Amikor szenvedés a zene – a muzikogén epilepszia

Annyi mindent jelenthet számunkra a zene. Szórakoztat, megnyugtat, ellazít vagy éppen felpörget, magával ragad. Bizonyos helyzetekben az önkifejezés eszköze, másokban emlékek előhívója. Hangulatteremtő ereje van, érzelmeket jelenít meg. Mindenhová elkísér minket, fülhallgatón keresztül akár egész napunkat megzenésíthetjük. Vannak páran azonban, akiknek a zene mást jelent: elvesztett öntudatot, ájulást, epilepsziás rohamot. Muzikogén epilepsziával ez a mindennapjainkat színesítő jelenség folyamatos éberséget és menekülést jelent, és az egyébként zenekedvelő, sőt zenét művelő embert is arra késztetheti, hogy fülére tapassza kezét, ha meghall egy dallamot.

Oliver Sacks neurológus Zenebolondok című könyvében számolt be páciense, Mrs. N. esetéről. A hölgyre egy nap eszméletét vesztve találtak rá egy epilepsziás rohamot követően. Utolsó emléke az volt, amint kedvenc nápolyi dalait hallgatta, de ennek először nem tulajdonított túl nagy jelentőséget. Miután azonban megismétlődött a roham ugyanezen dallamok hallgatása után, arra kezdett gyanakodni, hogy a zenehallgatás kapcsolatban állhat a rohamaival. Néhány kísérlet után megbizonyosodott arról, hogy a nápolyi dallamok minden alkalommal valami „fura” érzést keltenek benne, melyet legtöbb esetben egy roham követ. Ezután számos különböző stílusú zenével tesztelte magát: a rohamokat azonban semmilyen más dallam nem volt képes kiváltani.

Pár szó az epilepsziáról

Az epilepszia az agy működési zavara, melyre jellemző, hogy az agy bizonyos területein fokozódik az elektromos aktivitás, ennek következtében pedig elektromos kisülések, kisüléshullámok keletkeznek. Ezek a kisülések okozzák a betegben a tipikus tüneteket, többek közt az izomgörcsöket, eszméletvesztést. Egyes esetekben az epilepszia más kórképhez társulva (például agydaganat, stroke) jelenik meg, de megtalálható önállóan, úgynevezett primer formában is, mikor nem köthető más betegségekhez. Ha az elektromos zavar az egész agyat érinti, generalizált rohamról beszélünk. Ilyenkor az izomgörcs az egész testre kiterjed, a beteg eleshet, eszméletét vesztheti. Az epilepsziás roham lehet parciális is, mikor csak egy-egy meghatározott agyterületet érint. A kialakulás helyétől függően különböző szenzoros hallucinációkat tapasztalhat a beteg, melyeket rángások, zsibbadás, motoros automatizmusok, esetenként eszméletvesztés kísér.

A rohamok legtöbbször spontán mód alakulnak ki, de előfordul, hogy valamilyen külső inger okoz fokozott elektromos aktivitást a beteg agyában. Auditoros érzéki csalódással, úgynevezett epilepsziás aurával kezdődtek Mrs. N. rohamai is, ezt követte először a parciális, majd végül az egész testére kiható roham. Muzikogén, vagyis zene által kiváltott epilepsziát állapítottak meg nála.

A muzikogén epilepsziára a 30-as években figyeltek fel először. Macdonald Critchley cikkében 11 olyan pácienst említett, akinél zene idézett elő epilepsziás rohamot. Páciensei mind egy konkrét zenei stílusra, ritmusra vagy hangmagasságra voltak érzékenyek:

volt, akinek a klasszikus zene hallatára kezdődött rohama, másnál a pontozott ritmus vagy a rézfúvós hangszerek mély hangja váltott ki izomgörcsöket.

A betegek azonban nemcsak abban különböztek, hogy milyen zenei sajátságra voltak érzékenyek: későbbi tanulmányok beszámoltak olyan esetekről, amikor az adott zenére való érzékenység akkor is megjelent, ha a beteg dúdolta a dallamot, míg más esetben sem az éneklés, sem a dallamra való gondolás nem váltott ki rohamot. A zene által kiváltott érzelmek sem tűnnek egységesnek a különböző esetekben: míg egy beteg szorongásról számolt be, egy másik „viccesen” érezte magát. Míg egy esetben az első érzelmi reakció után a környezet távolodásának érzése, majd öntudatvesztés következett, másnál önkéntelen sikoltozás, az arc eltorzulása, magzatpózba görnyedés volt megfigyelhető.

Mrs. N.-nél sem zajlott le mindig ugyanúgy a roham: bár több alkalommal vesztette el eszméletét, sokszor csak az idő és a tudat furcsa módosulását tapasztalta, melyeket az álmokhoz hasonlított. Olykor konkrét emlékek, máskor fantáziák élménye elevenedett meg a szemei előtt. Az esettanulmányok alapján érdekes kapcsolatot találhatunk az inger és a rohamok közt: Mrs. N. egy szicíliai családból származott, így a nápolyi zenék mindig is a nosztalgia érzését keltették benne. A rohamok kezdete óta pedig a nosztalgikus érzések fokozódtak: tudatának furcsa módosulása közben kamaszkorának régi élményei, vagy rég nem látott szicíliai rokonainak képe jelent meg hallucinációiban. Egy másik hölgy esetében modern, disszonáns zene váltott ki epilepsziás rohamot, ami férje kedvence volt, és ami számos közös emléket kísért (a rohamok alatt pedig kísértett). A téma kutatói úgy vélik, a konkrét dallam vagy ritmus helyett a kognitív feldolgozás, a zene érzelmi hatása az, ami kiemelkedő jelentőséggel bír a muzikogén epilepszia megjelenésében.

A vizsgált esetekből kiderült az is, hogy a betegnek általában „egérutat ad” a roham: a zene felcsendülése után nagyjából fél perc áll rendelkezésükre, hogy elmeneküljenek vagy megszüntessék a hang forrását. Mrs. N. számára emiatt az esküvők váltak stresszes élménnyé: olyankor ugyanis garantáltan felcsendültek hagyományos nápolyi dalok. A hölgy elmondása szerint fél perce volt, hogy olyankor fülére tapasztott kézzel kirohanjon a teremből. A számára kedves dalok így félelmetes, szorongást keltő akkordokká váltak, és folyton rettegett attól, mikor hallja meg őket újra, mikor kényszerül menekülésre.

Végül a rohamok olyannyira megkeserítették Mrs. N. életét, hogy a műtét elkerülhetetlenné vált. A halántéklebenyének egy részét távolították el, ezen a területen volt ugyanis a legnagyobb az elektromos aktivitás. A hölgyhöz hasonlóan más muzikogén epilepsziával diagnosztizált betegnél is a halántéklebeny fókusza figyelhető meg. Ez talán nem is meglepő, hiszen a halántéklebenyben található az agy auditoros ingereket feldolgozó része. A roham sok esetben ennek az agyterületnek a fokozott aktivitásával kezdődött, és ez terjedt át esetenként akár az egész agy területére, generalizált rohamot okozva. Szerencsére a műtétnél létezik sokkal egyszerűbb megoldás is az epilepszia kezelésére. Az esetek kétharmadában elég a gyógyszeres kezelés, mellyel a betegek teljesen rohammentessé válnak.

Mrs. N. esetében a műtét olyannyira sikeres volt, hogy nemcsak a nagyobb rohamokat tudhatta a háta mögött, de a nápolyi dalokkal szembeni érzékenysége is megszűnt. Újra élvezhette hát kedvenc dallamait, nem kellett többé családi összejövetelek alkalmával kirohannia a teremből, ahányszor meghallotta őket.