Egyre több fiatal felnőtt él a szülei otthonában. Az életszakaszok átalakultak, felcserélődtek, aminek gazdasági, társadalmi és pszichológiai okai is vannak. Sokan sosem hagyták még el a szülői fészket, mások viszont kényszerből vagy tudatos megfontolásból költöznek vissza a szülőkhöz saját háztartásukból. Vajon miként hat egy ilyen helyzet a szülőkre és a felnőttség határán toporgó gyermekeikre? Cikkünkből kiderül!
A fiatal felnőttek önállósodása kitolódott. A húszas (akár harmincas) éveikben is szüleikkel élő személyeket számos, általában negatív felhangú kifejezéssel illetik. Ilyen például a „gyernőtt” vagy a „Mama Hotel lakója”. A 20-24 évesek körében 47 százalékról 71 százalékra, míg a 25-29 éves korosztályban 18 százalékrók 43 százalékra nőtt az érintettek aránya 1990 és 2011 között. Kialakult egy köztes életszakasz a kamaszkor és a felnőtté válás között, amit a szakirodalom többféleképpen is nevez (pl. fejlődő felnőttkor, félfelnőttkor, posztadoleszcencia).
Mik a szüleikkel élő fiatal felnőttek jellegzetességei? Milyen motivációik vannak?
A kitolódó önállósodás elsősorban az Y generáció (az 1980-as és 1990-es évek szülöttjeinek) sajátossága. Ez a nemzedék tudatosan igyekszik elkerülni felmenőik hibáit, mint a válás vagy a munkahelyi elégedetlenség. Nagy elvárásokkal rendelkező korosztályról van szó, akik hajlamosak a döntések halasztására, kivárva a legkedvezőbb lehetőséget. Nagy igényük van az önmegvalósításra.
A sajátos, átmeneti időszakban élő fiatalokra jellemző a jelenorientáltság. A felnőttkori kötelezettségeket és szerepeket kevésbé és késve vállalják magukra, igyekeznek kiélvezni ezt a gondtalan, csekély felelősséggel járó életszakaszt. Sokan közülük már nem tanulnak, de még nem is álltak munkába. Egy másik nagyon gyakori magatartás a tanulmányok különösebb ok nélküli, tudatos meghosszabbítása. Ennek célja, hogy a fiatalok tehermentesítsék önmagukat, kihasználhassák a kényelmesebb, több szabadidővel járó, szórakozásra és pihenésre alkalmas időszakot.
Fontos megkülönböztetni az érintettek két legnagyobb csoportját. Vannak, akik még sohasem költöztek el a szülői házból („failure-to-launch”), míg mások korábban már éltek külön („bumeráng gyerekek”). Utóbbiak jellemzően tanulmányaik befejeztével költöznek vissza szüleikhez. Legtöbbjüket tudják anyagilag támogatni szüleik, így sok esetben nem is a jövedelem hiánya okozza frusztrációikat, hanem a kudarcélmények sorozata. A jó anyagi helyzetű családokban a fiatal felnőttek munkavállalása még inkább elhúzódhat. Az anyagi támogatás mellett nem érzik sürgetőnek a munkába állást, így viszont pályaelhagyásra is kevésbé kényszerülnek. A frissdiplomás munkanélküliek mellett olyanok is visszatérnek a családjukhoz, akiknek sikerült teljes állásban elhelyezkedni – a szülői ház biztos bázisát kihasználva igyekeznek stabil anyagi alapot teremteni a későbbi életükhöz.
De mitől válik valaki felnőtté?
Vaskovics László öt dimenzióban összegezte a szülőkről való leválás folyamatát. A jogi leválás a nagykorúságot jelenti (18. betöltött életév). A szülői háztól való leválás legtöbbször az állandó munkahellyel és jövedelemmel áll összefüggésben, ahogyan az anyagi leválás is. Az önálló döntést eredményező leválás során a fiatal felnőtt szülői ellenőrzés nélkül dönt és cselekszik. A szubjektív leválás pedig az, amikor az egyén önmagára felnőttként tekint.
Ezeket a dimenziókat igazolja egy a felnőtté válás szubjektív megítélésével kapcsolatos kutatás. Murinkó Lívia eredményei szerint a következő feltételek teljesülését tartjuk a legfontosabbnak: pszichológiai érettség (felelősségvállalás, önállóság a döntésekben), nagykorúság elérése, tanulmányok befejezése és munkavállalás, valamint a szülőktől való anyagi függetlenedés. A korábbi, hagyományos elképzelésekhez képest gyengült a szülőktől való különköltözés szerepe. A 18-29 éves korosztály számára ez már nem kapcsolódik össze szorosan a családalapítással, sokkal inkább tekintik az önállóvá válás egy lépésének. A felnőttséggel kapcsolatos elvárásokban természetesen mutatkoznak nemi különbségek is: mindkét nem inkább várja el a férfiaktól, hogy külön éljenek szüleiktől, anyagilag függetlenek legyen és teljes munkaidőben dolgozzanak.
A mai kor fiatal felnőttjeinek életútja kevésbé kötött,
az életszakaszok átalakultak, sorrendjük felcserélődött.
Sokan már az egyetem alatt is munkába állnak, tanulmányaik végeztével azonban mégis munkanélkülivé válnak. Viszont az is egyre gyakoribb, hogy a rendszeres munka mellett ül vissza valaki az iskolapadba.
A szülői háztól való elszakadás már a párkapcsolati életúttal sincs szoros kapcsolatban. Jellemző, hogy a fiatalok pár nélkül költöznek külön. Miközben egyre elterjedtebb Magyarországon és több kelet-közép-európai országban az is, hogy a szülőknél lakó fiatal felnőttekkel él párjuk, házastársuk, esetleg gyermeket is vállalnak a szülői házban.
Hogyan hat ez a szülőkre?
Sokakban az a kép él, hogy a gyermekek szülői fészekből való kirepülése mindenképpen törést jelent a szülők életében. Ez azonban nincs mindig így. A szülők felelősségét és az őket érő stresszorokat csökkentheti a gyermekek különköltözése. Lehetőségük nyílik a fejlődésre egyénként és párként is. Ha minden gyermekük elszakadt a szülői háztól, a szülők házassággal való elégedettsége és pszichés jóllétük is növekszik. Ennek a pozitív hatásnak állhatja útját a szülőkkel élő vagy hozzájuk visszaköltöző fiatal felnőtt jelenléte.
A szülők sokszor teherként élik meg az ilyen élethelyzeteket. A fiatal felnőttek ugyanis hatalmas gyermeki elvárásokat támaszthatnak feléjük. A legtöbben nem csak anyagi támogatásra szorulnak, de a ház körüli teendőkből sem szívesen veszik ki részüket.
Sokan érzik úgy, felnőtt gyermekük kihasználja őket.
A kapcsolatok dinamikáját tekintve szintén erős hatása van a jelenségnek. A korábbi, berögzült szerepek és szülő-gyerek kapcsolat már nem működőképes. Az otthon élő fiatal felnőttek az életük bizonyos területein már szereztek némi önállóságot, nehéz elfogadniuk szüleik szabályrendszereit, feltételeit. Ez különösen igaz a „bumeránggyerekek” esetében. Nem csak a fiatal felnőttek, hanem a szülők önállósága is korlátozódik, sokan számolnak be a magánszféra hiányából adódó elégedetlenségről és a társas életre gyakorolt negatív hatásokról.
Természetesen a szülők számára is lehet kedvező felnőtt gyermekük jelenléte. Amely kultúrákban elfogadottabb felnőttként a szülőkkel élni, ott sokkal elégedettebbek ezzel a helyzettel a szülők is.
Csökken a magányosság érzése.
A gyermekek anyagi és érzelmi támogatása kölcsönössé válhat, évekkel később a szülő visszakaphatja ezt a gondoskodást. Azon felnőttek, akik később költöznek el szüleiktől, nagyobb valószínűséggel tartják velük a kapcsolatot és támogatják őket elszakadásuk után, szorosabb kötelék alakul ki közöttük.
Milyen hatást gyakorol a szülőkkel való együttélés a fiatal felnőttekre?
A fiatal felnőttek legfontosabb előnynek az anyagi támogatást tekintik, valamint bizonyos otthoni eszközök elérhetőségét, amelyeket saját háztartásban nem engedhetnének meg maguknak. Sokakra mosnak, főznek, takarítanak, ez főként a férfiak számára mérvadó. De az együtt töltött minőségi idő is lényeges pozitívum, a társas és érzelmi támogatás szempontjából.
Amennyire kedvező lehet egy ilyen támogató és biztonságos élethelyzet, annyi konfliktust és frusztrációt is szül. A gyermeki viselkedésekbe és szerepekbe való belekényszerülés elfojthatja a személyiség fejlődését. Az érintettek gyakran nehézségekkel küzdenek a felnőtt szerep és énkép kialakításában. Az anyagi függés megélése még inkább súlyosbítja ezt a negatív hatást.
A szülők kísérletei a szabályok és határok betartatására sokszor indulatokat váltanak ki gyermekeikből, akik túlkontrollálónak tartják őket. Sokan a konfliktusok nyílt vállalásával próbálják megkülönböztetni magukat, kialakítani felnőtt státuszukat. Ez azonban folyamatos feszültséget okozhat közöttük.
A fiatal felnőttek szüleikkel való együttélésének tehát megvannak az előnyei minden fél számára, a viszonyok tisztázatlansága azonban tönkreteheti a családi kapcsolatokat. A sikeres és élvezetes együttéléshez elengedhetetlen a szerepek és kapcsolatok újratárgyalása, a szabályokban és feltételekben való közös megállapodás.
