Napjainkban gyakorlatilag megszámlálhatatlan sportolási lehetőség közül választhatnak a mozogni vágyók. Ezek egyike a hazánkban is egyre népszerűbbé váló falmászás, illetve annak különböző változatai. De vajon hogyan és milyen életkorban érdemes hozzákezdeni? Hogyan kerülhetők el a sérülések? Minderről Bodó Mátét, az Ujjerő Boulder Terem edzőjét kérdeztük. Interjúnk.
Hogyan kerültél kapcsolatba a mászással?
Amikor Pestre költöztem és elkezdtem az egyetemet, az egyik barátom elvitt egy mászóterembe. Kipróbáltam, megtetszett, elkezdett egyre jobban foglalkoztatni és egy idő után magával ragadott. Először csak maga a mászás, meg a „juss föl!” érzése, aztán az egész mozgásforma és a hozzá tartozó életérzés is a hatalmába kerített.
Olyannyira, hogy edző is lettél.
Így van. Sokat meséltem a mászásról az ismerőseimnek, mindig nagy élményként számoltam be erről a sportról, így ők is ki akarták próbálni. Egyre többször voltak ott a barátaim is, akik tőlem kértek segítséget – ez a saját mászásom rovására ment, úgyhogy felvetettem nekik: jöjjenek akkor, amikor én nem mászok.
Akkoriban az edzőmmel is beszéltünk arról, hogy segíthetnék másoknak, tanácsot adhatnék nekik. A baráti segítség aztán egyre komolyabbá vált, egyre több érdeklődő gyűlt össze, sőt, az egyetem is látott benne(m) potenciált, így egy ösztöndíjjal is támogatott.
Te egyetemista korodban kezdtél mászni – van ideális életkor, amikor érdemes elkezdeni?
A mászás egy nagyon komplex mozgásforma, így már egész fiatal korban érdemes elkezdeni. Tulajdonképpen amikor egy gyerek elkezd mászni, vagy már kapaszkodva fel tud állni, hasonló mozgást végez, mint a falmászásnál: szinte ugyanazok az izmok dolgoznak.
Magát a falmászást általában akkor szokták kezdeni, amikor a gyerekek elérnek arra az értelmi szintre, hogy az instrukcióknak megfelelően végre tudnak hajtani feladatokat. Versenyszerűen talán 6-7 éves kortól érdemes elkezdeni. Személy szerint én nem vagyok híve az ilyen fiatalkori versenyeztetésnek, de egyébként tényleg nincs alsó korlátja.
Hogy néz ki egy mászóverseny?
Előbb beszéljünk arról, milyen típusú mászások léteznek. A versenymászásnak három fajtája van: a boulder, a köteles mászás és a gyorsasági mászás. A boulder – vagyis a kötél nélküli – mászás kb. 5 méteres magasságig zajlik és a fal alá szivacs van leterítve. Az ilyen versenyeken 5-12 mozdulat közötti utakat raknak föl az útépítők, ezeket kell abszolválni – ez egy nagyon erős, precíz és rövid időre nagy figyelmet igénylő mozdulatsort jelent.
A köteles vagy nehézségi mászás arról szól, hogy egy több mint tízméteres falat próbálnak a mászók mászni, amihez a sérülések elkerülése érdekében már kötelet használnak. A mászóknak ehhez jó erő- és állóképességgel kell rendelkezniük, más izomzatot vesz igénybe és hosszabban kitartó figyelemre van szükségük. A gyorsasági mászás esetében pedig egy előre kijelölt falon meghatározott fogáskészlettel kell minél hamarabb felérniük a versenyzőknek.
Ez a három típus a versenysporthoz tartozik, de ezeken kívül még számtalan verzió létezik: például a szabadban, sziklán is lehet boulderezni, kötéllel mászni, stb. A versenyen kívüli mászóéletnek legalább akkora kultúrája van, mint magának a sportnak, mivel a mászáshoz egy
elég karakteres életstílus tartozik.
Ennek része például a természet szeretete, vagy hogy lejjebb adj az igényeidből – meg kell birkóznod a koránkeléssel, hozzá kell szoknod a hideghez és a hosszan tartó erőfeszítéshez. Ilyen körülmények között ismered meg igazán magadat, hogy mire vagy képes.
A mászást az extrém sportok közé sorolják – itt mennyire gyakoriak a sérülések?
Mászásnál kétféle sérülés alakulhat ki: amik mozgás következtében történnek, terhelés alatt, és lehetnek balesetek, például a boulder esetében legtöbbször egy rossz leérkezés okozta ficam vagy törés. Előbbi inkább túlterheléses probléma, amire a mászó vagy az edző nem fordít kellő figyelmet. Utóbbi véletlenszerű dolog, de nyilván azt is meg lehet előzni.
Hogyan lehet ezeket megelőzni?
Odafigyeléssel. Én a jó bemelegítést tartom nagyon fontosnak: azonban nem a gimnasztikai jellegű melegítéseket szoktam javasolni, hanem magát a mászást. Az a fontos, hogy megtanuld, milyen mértékű terhelést engedhetsz a testedre, ebben pedig a fokozatosság elvét kell követni. Ha valami fáj, egyszerűen abba kell hagyni és megvárni, hogy rendbe jöjjön – legyen az egy hét vagy egy hónap.
Egy csúnyább esést követően milyen gondolatokkal vág neki újra az ember a mászásnak? Hogyan lehet egy rossz tapasztalatot felülírni?
Szerencsére nekem nincs tapasztalatom nagyobb sérüléssel. Mindennapos azonban, hogy az emberek a határaikat feszegetik – sőt, sokszor a fizikai határ a mentális teljesítőképességünk határával esik egybe. Folyamatosan éberen kell tartani a koncentrációt, biztatni kell magadat, hogy igenis, meg tudod csinálni. Sokszor ez jelenti a legfőbb nehézséget: manapság az emberek legnagyobb problémája, hogy
képtelenek hinni magukban.
Sokszor jönnek úgy hozzám emberek, hogy kijelentik, nem képesek megcsinálni az adott dolgot – de legalább eljutott a rajtvonalig, ahol pedig én lökök rajta egyet. Szerintem valamilyen szinten ez is az edző dolga, hogy észrevegye ezeket, hiszen nem feltétlenül a fizikai korlátokkal kell szembenézni, gyakran a hozzállással van a probléma. Meg kell tanítani az embereket arra, hogy képesek legyenek elfogadni a kudarcokat, ami nemcsak az edző dolga, ugyanúgy a szülőké, a tanítóké és a tanároké.
Edzőként hogyan tudod ösztönözni, motiválni a mászókat?
Erős hanggal (nevet). Van egy olyan edzői magatartásom, amit úgy néz ki, működik. Ez egy viszonylag agresszív, autokrata stílus – úgy gondolom, ha elég határozott vagy és át tudod venni a másik ember felett az irányítást, aki rád bízza magát, sok mindent el lehet érni.
Tehát tulajdonképpen az a lényeg, hogy bízzon benned?
Igen, vagy engedje, hogy történjenek a dolgok. Ha megcsinál valamit, szembesítem vele: mégis képes arra, amiről nem gondolta. Nekem pedig az a célom, hogy ezt elérjék, ehhez pedig nálam a harsányság és a határozottság vált be. Persze, ez mindenkinél másképp működik.
Vannak, akiknek abszolút nincs szükségük arra, hogy megerősítsék, mert jó énképpel rendelkeznek, látják a korlátaikat, a lehetőségeiket – nekik inkább technikai jellegű iránymutatás szükséges. Őket például lehet, hogy zavarja az a fajta magatartás, amit képviselek, ezt fel kell ismernem. Ha azt szeretném, hogy egy tanítványom fejlődjön és kihozzon magából mindent, nekem kell alkalmazkodnom az ő habitusához.
Volt már olyan, hogy valakivel nagyon nehezen találtad meg, hogy hozzá mi a kulcs, mi a jó edzői viselkedés?
Abszolút. A legproblematikusabb tanítványom ebből a szempontból a saját párom volt, aki végül edzőt váltott. Akkoriban még úgy gondolkodtam, hogy alkalmazkodjon mindenki ahhoz, amit én képviselek. Egy tanulási folyamat része volt, hogy elfogadjam: függetlenül attól, hogy a mászóteremben, az én kis szemétdombomon én vagyok a kiskakas,
ha jó edző akarok lenni, nyitottabbnak kell lennem.
Ma már edzőként sokkal inkább hagyom érvényesülni a mászót. Először csak figyelem a mozgását, hogy mik az erősségei, mik a hiányosságai. Majd amikor mászik és tanácstalan egy mozgást illetően, vagy nem elég precíz a mozdulata, akkor segítek neki.
Azt interjú második részében választ kaphatunk arra, mi tesz valakit jó mászóvá, valamint mekkora szerep jut a mentális felkészülésnek ebben a sportban.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s
