezt siettetni, akkor szabotálhatjuk azt a próbálkozásunkat, hogy a gyermekünk az ágyba feküdjön, és olyan gyorsan aludjon el, ahogy csak lehetséges.

Jó éjt napló.

Az átélt nap leírása vagy lerajzolása segíthet a gyermeknek rendezni a gondolatait, kitisztítani az elméjét, megnyugtatni a testét.

Egy plüss mackó pótolhatja a szülők ölelésének melegségét.
Egy plüss mackó pótolhatja a szülők ölelésének melegségét.

Egy ölelésre való barát.

A kedvenc kitömött plüssállat, baba vagy takaró segíthet a gyermeknek megnyugtatnia magát. Az elalvás előtti időben ez helyettesíti a szülei melegségét és vigaszát.

Hálás test szkennelés

Üljünk vagy feküdjön a gyermekünk mellé és kérjük meg hogy csukja be a szemét!  Képzeljük el és mondjuk együtt a lábakkal kezdve, a testünkön végig haladva a következő mondókát:

Jó éjt lábfej! Már boldogan elhelyezkedtél az ágyban és végre pihenhetsz. Nagyon keményen dolgoztál ma – futottál, sétáltál, ugráltál és másztál. Jó éjt lábak! Nehéznek érzitek magatokat és örültök, hogy nem kell dolgozni. Köszönöm, hogy általatok egész nap gyorsan tudtam menni. Jó éjt has, mellkas, és az összes szerv benne! Köszönöm az egészséges ételeket és a levegőt, amelyeket nekem energiává alakítotok és ezzel segítetek nőni. Jó éjt karok! Nagyon dolgosak voltatok a mai napon, emeltetek, öleltetek és a dolgaimban nagyon sokat segítettetek. Jó éjt kezek! Köszönöm, hogy segítetek rajzolni, festeni, írni, tartani dolgokat és játszani. Jó éjt fej! Olyan nehéznek érzed magad, ahogy a párnába süppedve pihensz. Köszönöm, nagyon a sok gondolkodás, ízlelést, álmodozást, szaglást és hallgatást, amiket ma értem tettél. Egy mosolyt küldök a testem összes részének, ahogy gyengéden az alvás felé sodródom.”

Hálaadás

Együtt a gyermekünkkel készítsünk egy mentális listát azokról a jó dolgokról, amelyek azon a napon történtek. Vegyünk számba minden kedves szót vagy apró dolgot, minden boldogság forrást, amit a nap adott nekünk. Kreativitásunk nem szabhat határt, hiszen többféle módon is elvégezhetjük ezt a közös játékot, énekbe foglalva altatódalként is.

Egy reggeli cél

Segítsünk gyermekeinknek egy célt állítani maguk elé a reggelre vonatkozóan! Például: „Reggel, mikor felkelek, frissnek fogom érezni magamat és késznek a napra!”

Egyenletes légzés

Tanítsuk meg gyermekeinket, hogyan tudják figyelmükkel kísérni a légzésüket. Számoljunk ötig, amíg belélegeznek és újra ötig, amíg kifújják a levegőt. Gyakoroljuk ezt 5 alkalommal és után még 5 alkalommal újra el lehet ismételni, ha még mindig ébren vannak.

Azok a gyerekek, akik szokatlanul aktívak, kíváncsiak, nagy képzelőerővel rendelkeznek vagy szoronganak, nehezen tudnak annyit aludni, amennyire szükségük lenne. Minden gyermeknek hasznosak lehetnek ezek a rutint teremtő és mindfulness technikák. Azoknak a gyerekeknek – és más olyan gyerekeknek akik változásokon, stresszen mennek keresztül – viszont különösen fontos lehet. A lefekvési rutin beállítja azt a szintet, ahol létre tud jönni a gyógyító, regeneráló alvás, és ezáltal boldogabb és produktívabb nap lehet a másnap.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE