Antidepresszáns bélbetegségre? – A gyulladásos bélbetegségek pszichés vonatkozásai

Az idült gyulladásos bélbetegségek (Colitis ulcerosa és Crohn-betegség) hazánkban közel 45 ezer embert érintenek. Alapjaiban változtatják meg a betegek mindennapjait és az életük számos területére kihatással lehetnek, így a lelki életükre is.

Természetes, ha egy krónikus testi betegség lelkileg is megviseli az embert. Senkinek sem lenne könnyű ugyanazzal a jókedvvel és pozitív hozzáállással tovább vinni az életét, ha közölnék vele, hogy egy olyan diagnózist kapott, ami élethosszig fennáll, és csak szinten tartani lehet, meggyógyítani nem. Márpedig az idült gyulladásos bélbetegségek ilyenek. Kialakulásuk és lefolyásuk kapcsán régóta vizsgálják a pszichés tényezők szerepét, és egy 2017-os tanulmány összefoglalta azokat a kutatásokat, melyek az IBD pszichoterápiás és pszichofarmakológiai kezelési lehetőségeikre irányultak.

A kórkép jellemzői

Gyulladásos bélbetegségek (IBD, az angol inflammatory bowel disease rövidítése) alatt a Colitis ulcerosát (UC) és a Crohn-betegséget (CD) értjük, melyeknek közös jellemzője, hogy

mindkét esetben a bélnyálkahártya tartós gyulladása látható,

azonban a megjelenési formák között eltérések mutatkoznak. UC fennállása esetén a vastagbél-nyálkahártya összefüggő gyulladása azonosítható, mely a végbelet is érinti, granulomás szövettani elváltozások nélkül. A betegség jellemzően az aktív és a nyugalmi fázisok váltakozásával jár. Tünetei között említhetjük a görcsös székelési ingert, a nyákos, véres hasmenést, a hasi fájdalmat, az éjszakai hasmenést, továbbá súlyosabb esetekben fogyás és láz is megjelenhet.

Ezzel szemben a Crohn-betegség a tápcsatorna bármely részét és valamennyi rétegét érintheti, illetve a gyulladásos részek nem feltétlenül összefüggően, hanem gyakran elszórva találhatók. Következetes alultápláltság és láz szinte mindig megjelenik, végbélnyílás körüli tályogok és sipolyok alakulhatnak ki, továbbá a betegség fejlődési visszamaradást is vonhat maga után. Az esetek 40 százalékában kerül sor műtéti beavatkozásra, azonban ilyen esetekben sem lehet kizárni a későbbi kiújulás esélyét. Az IBD-t

fontos megkülönböztetni az IBS-től (Irritábilis bél szindróma).

A fő különbség, hogy bár utóbbi esetében is jelentkeznek olyan tünetek, mint például a hasfájás vagy a rendszertelen hasmenés, szervi elváltozással nem jár. Szemben az IBD-vel, ahol mint látjuk, a bélnyálkahártya tartós gyulladása áll fenn.

Kialakulás

A két kórkép kialakulásával kapcsolatban a szomatikus orvoslás jelenleg arra az álláspontra helyezkedik, mely szerint „…a betegség kialakulásában genetikai és környezeti tényezők interakciója által vezérelt, kórosan regulált immunfolyamatok játszhatnak szerepet.” Tehát a genetikai meghatározottság és bizonyos környezeti, hajlamosító tényezők szerepe mellett, a gyulladásos bélbetegségeket

ma elsősorban az immunrendszer betegségének tartjuk.

Ennek alapja, hogy a bélfalban rengeteg immunsejt található, melyek a szervezet általános immunvédelmével összhangban működnek. A gyulladásos folyamatok a szervezet nélkülözhetetlen eszközei a kórokozókkal és veszélyes anyagrészecskékkel folytatott harcban, azonban ezek a folyamatok precíz szabályozásra szorulnak. IBD fennállásakor tulajdonképpen az történik, hogy a béllumenben élő, homeosztázis fenntartásáért felelős agresszív és protektív baktériumok, a gyulladáskeltő- és gátló citokinek, valamint a T-sejt szubpopulációk egyensúlya megbomlik, ezáltal a gyulladásos folyamatok szabályozása sikertelenné válik. Az immunrendszer ebben a megzavart működésében elveszíti azon képességét is, hogy megkülönböztesse a potenciálisan patogén és ártalmatlan bakteriális környezetet, mely azt eredményezi, hogy saját antigénjeivel szemben is immunválasszal, gyulladással lép fel, melyet nem képes lokalizálni és leállítani.

Lélektani vonatkozások

A pszichés faktorok kórképben betöltött szerepe máig vita tárgyát képezi. Néhány tanulmány amellett érvel, hogy bizonyos lelki állapotok rizikófaktorként értelmezhetők és hozzájárulhatnak a betegségek kialakulásához. Más szerzők azt az álláspontot képviselik, hogy az átlagnépességhez képest magasabb pszichopatológiai mutatók (pl. depresszió- vagy szorongásszint) esetleges megjelenése az érintettek körében inkább következményei a betegségnek, hiszen egy olyan krónikus kórképről beszélünk, mely egyértelműen pszichés megterheléssel jár. Nincs teljes egyetértés abban sem, hogy a depresszív, a szorongásos és a stresszes állapotok hogyan befolyásolják a betegség alakulását, kiújulását, illetve az aktív és nyugalmi fázisok váltakozását.

Tekintettel arra, hogy nincsenek egyértelmű adatok arra vonatkozóan, milyen és mekkora szerepe lehet a különböző pszichés állapotoknak az IBD kialakulásában, mi sem arra teszünk kísérletet, hogy ezt boncolgassuk. Sőt, biztos tudás hiányában kifejezetten káros lehet dobálózni olyan megállapításokkal, amik az egyén pszichés működésében keresik egy betegség kialakulásának okát. Éppen ezért nem ezt tesszük, hanem egy 2017-es, áttekintő tanulmány eredményeit mutatjuk be az olvasóknak, mely azokat a kutatásokat összegezte, amik a gyógyszeres és pszichoterápiás kezelést, továbbá ezek hatékonyságát vizsgálta IBD-vel küzdő betegek körében.

Antidepresszáns bélbetegségre? 

A cikk egyik fő megállapítása, hogy

mérhetően gyakoribb az antidepresszánsok használata az IBD-ben érintett emberek között, mint az átlagnépességben,

és ez a szám az utóbbi éveket figyelembe véve meredeken nőtt (nem magyar mintáról van szó). Egy kutatást idéznek, mely arról számolt be, hogy 2012-ben még a betegeknek csak a 18 százaléka szedett valamilyen antidepresszánst, míg ez a szám 2014-ben már 66 százalék volt! Ez az adat akkor is figyelemreméltó, ha nem felejtkezünk meg arról, hogy kicsi mintával dolgoztak és az eredményeikre a módszertani gyengeségek is befolyással lehettek.

Annak ellenére, hogy magas az antidepresszánsok használata ebben a betegpopulációban, a pszichiátriai konzultációt vagy pszichoterápiát igénybe vevők száma meglehetősen alacsony. Pedig a kutatások egy jelentős hányada igazolta: a pszichoterápia hasznos segítség tud lenni. Vizsgálták az életminőséget, a megküzdési stratégiákat, a szorongást és a depressziót, az észlelt stressz mértékét, valamint az IBD aktivitását pszichoterápiát igénybe vett betegek körében, és azt találták, hogy a terápia legkevesebb egy területen javítani tudott a betegek állapotán. Ennek megfelelően pozitívan is értékelték a beavatkozást ezek a páciensek: örültek neki, hogy tapasztalatot cserélhettek más betegekkel egy csoportos helyzetben, úgy érezték, hogy javult a stresszkezelésük, illetve hasznos információkat szerezhettek a számukra előírt táplálkozásról, diétáról és az esetleges műtétről.

Az antidepresszánsok hatékonyságát tekintve érdekes eredmények láttak napvilágot. Amellett, hogy a szerek több kutatás szerint is mérsékelték a betegek szorongását és depresszív hangulatát, az IBD aktivitására és tüneteire is pozitív hatással lehettek. Hogy ez pontosan milyen mechanizmusokon keresztül történik, egyelőre nem teljesen világos, de feltételezhetően az antidepresszánsok gyulladáscsökkentő és immunszabályozó funkciójához lehet köze a folyamatoknak.

Talán mondanunk sem kell, hogy a gyulladásos bélbetegségek kezelésének sosem a pszichológiai kezelés lesz a fősodra, a cél nem ez. A Colitis ulcerosa és a Crohn-betegség

kezelését az abban kompetens szakorvosokra kell bízni,

akik a megfelelő gyógyszeres és egyéb módszerekkel ma már hatékonyan kordában tudják tartani a betegségeket. Ezzel együtt úgy tűnik, hogy a pszichoterápiának és a pszichiátriának is megvan a maga helye a minél teljesebb eredmény elérésében, azonban a terület további kutatása mindenképpen indokolt.