Kismamaként, édesanyaként miért érezhetjük úgy, hogy idegesít az anyósunk? Mit tegyünk, vagy ne tegyünk annak érdekében, hogy jó viszonyt tudjunk kialakítani a nagyival? Cikkünkben – mely elsősorban az újdonsült anyukáknak szól –, megpróbálunk segíteni azoknak, akik úgy érzik, hogy az anyósuk nem szebbé, könnyebbé, hanem inkább nehezebbé, sőt elviselhetetlenné teszi az életüket.

A megszületett gyermekről való gondoskodást elsősorban az anyák látják el. Egy időre, körülbelül három évre, minden megváltozik. Az édesanyák a változásokhoz testileg, lelkileg alkalmazkodnak, a szürkeállományuk mérete átmenetileg lecsökken, magas sarkú cipők helyett kényelmes lábbelit hordanak, ruházatuk elsősorban kényelmes és nem, vagy csak másodsorban csinos. Legtöbben felkészültek, olvasottak, a várandósság ideje alatt ilyen-olyan tanfolyamokra jártak, még a korábban csendes, visszahúzódó nőkből is talpraesett, vagány anyukák válnak, akik kócos rendezettséggel, szépen megoldják feladataikat.

Csak az anyós ne idegesítené őket folyton! Gyakran tapasztalt jelenség, hogy a kisbaba megszületését követően, a kismama és az apuka anyja között megromlik az addig többé-kevésbé jól működő kapcsolat. A kismama úgy érzi, hogy a nagymama folyton beleszól az életükbe, okoskodik, mindent jobban tud, el akarja vinni a gyereket sétálni, fel akarja venni, meg akarja etetni, fürdetni, tisztába tenni, öltöztetni. A kismamák ettől egyre feszültebbek, kialakul egy krónikus neurotikus allergia az anyós irányába, tulajdonképpen elviselni sem tudják jelenlétét, előre tartanak a következő találkozótól. Van, aki mindenféle trükköt is kieszel annak érdekében, hogy minél hosszabb ideig távol tudja tartani idegességének fő forrását, mert ha csak rá gondol, automatikusan elszabadulnak negatív érzései.

Mi állhat a kismamák krónikus neurotikus allergiájának hátterében?

Az első gyermekes pár feladata nem „csak” az, hogy életben tartsanak egy csecsemőt, bele kell szokniuk abba is, hogy ők ezentúl egy család. Meg kell alapítaniuk a saját kis családjukat, a kéttagú szerelmespárból háromtagú kis közösség lesz. Mint ahogy az otthon melegének a megteremtése is elsősorban a nő feladata – ők csinálnak egy lakásból otthon –, úgy a családi tűzhely melegének a kialakítása és fenntartása is elsősorban az ő feladatuk. Szoptatnak, öltöztetnek, fürdetnek, altatnak, bevásárolnak, főznek, takarítanak. Amennyi segítségre van szükségük, megkapják azt saját édesanyjuktól, nincs szükségük másra. Úgy érzik, hogy ez a MI vállalásunk, a MI feladatunk, a MI dolgunk, oly sokáig vártunk rá, de végre eljött az idő és CSALÁD lehetünk.

Az anyós szépen lassan ellenséggé válik, aki nem érti meg, hogy egy kismama nem képes elviselni azt az érzést, hogy a gyermeke hallótávolságon kívülre kerüljön, ezért nem szeretné, ha elvinné sétálni. Míg saját édesanyjának az ember kendőzetlenül meg tudja mondani, hogy mire van szüksége, mikor, mit szeretne, mert az anyánk jól ismer minket, elviseli azt is, hogy ha idegesebben, feszültebben mondunk valamit. A társunk anyukájával sohasem lehet olyan bensőséges a viszonyunk, hogy annyira nyíltan tudjunk kommunikálni vele, mint a saját anyánkkal. A neveltetésünk, az illendőség megakadályozza ezt, ami hosszú távon komoly belső feszültséget eredményez. Különösen nagy problémát jelent ez azon édesanyák számára, akik nem szeretnek konfrontálódni. Bennük csak gyűlik-gyűlik az indulat, mígnem egyszer csak észreveszik, hogy már elviselni sem tudják az anyósuk jelenlétét.

Mit lehet tenni?

Ha a kismama felismerte, hogy az anyósával szemben krónikus neurotikus allergiája van, mielőbb lépéseket kell tenni az állapot enyhítésére, egyrészt azért, hogy kiegyensúlyozottabb, stresszmentesebb legyen, ami a kisbaba életére is kihatással van, másrészt pedig azért, mert a feszültség a párkapcsolatban is komoly problémákat okozhat. Lássunk ehhez néhány trükköt!

  • A kontrollérzet növelésével csökkenthető a feszültség!

Előre ki lehet jelölni napokat, amikor az anyós láthatja unokáját. A baba alvására hivatkozva például, ennek a látogatásnak a kezdetét és a végét is meg lehet mondani. Ez segít abban, hogy a kismama felkészítse a lelkét arra, hogy látogató érkezik, és azáltal, hogy ő szabta meg a látogatás feltételeit, kontrollérzete lesz.

  • Nagyon fontos a kommunikáció!

Én-közlések használatával sértegetés nélkül lehet közölni mondanivalónkat. Ezek lényege, hogy egyes szám első személyben kezdjük a mondatainkat: Én szeretném felöltöztetni a kisbabát, annyira szerettem kislány koromban is babázni! Én szeretném megfürdetni, mert azt vettem észre, hogy akkor nyugodtabb a baba! Most még, amíg ilyen pici, nem érzem őt biztonságban akkor, ha nem velem vagy az apukájával van! Addig, amíg nem alszik el, ne tessék bejönni, mert úgy látom, hogy őt zavarja ha valaki bent van rajtam kívül!

  • Pszichológus segítsége!

Rendkívül hasznos és nagy segítség lehet, ha ebben a helyzetben átbeszéljük a bennünk keletkezett érzéseket egy szakemberrel. 3-4 alkalom is elegendő lehet a kiélezett helyzet enyhítésére, a tudatos kommunikáció alapjainak kialakítására. Ma már a pszichológusok egy része online is elérhető, ami lehetővé teszi, hogy a kismama otthonról, akár szoptatás közben vagy karjaiban egy alvó gyermekkel, interneten keresztül találkozzon egy szakemberrel.

Fontos, hogy a kismama tisztában legyen azzal is, hogy ez egy átmeneti állapot. Nagymamákra igenis szükség van, és később, amikor már a gyermek nagyobb, jól fog esni egy kis énidő, egy fodrász, egy bevásárlás egyedül, egy mozi, színház a társunkkal. De nem most, majd később. Egy édesanya pontosan, ösztönösen érezni fogja azt is, ha ennek eljött az ideje. Most annak van itt az ideje, hogy megéljük a család egységét, együtt élvezzük életünk legnagyobb kalandját, hogy érezzük azt, hogy elég jó anyák vagyunk, akik megbirkóznak ezzel az aprócska, hatalmas csodával!

 

Felhasznál irodalom:

Forward, S. (2016): Mérgező anyósok és apósok – Hogyan védjük meg párkapcsolatunkat romboló hatásuktól? Háttér Kiadó, Budapest.