Az aszexualitást gyakran a szexuális vágy hiányával definiáljuk, ám nehéz pontosan meghatározni, mi is valójában. A jelenség eléggé elhanyagolt, kevés kutatás áll rendelkezésünkre róla, ráadásul erősen stigmatizált is. Cikkünkben arra próbálunk fényt deríteni, miért is olyan nehezen leírható az aszexualitás, illetve miért számít az előítéletesség táptalajának a többi szexuális orientációval együtt.
Korábbi cikkünkben már kitértünk arra, hogy az aszexualitásra nem diszfunkcióként, hanem szexuális orientációként érdemes tekintenünk. A téma nehezen körülírható, annyi azonban bizonyos, hogy ezt is intervallumként érdemes elképzelnünk. Fő vonása a szexuális vonzalom hiánya, ez azonban nem zárja ki, hogy romantikus érzelmeket tápláljanak valaki iránt. Sőt, egyes aszexuálisok szexuális életet is élnek, bár főleg azért, hogy partnerüket boldoggá tegyék. Különböző a fantáziák mértéke és mikéntje is. Az intervallumon azonban rajta vannak a demi-szexuálisok és a gray-szexuálisok is. Az előző esetben, aszeuxálisnak definiálják magukat, amíg nem éreznek erős elköteleződést valaki iránt, míg a gray-szexuálisak azok, akik az aszexuális és szexuális spektrumon a kettő között helyezkednek el.
Az aszexualitás talán a legnehezebb terep a heteroszexualitástól eltérő szexuális orientációkat tekintve. Az, hogy az emberek valahány százaléka nem tapasztal ilyen jellegű vonzalmat, hatalmas kihívást jelent a társadalom számára. A szexualitást ugyanis az emberi létezés egyik alappillérének tekinthetjük. Vagy akkor mégsem?
Társadalmi sokk
A nyugati kultúrában a szexualitásnak kiemelkedő szerepe van. (Talán túlságosan is nagy.) Érdemes végiggondolnunk, hogyan változott az erről alkotott általános nézet a történelem folyamán. A mi kultúránk, a nyugati kultúra manapság egyértelműen arra épül, hogy
jó szex = jó élet.
Lehetőleg minél többször, minél több partner oldalán. Akik nem illeszkednek bele ebbe, vagy azért mert tudatosan ellenállnak, esetleg cölibátust fogadnak, vagy azért mert „így vannak összerakva”, sok ellenszenvvel találkozhatnak, éljenek bár önmaguk számára boldog, kiteljesedett életet.
Azonban az átlagostól eltérő mindig stigmatizált a többség részéről. A szexuális orientációkat nézve ez még inkább igaznak tűnik: a homoszexuálisokat sokszor éri diszkrimináció, egyes országokban börtönnel is sújtják az, akire rábizonyítható ez a „vétség”. De mi a helyzet egy olyan csoportot érintő előítéletekkel, akikre a szexuális vonzalom hiánya vonatkozik? A diszkrimináció ugyanis gyakran sújt olyanokat, akikre valaminek a hiánya jellemző, például ateisták vagy vegetáriánusok. Összehasonlítva a heteroszexuálisok más szexuális orientációjú csoportok iránt érzett előítéleteit, MacInnis & Hodson (2012) kutatása érdekes eredményeket hozott. A heteroszexuálisok több negatív érzéssel viseltettek az aszexuálisok, mint a homoszexuálisok és a biszexuálisok iránt, velük akartak legkevésbé kapcsolatba kerülni. Emellett, az említett három csoport közül,
számukra adták volna ki a legkevésbé a lakásukat, vagy dolgoztak volna velük együtt egy munkahelyen.
Az aszexuálisokra volt tehát a legjellemzőbb a dehumanizáció. Ez összefüggésben állhat azzal a fönt említett gondolattal, hogy az emberi működés egyik legalapvetőbbnek vélt elemének hiánya nagyon nehezen elfogadható a többség részéről.
Az előítéletesség ördögi köre
A pszichológia generalizált előítéletnek nevezi azt, hogy ha valaki előítélettel viseltet bizonyos csoport iránt, akkor hajlamosabb mások felé is ezt a viselkedést tanúsítani. MacInnis & Hodson (2012) kimutatták, hogy azok, akik elítélték a homoszexuálisokat, elítélték a bi- és aszexuálisokat is. Az előítéletek tehát korrelálnak egymással. Azok a heteroszexuálisok, akik egy adott csoportot kizárnak eltérő szexuális irányultságuk miatt, azok
kizárnak majd másokat is
– függetlenül attól, kik iránt vonzódnak, vagy éppen milyenek és hogyan viselkednek. Ez az anti-aszexuális attitűd összefoglalóan megjelenik Herek (2010) munkájában, aki kiemelte a hiányt mint ezekre a csoportokra jellemző deficitet. Minden deviáns szexuális irányultság a normálistól eltérőnek minősül, így könnyen válik megvetés és előítélet tárgyává. Sőt, a vallási okokból cölibátusban élőket is gyakran sújtja a homoszexualitás előítélete (Fulton et al. 1999).
Összefoglalva, egyetlen átlagostól eltérő csoport sem kerülheti el a diszkriminációt. Azonban, ahol valaminek a hiánya figyelhető meg, a tagok kevésbé számítanak „emberinek”, így ennek mértéke más. Az aszexuálisok csoportját súlyosabb diszkrimináció sújtja, mint azokat, akiknek szexuális irányultsága eltérő, mondván: legalább van nekik.
Az előítéletek az egyszerűsítésére építenek. Ha elfogadjuk, hogy mindenki más, és az emberi psziché csodálatosan bonyolult módon van megalkotva, rájövünk: minden esetben érdemes a személyt megfigyelni a felszín alatt. Így mindenképp érdekes tapasztalatokkal gazdagodhatunk, ha akarunk.
