Az ellentétek valóban vonzzák egymást?

„Az ellentétek vonzzák egymást” – mondjuk sokszor, de ez valóban így van? Ez az évtizedekkel ezelőtt, szájhagyomány útján elindult kijelentés máig téma, elsősorban a párkapcsolatokat elemzők körében, és persze mindig vannak érvek, amik ezt alátámasztják, és amik cáfolják is. Számos tudományos kutatás foglalkozik ennek megfejtésével. Hogy jelenleg a tudomány szerint a kijelentés megállja-e a helyét, cikkünkből kiderül. 

A kijelentést elsősorban szerelmi kapcsolatokra használjuk, de pont ennyire lehet érdekes elemezni egy baráti kapcsolatot ez alapján. Ha alapul vesszük, hogy a barátságok nagy általánosságban azonos neműek között alakulnak ki, még érdekesebb vizsgálni azokat az emberi vonásokat, amik miatt legjobb barátot választunk. Az alapján tesszük-e, hogy hasonlóan gondolkodunk, vagy pont úgy választunk barátot, hogy tudat alatt arra törekszünk, hogy kiegészítse a hiányosságainkat, más szempontból nézze a szituációkat.  

Egyelőre elsősorban a párkapcsolatok területén vizsgálták, hogy ez a kijelentés mennyire fedi a valóságot, hiszen mind a párkapcsolat, mind a barátság alapja a jó kémia a két fél között, de hogy ezt milyen tényezők erősítik vagy gyengítik, érdemes alaposabban utánajárni. 

Bizonyítékok ellene és mellette 

Az az elképzelés, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”, egy régóta elterjedt hiedelem a romantikus kapcsolatokról. A témával kapcsolatos kutatások eredete Pearsonra (1903) vezethető vissza, aki 1000 házaspárt vizsgálva összefüggést talált a fizikai paramétereik között, mint például a házastársak alkarhossza, karfesztávolsága és magassága között. Később ez a kutatási terület a fizikai jellemzőkön túl a demográfiai, pszichológiai és genetikai vonások vizsgálatára fejlődött tovább.

Mind a közvetlen, mind a közvetett bizonyítékok arra utalnak, hogy az egyének genetikailag hajlamosak arra, hogy vonzódjanak a hozzájuk hasonló emberekhez.

2014-ben Domingue, Fletcher, Conley és Boardman kutatást végzett, és azt találták, hogy a házaspárok genetikailag jobban hasonlítanak egymásra, mint véletlenszerűen összeállított párok. Ezen túlmenően kutatásokat végeztek a párok személyiségének hasonlóságáról, olyan vonásokra kiterjesztve, mint a negatív (düh, harag, félelem) és pozitív (öröm, elégedettség, hála) érzelmi készségek, valamint az önbecsülés, a kötődésminták és a szorongás.

E tanulmányok alapján az egyének nagyobb valószínűséggel vonzódnak valakihez, aki hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Mind a férfiak, mind a nők hajlamosak olyan romantikus partnerekre vágyni, akik hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek. Egy tanulmány kimutatta, hogy az egyedülálló nők és férfiak hasonló romantikus partnerre vágynak a dominancia tekintetében. Ezenkívül a személyiségjellemzők megosztása, az érzelmi szükségletek és az érzelmek kifejezésének hasonlósága például megkönnyítheti a kommunikációt.

Feltételezés, hogy az emberek a hasonlóságot azért keresik, mert mindegyik személyben megvan a lehetőség a másik énképének fokozására vagy megerősítésére.

A tanulmányok azt is felfedezték, hogy az emberek azokat a romantikus partnereket preferálják, akik hasonló demográfiai jellemzőkkel rendelkeznek, mint például életkor, magasság, súly, vallási háttér, értékek (családi szerepköri attitűdök, politikai irányultság), etnikai hovatartozás, fizikai tulajdonságok, társadalmi-gazdasági státusz. Az életkor mutatja a legerősebb hasonlóságot a párok között, az életkori homogámia több mint egy évszázados kutatás során magas eredményt mutat. 

Miért hiszünk benne? 

Az a feltételezés, hogy romantikusan jobban vonzódunk a tőlünk eltérő emberekhez, még mindig általánosan elterjedt hiedelem. Noha korlátozott empirikus bizonyíték támasztja alá ezt a feltételezést, ez továbbra is elterjedt fogalom a modern társadalomban. Az „ellentétek vonzzák” kifejezés pontos eredetének meghatározása kihívást jelent. 1954-ben Robert F Winch javasolta ezt az American Sociological Review-ban megjelent cikkében, amelyben a komplementer szükséglet elméletét javasolta a párválasztásban.

A hiedelmeket általában verbálisan terjesztik, és különösen érzékenyek a megbízható személyek vagy a szakterületük szakértői által megosztott információkra. Sőt, bizonyos esetekben részigazság elemeit is tartalmazhatják. Az „ellentétek vonzzák egymást” feltevésnek az időtállósága – legalábbis részben – a médiában való megjelenítésének tudható be. Sok híres hollywoodi film gyakran két teljesen eltérő személyiségű embert ábrázol: a jó családból származó, jól tanuló lány és a „rossz fiú” románcát, akik végül egymásba szeretnek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ennek klasszikus példája a Grease című film 1978-ból. A hasonló filmek, könyvek és média által kialakított felfogás befolyásolhatták azt a meggyőződésünket, hogy romantikusan jobban vonzódunk a tőlünk eltérő emberekhez. 

Hiedelem vagy tény? 

Ha megvizsgáljuk, hogy az emberek jobban vonzódnak-e azokhoz, akik hasonlóak vagy különbözőek tőlük – akár a személyiségükben, fizikailag, értékrendügyileg és a mentális jóllétükben –, akkor kijelenthetjük, hogy általában több bizonyíték támasztja alá a hasonlóságot, és kevesebb bizonyíték áll rendelkezésre a komplementaritás bizonyítására. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az „ellentétek vonzzák egymást” feltevést végérvényesen hiedelemnek vagy ténynek bélyegezhetjük, mivel a tanulmányok és a bizonyítékok alaposabb vizsgálata feltárhat néhány megfontolást igénylő részletet. 

Például naturalisztikusabb környezetet használó tanulmányok csak minimális bizonyítékot találtak, amely azt támasztja alá, hogy a hasonlóságok vonzóak az emberek számára. Továbbá a kutatási eredmények alapján egyre kevésbé valószínű, hogy a hasonlóság vonz hipotézisét empirikus bizonyítékok támasztják alá a személyiség területén. Kialakult kapcsolatoknál, már több éve együtt élőket vizsgálva, a kutatók arra jutottak, hogy a partnerek személyiségükben kevésbé hasonlítanak egymásra, ugyanakkor számos más jellemzőjükben, például fizikai vonzerőben, attitűdökben kifejezetten igen.  

Összefoglalva: bár a feltételezés, hogy az „ellentétek vonzzák egymást” az eddigi kutatások és tanulmányok alapján nem támasztható alá, de – a fenti példákat figyelembe véve – nem is vethető el, és mint tudjuk, a kivételek erősíthetik a szabályt – akár ezt is. 

A szerző az MCC-Mindset Pszichológia Iskola hallgatója.