Arcunkra van írva? – az érzelmek és a mimika kapcsolata

„Ne vágj már ilyen fancsali képet!” „Látom ám, hogy nem is örülsz igazán.” Gyakran találkozhatunk ilyen mondatokkal, melyek általában hozzánk közelálló személyektől hangzanak el. Arra hivatkoznak, hogy az arcunk elárulja amit érzünk. De valóban így van ez? Hiszen gyakran magunk is igyekszünk befolyásolni, mit mutatunk ki. Ez vajon hogyan hat ránk? Cikkünkben az érzelmek világába teszünk egy rövid utazást, amely remélhetőleg csodálkozást fest majd az arcunkra.

Az érzelmekről általában

Korábban úgy tartották, hogy az érzelmeknek nincsenek különösebb funkcióik, olykor ellenségként tekintettek rájuk, amelyek megfosztják az embert a logikus gondolkodás képességétől. Ma már ezt a tézist árnyaltabban kezeljük. Az érzelmek néha váratlanul jelentkeznek, azonban nem ok nélkül. Felhívják a figyelmünket valamire, ami fontosabbá válik, mint az, amit éppen csinálunk.

Segíthetnek minket, amennyiben képesek vagyunk megfelelően szabályozni őket.

Az érzelmek komplex jelenségek, több tényező együttese alkotja őket. Ilyenek a szubjektív élmények (ahogy megéljük a helyzetet), a vegetatív változások (testünk fizikai és kémiai folyamataiban bekövetkező változások), érzelmi kifejezés (pl.: testtartás, mimika), kognitív kiértékelés (az, ahogyan azonosítjuk az érzést, és amit gondolunk róla), az érzelemmel kapcsolatos gondolkodási folyamatok és viselkedések.

Paul Ekman munkássága nyomán 7 alapérzelmet különböztetünk meg. Ezek az öröm, a meglepetés, a szomorúság, a harag, a félelem, az undor és a megvetés. Amikor szavak nélkül szeretnénk kifejezni őket, akkor elsősorban a mimikánkat hívjuk ehhez segítségül. Az arcon 23 pár mimikai izom található, amelyek finommozgásokra képesek. Az alapérzelmek arckifejezései minden kultúrában azonosak, egyfajta emberi sajátosságként tekinthetünk rájuk. Az érzelmek arcról történő leolvasása azonban nehézséget jelent, kutatások szerint az emberek alig teljesítenek jobban mintha véletlenszerűen tippelnének.

Azt fejezzük ki, amit érzünk? Vagy azt érezzük, amit kifejezünk?

Az érzelmeinket azonban nem csak akkor kommunikáljuk, amikor ez a célunk. Arcunk folyamatosan mozgásban van az átélt belső világunkkal szinkronban. Ennek oka abban keresendő, hogy

az arcizmok az agy azon területén vannak beidegződve, ahol az érzelmek kerülnek feldolgozásra.

Ezért olyan nehéz palástolni azt, amit érzünk. De vajon ez fordítva is működik? Amit kifelé mutatunk, azt magunkban is megéljük?

Tomkins volt az első kutató, aki szerint az arcizmok befolyásolják az érzelmeket és a viselkedést. Hipotézisét Strack, Martin és Stepper vizsgálták egy kreatív feladattal. A résztvevőknek többek között viccek humorosságát kellett megítélniük. Egy adott kutatási indokkal az egyik csoportban a személyek a fogaik között tartottak egy tollat (így aktiválva a mosolygásért felelős mimikai izmokat), a másik csoport tagjai pedig az ajkak között (ez gátolta ugyanazon izmokat). A kísérlet eredménye, hogy a fogak között tartott toll esetében viccesebbnek találták a résztvevők a tréfákat. Ez alapján így tűnik az arckifejezés megváltoztatása hatott az érzelmekre. Természetesen több kutató, többféle módszerrel végzett kísérleteket a témában, amelyek alapján megállapították, hogy

az érzelmek kifejezése, megítélése, az érzelmi viselkedés és a szubjektív érzelmi élmény kölcsönösen hatnak egymásra.

A kutatók több elméletet is felállítottak, hogy a fenti kérdést megválaszolják. A legvalószínűbb felelet azonban az is-is lehet ebben a dilemmában. Az arckifejezéseink árnyalják az érzelmi élményeinket. Segítenek a létrehozásukban, felerősítésükben, vagy éppen a lecsendesítésükben. Emellett pedig az érzelmek különböző arckifejezések felvételét eredményezik.

A tudatosság szerepéről

Az említett kísérletben a résztvevők figyelmét egy fedőtörténettel terelték el, így nem is figyeltek arra, hogy a tollat a fogaik között tartva mosolyognak. De mi a helyzet, amikor szándékosan változtatjuk meg az arckifejezésünket?
A mosoly különösen érdekes ebből a szempontból. Sokféle létezik, alapvetően azonban két csoportra osztjuk őket. Az egyik a valódi, vagy más néven Duchenne mosoly (a kutató után elnevezve), illetve a nem Duchenne mosolyok. Az különbözteti meg őket, hogy valós mosoly esetén nem csupán a száj menti, hanem a szem körüli izmok is működésbe lépnek, ahogy a képen is láthatjuk.

A Duchenne mosoly sokkal inkább az öröm vagy a boldogság tükröződése, míg más mosolyokat gyakran a szituáció hív elő, vagy éppen valamilyen más érzelmet próbálunk elrejteni mögöttük, mint a szomorúság vagy a bizonytalanság. A különbségek szemmel láthatóak.

Más vizsgálatok arra irányultak, hogy mi történik, amikor nem akarunk kifejezni egy érzést. Ha a kutatók arra kérték a kísérletben résztvevőket, hogy semleges arckifejezést öltsenek fel, akkor a résztvevők arról számoltak be, hogy csökkent az érzelmük intenzitása, akár negatív, akár pozitív élményről volt szó. Különbség van az ilyen típusú elterelés és az érzelmek elnyomása között. Utóbbi esetben akár az érzelmek erősödése is lehet a következmény.

És hogy miért lehet az, hogy gyakran a környezetünk hívja fel a figyelmet arra, hogy valamilyen fintort vágunk? Ennek oka abban keresendő, hogy ahhoz, hogy egy arckifejezés tudatosuljon a mimikai izmoknak információt kell szolgáltatniuk erről az agy számára. Ha ez a visszajelzés (melynek elemei az intenzitás, az időtartam és a gyakoriság) elég erős, vagy mi magunk erre figyelünk, akkor bennünk is tudatosul. Egy izgalmas történet követése közben azonban előfordulhat, hogy egy barátunk hívja fel a figyelmünket arra, hogy milyen csodálkozó arcot is vágunk éppen.

Összegzésül tehát az érzelmeink szoros kapcsolatban állnak az arckifejezéseinkkel. Kölcsönösen hatnak egymásra, illetve több más tényező is befolyásolja őket, hatásunk van rájuk és hatással vannak ránk, azonban sok érzelem és információ valóban az „arcunkra van írva”. Ezek a kutatások fontos pontjai voltak az érzelmekről való jelenlegi tudásunknak. Segítséget adnak az érzelmek bonyolult rendszerének feltérképezéséhez, illetve magyarázatot nyújthat számunkra néhány hétköznapi tapasztalatunkkal kapcsolatban is.