Az elme sötét és tele van iszonyattal – avagy hogyan írjunk bestsellert?

A világ egyik legnézettebb sorozata jelenleg, amelyet 9.5-ös IMDb értékeléssel és 47 Emmy-díjjal jutalmaztak. A könyvváltozatot 47 nyelvre fordították le, a megjelent kötetek azonnal a bestseller listák élére törtek, és az írót az új „amerikai Tolkien”-ként aposztrofálják. Mire gondoltam? Természetesen nem másra, mint a Trónok harcára. George R.R. Martinnak sikerült csodát alkotnia, hiszen könyve a megszámlálhatatlan karakter, a rendkívül részletes tájleírások és a számos agresszív töltetű jelenet ellenére óriási sikert aratott. Egy új, színes világot teremtett, amely elvarázsolta az olvasókat, akárcsak korábban a Harry Potter vagy A gyűrűk ura tette. Miben rejlik az író sikere? Példának okáért a számos pszichológia trükkben, amelyeket elrejtett a művében.

Szomorú leszel, ha véletlenül kihagysz egy epizódot? Roskadozik a könyvespolcod a sorozat vaskos köteteitől? Megdobban a szíved, ha valahol felcsendül a Tűz és Jég dalának főcíme? Ha ezekre az állításokra igennel válaszoltál, és már alig várod, hogy megismerhesd a történet végét, akkor biztosan elgondolkoztál már azon is, hogy vajon miért érzed ezt a szűnni nem akaró késztetést. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány indokot, melyek szerepet játszhatnak abban, hogy nem tudjuk letenni a könyvet.

A szex az élet sava-borsa

A Trónok harcát szinte el sem tudnánk képzelni a sok vér és szexjelenet nélkül. Ezek közrefogják a történetet, s

nehezen tudnánk olyan szereplőt mondani, akit ne láttunk volna egyszer sem meztelenül vagy fegyverrel a kezében.

Habár ezeken az elemeken a modern filmek esetében már nem lepődünk meg, s a legtöbb esetben nem is botránkoztatnak meg bennünket, George R.R. Martin azonban olyan csontig ható realitással ábrázolja őket, amelyhez nem vagyunk hozzászokva.

Bepillantást enged a hálószobák mély, és méltán rejtegetett titkaiba, a történelem rég elfeledett, szörnyűséges pillanataiba, s olyan dühvel átitatott emberek elméjébe, akik tetteitől mind megborzongunk. Martin így reagált a könyvét érintő számos kritikára: „Az emberi történelem igazi szörnyűségeit nem orkok és sötét nagyurak okozzák, hanem mi magunk”. Azt már régen megtanultuk, hogy az olvasókat, nézőket folyamatosan izgalomban kell tartani ahhoz, hogy ne veszítsük el az érdeklődésüket. S mi lenne izgalmasabb, mint azok a dolgok, melyeket eltitkolunk mások elől?

Elképzeltem egy világot

A regény olvasása közben azt érezhetjük, hogy jobban ismerjük Westerost, mint maga az író. A helyszínek, karakterek leírása olyan pontos és részletgazdag, hogy egy idő után nehéz megállapítani, hogy hol ér véget a valóság, és hol kezdődik a fikció. Ilyen fajta elképzelt világot csak kevés alkotó volt képes eddig teremteni. Az emberi agy pedig különös dolgokra képes. Többek között arra, hogy emlékeket kreáljon, és ezekkel betöltse a „vakfoltokat”. Így képesek vagyunk arra, hogy a történet még nem ismert epizódjai során is azt érezhessük, hogy egy ismerős helyen járunk.

A műben leheletfinom átkeveréssel jutunk el a történelmi pontosságú részletektől a fantasy-ig. Átélhetjük a letűnt korok szörnyűségeit, miközben a legvadabb álmaink válnak valóra: sárkányok hátán repülhetünk és zombikkal harcolhatunk. Sokan meglepődnek, hogy hogyan lehet a regény a magas intellektusú emberek kedvelt olvasmánya. A válasz ugyanakkor egyszerű: a sárkányokon és zombikon túl a történet rendkívül magas komplexitással bír, és az összetett jellemek megfejtése kihívást jelentő feladat. Számos rejtett aha-élményt élhetünk át, ha nagyon figyelünk, melyet csak azok érthetnek meg, akik képesek távolról, egészében figyelni a történéseket.

Tűz és Jég

Ismeretlenül ismerős karakterekkel is gyakran találkozhatunk a regényben. Gyanakvás, kétszínűség, csalárdság, agresszió – ezek az érzelmek mind körbevesznek minket a Tűz és Jég dalában, akárcsak a való életben. Martin tudatosan játszik az érzelmeinkkel, hiszem ez – akárcsak az agresszió és a szexjelenetek esetében – fenntartja az érdeklődésünket. A szereplők ugyanakkor mégis esendőek, hiszen látjuk az érme mindkét oldalát.

Nem egy tipikus hőstörténetről beszélünk,

hiszen itt bármelyik szereplő eleshet. Mivel alapvetően hiszünk az igazságos világban, így ritka, hogy egy író összetörné bennünk ezt az illúziót. Martinnál azonban nem számít, hogy mennyire nemes a szíved vagy milyen csúf tetteket követtél el – a büntetés: halál. Hiszen az egész mű során királyok háborúznak, a háború pedig nem kíméli az emberi életet.

Ezzel egyidejűleg bárki vétkezhet is. Nem csak a gonoszak lehetnek rosszak, és nem csak a jók cselekedhetnek nemes indokból. Még azok a szereplők is vétkezhetnek, akiket a leginkább kedvelünk. Képesek vagyunk átérezni az érzelmeiket, még akkor is, ha nem értünk egyet velük. Westeros lakói rendkívül összetettek, mi pedig lehetőséget kapunk arra, hogy megfejtsük a motivációikat, az indítékaikat, s ezáltal az egész történet más megvilágításba kerül. Elmosódik a jó és a rossz közötti határ, mely a legtöbb műben olyan élesen kirajzolódik. A mélyebb értelmezés pedig önmagunkon belül zajlik: vajon mi hogyan cselekedtünk volna az adott helyzetben?