Önmagunk iránti érdeklődésünket bizonyítják az ember keletkezéséről szóló mítoszok és legendák, valamint az emberi mivoltunk megfejtésére vonatkozó elméletek és irányzatok. A próbálkozások sokasága ellenére biztos válaszaink továbbra sincsenek! A pszichológiában „harmadik erőként”, az ötvenes években jelent meg a humanisztikus irányzat. A képviselői által kínált alternatívák és ideálok alapvetően befolyásolták azt, ahogy ma az emberi létről és a személyiségről gondolkodunk!
A huszadik század első felében a pszichológiát két nagy irányzat határozta meg: a pszichoanalízis és a behaviorizmus. Erre a két pólusra adott válaszként jelent meg az amerikai Carl Rogers nevével fémjelzett humanisztikus pszichológia. Az új irányzat
elvetette az élet determinált sorscsapás-szerűségét,
magasabb célokat tűzött ki, a pszichológia elméletének emberi értékeivel kívánt foglalkozni!
„A mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam”
Babits sorai pontosan ragadják meg azt az egyéni világot, amit a humanisztikus pszichológia fenomenológiai mezőnek nevez. Az irányzat képviselői szerint soha sem az objektív valóságot észleljük, hanem egy saját élményeinkből gyúrt képet, ami ezen a mezőn átszűrődik. Úgy gondolták, hogy
az ember egy folyamatosan változó, szubjektív világban él, melynek ő a központja.
Az érdeklődés fókuszába tehát az élményeket átélő személy került, akit saját világlátása, énészlelése, önértékelése megfejtésével lehet megérteni. A humanisztikus irányzat újító gondolata a személy hatalommal való felruházása. Alapvető szükségletnek tartották, hogy lehetőségeinket és képességeinket kifejlesszük, és hittek abban, hogy az egyén képes megtalálni a legmegfelelőbb útját saját önmegvalósítása felé. A problémák abból fakadnak, ha a fenomenális mező túlságosan eltávolodik a realitástól. Ennek elkerülésének alapja, hogy a személy képes elfogadni önmagát – negatív tulajdonságaival együtt.
A feltétel nélküli elfogadás ereje
Mivel az önelfogadás alapja a mások általi elfogadás, a rogersi személyközpontú terápiában a terapeuta azzal segíthet a legtöbbet, ha kliensét feltétel nélkül elfogadja. Rogers elméletének egyik alapja az énfogalom. Szerinte az énfogalom tartalmazza mindazokat az észleléseket, értékeket és elképzeléseket, amelyek az egyént jellemzik. Egyszerűen fogalmazva annak tudata, hogy ki vagyok én és mit tehetek. A személy akkor éli meg jól önmagát, ha a környezete reakciói egybevágnak saját énképével. Ha elfogadóan reagálnak rá és kedvezően értékelik őt, kialakul az önbizalom, aminek segítségével később külső megerősítés nélkül is el tudja fogadni önmagát. A másik fontos tényező az énideál, hogy milyenek szeretnénk lenni.
Rogers szerint ha az énideál és az énfogalom között túl nagy az eltérés, boldogtalanok és elégedetlenek leszünk. Az önmegvalósítás akkor következik be, ha az ember
önértékelése szempontjából fontosabbá válik saját tapasztalata, mint mások értékelése.
Ez a tapasztalat azt jelenti, hogy a személy tudatában van annak, ahogy feldolgozza és integrálja saját belső észleléseit, éppen úgy, mint a külső, környezetből jövőket. Ez a fajta nyitottság akkor lehetséges, ha a másokkal való kapcsolatban őszinteséget, törődést és nem ítélkező, érzékeny megértést tapasztalunk.
Ismerd meg önmagad!
Ezek az elvek minden emberre érvényesek, kortól és társadalmi státusztól függetlenül. Természetesen a terápia különleges helyzetében még fontosabb, hogy a terapeuta törődése és figyelme őszinte legyen. A személyközpontú terapeuta folyamatosan koncentrál a kliens pillanatnyi élményvilágára, és olyan bizalmi légkört teremt, ahol a kliens önmaga lehet. A humanisztikus pszichológia alapgondolata tulajdonképpen végtelenül egyszerű: légy önmagad! Rogers szerint
azáltal, hogy megismerjük önmagunkat, megvalósítjuk azt, ami a legjobb bennünk.
Hiszen mindnyájan egyszeriek és megismételhetetlenek vagyunk, ezáltal olyanok, mint senki más ezen a bolygón. Ahhoz, hogy értékesek legyünk, nem kell történelmi személyiségekké, korszakalkotó tudósokká vagy halhatatlan művészekké válnunk. Ha megtaláljuk saját egyediségünket, olyat valósítunk meg, amire senki más nem képes rajtunk kívül!
Felhasznált szakirodalom: Holdstock, T. L., Rogers, C. R. (1977) Person-Centered Theory. In Corsini, R. J. (ed.), Current Personality Theories. Itasca, Il.: F. E. Peacock Publichers.
