„Az alkohol ragadozó” – Függőben, könyvajánló

„Azt hiszem, hogy többet iszom, mint ami egészséges lenne...” – mondja a könyv főszereplője, Tamás, aki alkoholproblémájával kereste fel a terapeutát, akit nem más, mint maga az író, Dr. Kapitány-Fövény Máté alakít. A klinikai szakpszichológus és egyetemi adjunktus Függőben – az alkoholizmus lélektana című könyve abba ad egy kis betekintést, hogy mit is él át egy olyan ember, aki lemond szenvedélyéről, és újra szembe kell nézzen önmagával, illetve hogy hogyan is zajlik egy terápia, mi történik a zárt ajtók mögött. Könyvajánlónk.

A szerző több mint tíz éve foglalkozik szenvedélybetegekkel, mind a terápiás eljárás, mind pedig az addiktológiai kutatás területén. Hazai és külföldi egyetemeken tart addiktológiai témájú kurzusokat, valamint újszerű, játékalapú prevenciós programokat dolgoz ki és vezet.

Válaszd a legrosszabbat!

Azok számára, akik nem mutatnak függőséget, az alkohol pusztán rekreációs és esetleg gasztronómiai élvezeti cikk, ám az alkoholfüggő számára az ital jelenti a mindent. Az író Edward. J. Khanitziant idézi, aki úgy fogalmaz: „Az alkohol-, drog- és gyógyszerfogyasztás valójában félresikerült »öngyógyítási kísérlet«, valamely elsődleges probléma vagy zavar enyhítése érdekében”. Szert használunk, hogy szorongásunkat vagy gátlásainkat oldjuk, hogy megélhessük intimitásszükségletünket, megnövekedjék az önbizalmunk vagy éppen csökkenjen a bűntudatunk.

Emberlelkű földeken

Az elmúlt évek, sőt talán évtizedek a drogoktól való rettegésben teltek. A hazai piacokat elözönlötték a klasszikus, majd a szintetikus kábítószerek, de talán kevesen tudják, hogy Magyarországon nem a drogfogyasztás jelenti az elsődleges szerhasználati problémát, hanem az alkohol. Abban, hogy az alkoholprobléma társadalmi szintűvé nőtte ki magát,

nagy felelőssége van többek között az évszázados hagyományoknak.

Becézgetjük a borocskát és söröcskét, megszemélyesítjük és érzelmi emlékeket kötünk hozzájuk. Ha csak a dalokra és a versekre hagyatkoznánk, azt gondolhatnánk, hogy igazából nincs is vele semmi gond, hisz csak segít „bút felejteni” és amúgy is, nélküle „rút a világ”. És itt még nincs vége. Valószínű sokunknak van olyan története tizenéves korából, amikor részeg volt. Az ilyen emlékeket nosztalgikus hangulatban idézzük fel társaságban, már-már kicsit egymásra is licitálva. Egy 2016-ban közzétett tanulmány szerint

2015-ben Magyarországon az év összes mérgezéses esetének körülbelül 42 százalékát alkohol okozta.

Látható tehát, hogy egy súlyos népegészségügyi problémával állunk szemben. A megoldás azonban nem a totális tiltásban rejlik, mint ahogy azt sokan gondolják, ez kiderült annak idején az USA-ban és a Szovjetunióban is. Sokkal inkább az emberek gondolkodásán kellene változtatni, és a hosszabb távú egészségfejlesztési programokra kellene helyezni a hangsúlyt.

 Légy, aki vagy!

Most azonban egy percre távolodjunk el a szenvedélybetegségtől. Még a mai napig is ódzkodnak az emberek pszichológushoz fordulni, és sokszor a család és a barátok segítségével szeretnének egy-egy nehezebb életperióduson túllendülni. Ez természetesen olykor hatásos és sikeres is, de van azonban néhány jelentős különbség a között, hogy az ember egy hozzá közelállótól vagy egy szakembertől kér segítséget.

A terapeuta szakmai tapasztalatain és elméleti tudásán túl abban különbözik a barátoktól vagy a családtól, hogy elsősorban külső szereplő, akivel a terápiát követően a kliens jó eséllyel nem találkozik többször, így a köztük feszülő indulatok vagy pozitív érzések súlya és következménye is más. Ebből következően a kliens a terapeuta megjegyzéseit könnyebben fogadja el, még akkor is, ha a legjobb barát vagy barátnő esetleg szóról szóra ugyanazt fogalmazta meg. A terapeuta, ha úgy tetszik, szerencsésebb helyzetben van, hisz a klienssel való kapcsolata időhatáros, nem alakulnak ki élethosszig tartó, szokásokká vált játszmák.

A kliens, ha elfogadja a terapeuta visszajelzéseit, nem kerül hosszú távon alárendelt vagy lekötelezett helyzetbe.

Nem kell évekig hallgatni a „látod, igazam volt” vagy az „én megmondtam” jellegű mondatokat. Mindezek mellett, a hozzánk közel állók sokszor nem akarnak megbántani minket, ezért óvatosabbak és olykor nem teljesen őszinték. A terapeuta etikai felelőssége egy ilyen helyzetben az, hogy a megfelelő pillanatban képes legyen megtagadni az udvariasságot.

Hosszú az út...

Az addikciós kórképek terápiája sok szempontból eltér számos más mentális zavar kezelésétől. A szerző szerint a legfontosabb különbség a motivációhoz, illetve annak hiányához köthető. A depresszióra jellemző, hogy elveszik a betegtől az életöröm és az önbizalom érzését, valamint csökken az aktivitása is. Más a helyzet viszont a szerhasználat esetében, aminek kezdeti szakasza általában jutalmazó. Egyrészt, inni és drogozni bizonyos szempontból jó, különben senki sem csinálná.

A szerhasználatnak még akkor is marad némi funkciója, ha az örömteli, euforizáló hatások már a múltba vesztek.

Az alkohol például a kellemetlen következmények (például májkárosodás) mellett még a végső szakaszban is feledtet, bódít és gátlástalanít. Más részről, a függő ember elhessegeti a baljós gondolatokat, bagatellizál, kifogásokat keres, a környezetére mutogat („lám, ők is ugyanúgy isznak”), halogat („holnaptól nem iszom annyit”), és becsapja önmagát („bármikor abba tudom hagyni”). Ezért van az, hogy az alkoholproblémákkal küzdők sokszor csak akkor fordulnak szakemberhez, amikor már kialakul bennük a „mindent elveszítek miatta” érzés. Itt kezdődik a szakember munkája. Itt most szándékosan nem részletezzük a könyvben taglalt terápiás ülések felépítését és tartalmát, aki kíváncsi, az a könyvben részletesen olvashat róla.

Aki hallja, adja át!

Annyit azért elárulhatunk, hogy maga a terápia nem egy rövid és könnyű út. Sok munkával, nehézséggel jár, nem beszélve a sóvárgásról, az elvonási tünetekről és a visszaesésről. Kapitány-Fövény Máté szerint a visszaesés egyáltalán nem ritka egy szenvedélybetegnél, még akkor sem, ha terápiás segítséget kér és kap. Ez nemcsak a páciens, hanem a terapeuta számára is rossz. Az ember, így a terapeuta is szeretné hatékonynak érezni magát, és ilyenkor felmerül benne az érzés, hogy mit rontott el, és hogy van-e értelme a munkájának.

A könyv nem csak pszichológiai szempontból érdekes olvasmány, hiszen egy olyan témát mutat be, amiről érdemes és kell is beszélni. Az alkohol és a vele járó probléma egy olyan társadalmi jelenséggé lett az idők során, amely rengeteg embert érint közvetlenül vagy közvetetten itthon és a világ bármely részén egyaránt.