Árulkodó szavaink – mentális egészségünk jövője bejósolható lehet

Vajon szavaink, az ahogyan beszélünk és írunk, csak a jelenünkről szólnak? Vagy az is kiolvasható belőlük, hogy a későbbiekben hogyan alakul majd pszichológiai egészségünk? Egyes kutatók az antik kultúrák írásos emlékei alapján igyekeznek feltárni őseink gondolkodását. Mások még merészebbek, a jövőbeli mentális állapotunkra kísérelnek meg következtetni a narratíváink alapján. Mariano Sigman neurológus és munkatársai is ezen dolgoznak. Eredményeik pedig elképesztőek: száz százalékos pontossággal sikerült bejósolniuk bizonyos pszichológiai problémák kialakulását.

A történelmi forrásokból megismerhetjük, hogyan éltek az emberek néhány ezer évvel ezelőtt. Tudjuk, mivel töltötték a napjaikat, hogyan öltözködtek, hol laktak, mit ettek és mit ittak. De vajon hogyan éreztek és hogyan gondolkodtak? Erről eltérően vélekednek a téma szakértői. Vannak, akik azt feltételezik, hogy az emberi gondolkodás alapvető jellemzői nem változnak, egyetemesek. Mások úgy vélik, az időről időre bekövetkező nagy társadalmi átalakulások a gondolkodásunkat is alapjaiban átformálják. Ezt a kérdést nem egyszerű tudományos és objektív eszközökkel vizsgálni, Mariano Sigman hasonlata mégis segíthet megértenünk a kutatók analógiáját. Ahogyan mindössze néhány téglából képesek vagyunk rekonstruálni egész városokat, ugyanúgy a kultúrák írásos emlékeiből is megpróbálhatjuk feltárni a kor emberének gondolkodását. Az írásos források lehetnek az emberi gondolkodás régészeti leletei.

Az ókorban mindenki hallucinált?

Julian Jaynes amerikai pszichológus nevéhez egy egészen meglepő és radikális hipotézis köthető. Elképzelése szerint az ókori emberek nagy részét a mai fogalmaink szerint skizofrénnek nevezhetnénk. A virágzó ókori kultúrák írásos emlékeit pszichológiai szempontok szerint vizsgálva egy érdekes hasonlóságra lett figyelmes. Földrajzi elhelyezkedéstől, hagyományoktól és vallástól függetlenül talált egy alapvető közös jellemzőt az emberek gondolkodásában:

hangokat véltek hallani, és engedelmeskedtek nekik.

A hangokat isteneknek, múzsáknak, nimfáknak és más mitológiai lényeknek vagy akár a rokonok szellemeinek tulajdonították. Ezeket ma hallucinációknak tekintenénk. Hasonló tünetek jelentkezhetnek a skizofrén betegeknél is: hangokat hallhatnak, amelyek utasítják őket, kommentálják a cselekvéseiket, esetleg bírálják a viselkedésüket. Ilyenkor a hangokat a fejükben hallják, mégis úgy élik meg, mintha egy másik személytől erednének. Gondoljunk csak Homérosz Odüsszeia című eposzának kezdő sorára: „ Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott” vagy akár az Iliászéra: „Haragot, istennő zengd Péleidész Akhileuszét”! Ezek hallatán egy mai pszichológusban könnyen felmerülhetne a skizofrénia diagnózisának lehetősége.

Jaynes szerint az ókori emberek saját gondolkodásukat hallásos hallucinációkként élték meg. Csak később kezdték el felismerni, hogy ők maguk ezeknek a belső hangoknak a megteremtői. Fokozatosan tettek szert az introspekcióra, vagyis az önmegfigyelés képességére. Arra a képességre, hogy saját lelkiállapotaikat megfigyeljék, gondolataikat, vágyaikat tudatosan észleljék. Jaynes radikális elmélete elgondolkodtató, azonban viszonylag kevés egyedi példára alapozta. Ezek alapján még nem állapíthatjuk meg, hogy mikortól lettünk létezésünk és észlelésünk teljes tudatában. Az önmegfigyelés gondolata legelőször Hippói Szent Ágoston írásaiban jelent meg a negyedik században, majd kidolgozottabban Descartes-nál az 1600-as években. Maga a kifejezés pedig csak a tizenkilencedik században terjedt el, így konkrét hivatkozást sem találhatunk rá a korábbi szövegekben.

Algoritmus, ami a fejünkbe lát

Mariano Sigmannak és munkatársainak tehát nem volt egyszerű dolga. Egy olyan fogalom vizsgálatába vágtak bele, ami egyszer sem fordul elő az elemzendő szövegekben. A probléma megoldására a matematika és a statisztika eszközeit hívták segítségül. Létrehoztak egy sokdimenziós teret, amelyet szemantikai térnek neveztek el. Ebben a hatalmas virtuális térben minden vizsgálandó szó megtalálható. Annyi digitalizált szöveget táplálhatnak bele, amennyit csak szeretnének. Az igazi újítás pedig az volt, hogy kidolgoztak

egy algoritmust, amely képes jelezni a különböző szavak közötti kapcsolatok erősségét.

Például a „kutya” és a „macska” szavak nagyon közel állnak egymáshoz, míg a „paradicsom” és a „logaritmus” szavak egymástól meglehetősen távol helyezkednek el. Az eljárás alapja, hogy a szavak automatikusan szemantikai csoportokba rendeződnek és hierarchikusan szerveződnek. Például az „állatok” és a „számítógép részei” elkülönülő csoportokat képeznek. Mégis lehetnek szokatlan elhelyezkedésű szavak is, mint például az „egér”. Egyszerre jelöl egy rágcsálót, az informatikai jelentéskörben pedig az egyik legfontosabb beviteli eszközt.

A precízen kidolgozott algoritmus minden szót a megfelelő helyre illeszt a szemantikai térben, majd felismeri az összetartozókat. Ezzel a módszerrel már kvantitatívan vizsgálhatóvá vált az is, hogy az ókori szövegek tartalma mennyire áll közel az önmegfigyelés fogalmához. A kutatók először az ókori görög kultúra írásos forrásain vizsgálták meg a kérdést. A homéroszi szövegeknél figyelhető meg először lassú növekedés a kapcsolat erősségében. Az időszámításunk előtti negyedik században pedig ugrásszerűvé vált az introspekcióhoz közeli jelentésű szavak előfordulásának növekedése. A zsidó-keresztény hagyományt megvizsgálva is hasonló tendencia mutatkozott: az Ószövetség könyveiben még lassú gyarapodás figyelhető meg, majd Szent Ágoston szövegeiben mutatkozik meg a kiugrás.

A szavaink előrejelezhetik lelki egészségünk alakulását

A módszer érdemei közé tartozik, hogy kvantitatív, objektív, gyors és más területre is könnyedén átültethető. Így jutottak el a szakemberek a pszichiátriai zavarok vizsgálatához is. Sigman kutatótársaival olyan fiatalok megszólalásait vizsgálta, akiknél magas volt a skizofrénia kialakulásának kockázata. A céljuk az volt, hogy a fiatalok beszédének elemzése alapján előre tudják jelezni, hogy három éven belül melyiküknél fog kialakulni pszichózis és melyiküknél nem. Kezdetben kudarcot kudarcra halmoztak. Arra kellett rájönniük, hogy a szemantikában, vagyis a szavak jelentésében rejlő információ nem elegendő a probléma jelentkezésének bejóslásához. A skizofréniára hajlamos csoportot ennek ellenére is el tudták különíteni a kontrollcsoporttól, de azt még nem tudták megállapítani, hogy vajon várható-e pszichotikus epizód a rizikócsoportba tartozó személyeknél. A kitartó munka azonban meghozta a gyümölcsét. Felismerték, hogy

valójában nem az számít, hogy mit mondanak, hanem az, ahogyan mondják.

Vagyis nem az a legfontosabb tényező, hogy melyik szemantikai csoportba tartoznak a szavaik, hanem hogy milyen gyorsan ugrál a gondolkodásuk a különböző csoportok között. Ennek mértékegységeként létrehozták a szemantikai koherencia fogalmát. Ezzel mérhető, hogy a beszéd mennyire következetes, illetve mennyire ugrál a különböző témák és kategóriák között. Két további mondattani jellemző is szerepet játszott a pszichózis előrejelzésének pontosságában: a kifejezések hossza és a névmások használata. A tökéletesített algoritmus segítségével pedig már száz százalékos pontossággal be tudták jósolni, hogy kinél fog kialakulni a pszichózis. Ennél hatékonyabb klinikai mérőeszközt egyelőre nem ismerünk ezen a területen. A módszert továbbfejlesztve egyre több pszichológiai probléma kialakulása vagy súlyosbodása válhat majd bejósolhatóvá. Nemcsak szóbeli megnyilvánulásokból, hanem e-mailekből vagy akár Facebook-posztokból is megbízhatóan kimutatható lehet, hogy ki van veszélyeztetett helyzetben.

•••