Mindenkinek van az életében egy vagy több sztár, akiért mindenét odaadná, de tudja: úgysem teljesülhet be a „szerelem”. Ismerős lehet az az érzés, hogy mire megtetszett nekünk valaki, ő addigra kiszeretett belőlünk? Különös játszmák ezek, és ami még érdekesebb: a pszichológia talán magyarázattal is szolgálhat rájuk. Miért akarjuk az elérhetetlent? Miért az kell nekünk, ami a másé? Cikkünkben erre a jelenségre keressük a választ!
A megoldás elég egyszerű a fentebb leírtakra: kognitív disszonancia. Ez a fogalom próbál leginkább magyarázatot adni emberi működésünkre. De mit is jelent? Több elméletalkotó (Festinger, Osgood, Heider) is egyetértett abban, hogy az emberi elme ellentmondás-mentességre törekszik. Igyekszik ezt az állapotot bármi áron fenntartani. Ha ez az egység megborul valami miatt, kognitív disszonancia (Festinger, 1957), vagyis egyfajta feszültség keletkezik bennünk, amelyet igyekszünk megszüntetni. Tudattartalmaink, vagyis érzéseink, gondolataink, de akár viselkedésünk is folyton változó egységek, amelyeknek összhangban kell lenniük.
Leon Festinger 1957-ben azt fogalmazta meg: döntési helyzetben minden ember valamiféle feszültséget érez. Hiszen amikor valami mellett döntünk, legalább egy másik lehetőségről le kell mondanunk – ez pedig veszteséget jelent. Az alternatívák lehetnek pozitívak vagy negatívak, amelyek közül nehéz eldönteni melyik lesz a legjobb, vagy a legkevésbé rossz választás. Gondolhatunk egyszerű dolgokra: a zöld vagy a kék cipőt vegyem meg? Fogadjam el a kevésbé jól fizető állást, ha az jobban érdekel? Egyek este hat után vagy ne? Vagy gondolhatunk egy kapcsolatból való kilépés döntésére is. A lényeg: bármelyiket választjuk, a másik ott marad.
Brehm 1956-os kísérletében nőket kerestek fel, akiknek először két mosógépet kellett értékelniük, majd az egyiket megvásárolhatták. A mosógépek között nem volt túl sok különbség, se külsőleg, se teljesítményét tekintve, sőt a nők is hasonlóan értékelték őket. Később megint felkeresték a résztvevőket, hogy értékeljék a gépeket. A nők az újbóli értékelés során sokkal jobbnak tartották azt a gépet, amelyiket korábban megvásárolták. Csak azért, hogy igazolják: döntésük helyénvaló volt.
Hogy jön ide a párkapcsolat?
Amikor az addig szentnek hitt tudásunk valamilyen külső, új tényező miatt megkérdőjeleződik, az természetesen kellemetlen érzés. Nem kell messzire mennünk példáért: párunk odavan értünk, fülig szerelmes, mégis megcsalt. Hogyan képes megbirkózni egy ekkora csalódással lelkünk és agyunk? A kognitív disszonancia redukciójával, vagyis csökkentésével. Több módszert ismerünk erre, amelyeket most néhány példán keresztül be is mutatunk.
- Információ értékelése: a választott alternatívát fel-, míg a nem választottat leértékeljük. Az addigi „felértékelt tárgy” (párunk) értékét csökkenthetjük, és a kapcsolat minőségét is újraértékelhetjük. Magyarra fordítva rájövünk: ez a fiú vagy lány nem is volt olyan megbízható és kedves, mint hittük. Majd döntenünk kell: vele maradunk vagy nem?
- Új információ elkerülése/keresése (akár szelektíven): megbizonyosodunk róla, hogy valóban megcsalt-e minket párunk. Mit is jelentett ez neki? Mit érzünk mi emiatt? Ha viszont túl szelektíven keresünk és csak arra fókuszálunk, ami megerősíti előzetes döntésünket, beleeshetünk abba a hibába, hogy nem veszünk figyelembe minden tényezőt. Például kibúvókat keresünk az alól, hogy tényleg megcsaltak-e minket? Elhitetjük magunkkal, lehet, hogy nem is történt meg igazán, csak egy félreértés volt. A másik véglet, hogy féltékenyek leszünk, és ha együtt maradunk párunkkal, onnantól kezdve mindig az ő hűtlenségét próbáljuk majd bizonyítani.
- Vélemény vs. viselkedés megváltoztatása. Vagyis a kognitív disszonancia miatt választanunk kell: vagy véleményünket változtatjuk meg vagy a viselkedésünket, annak érdekében, hogy feloldjuk a bennünk levő feszültséget. Véleményünkön általában könnyebb módosítanunk, mint a viselkedésünkön. (Inkább együtt maradunk párunkkal.) De vigyáznunk kell vele! Ez a kategória összefügg az előzőkkel. Dönthetünk úgy, hogy együtt maradunk, de szakíthatunk is. Mindkét lehetőség újfent rengeteg kérdést és lehetőséget vet fel. A legnagyobb dilemmák ilyenkor: vajon találok-e nála jobbat? Nehezebb lesz egyedül? Megéri-e vele együtt maradni? Nem fog-e újra megcsalni? A legfontosabb, hogy a mérlegelésnél minden tényezőt a lehető legobjektívebben végiggondoljunk, és aztán hozzunk egy határozott döntést, amely mellett viszont jobb, ha elköteleződünk. Mérő László matematikus, publicista, pszichológust idézve: „Még egy rossz döntés is jobb, mint nem dönteni.”
- Társak: a társas támogatás keresése, a disszonanciacsökkentés céljából. A disszonanciát növelő társak kerülése. Vagyis azokkal beszélgetünk szívesebben, akik a mi pártunkat fogják, és azokat kerüljük, akik nem. Természetes, hogy ilyen helyzetben megkeressük barátainkat, kikérjük az ő tanácsukat, véleményüket. De sosem szabad elfeledkeznünk róla, hogy amit mondanak, az az ő gondolatuk, nem a miénk. Fontos, hogy érezzük, vannak szerető társak körülöttünk, de talán jobb ilyenkor elvonulni és elmélkedni saját magunkban. Majd döntést hozni. Ahogy ezt Almási Kitti pszichológus is tanácsolja.
„Szerelmek”
Ami fontos: a kognitív disszonancia kellemetlen állapot, amit nem szabad félvállról venni. Negatív dologról van szó, amely ha tartósan fennáll, akár nagyobb bajt is okozhat. Sztár-szerelmeink esetében könnyebb megbirkózni azzal a tudattal, hogy nem lehetnek sohasem a mieink. Könnyen találunk disszonanciát csökkentő érveket: messze lakik, ő híres és gazdag, más nyelven beszél, kevés az ideje… Ezek ellenére mi odavagyunk érte, és nincs is ezzel semmi baj. Igazából valószínűleg ez is az egész alapja: sosem lesz a miénk, ez kognitív disszonanciát kelt bennünk, amit azzal oldunk fel, hogy fülig szerelmesek leszünk.
Nehezebb a helyzet, ha közeli ismerősről van szó. Sokszor valamiért ellenállunk annak, aki ostromol minket, ám ha mással látjuk, fordul a kocka: mégiscsak magunknak akarjuk. Hiszen addig azt hittük, mi vagyunk számára a legszebbek, csak minket akar, de most nem úgy tűnik. Ez a két ellentétes tudattartalom pedig arra sarkall minket, hogy redukáljuk a feszültségünket. A fent említett elmélet alapján: vagy meg akarjuk szerezni magunknak újra a kiszemeltet vagy „lecsökkentjük értékét”. Elhitetjük magunkkal: nem is néz ki olyan jól, nem is olyan kedves, nem kell nekünk. Persze az sem kizárt, hogy azért figyeltünk fel csak most rá, mivel fennáll az esélye, hogy elveszíthetjük.
Fontos megvizsgálnunk magunkban, mik is érzéseink kiváltó okai. Fel kell tennünk a kérdést: mi az, amit valójában érzünk, mi az, amit csak ez a csalfa emberi reakció vált ki belőlünk? Sokszor ez nagyon nehéz feladat, de képesek vagyunk rá!
