Világszerte több ezer ember végez nap mint nap önkéntes munkát, ami nemcsak az idejükbe kerül, de sokszor fizikailag és lelkileg is megterhelő számukra. Pontosan ez a hajlandóságunk különböztet meg minket élesen az állatvilágtól, hiszen akkor is segíteni akarunk másokon, ha ezáltal egy kicsit fel kell áldoznunk a saját jólétünket. Cikkünkben annak igyekeztünk utánajárni, hogy mi motivál bennünket az önkéntességre, és milyen pozitív hozadéka van mindennek az életünkben.

Rengeteg különböző okból választhatjuk azt, hogy a szabadidőnkben önkéntesek leszünk, és a lehetőségeink is határtalanok, hogy kiválasszuk, mivel foglalkoznánk szívesen. Ha mégis szeretnénk egyfajta listát készíteni, akkor a következő 5 motivátort emelhetjük ki, melyek ösztönöznek bennünket az önkéntes tevékenységekre.

Személyes értékrendünk

Személyes értékrendünk alatt azokat az értékeket értjük, melyek a mindennapi viselkedésünket befolyásolják és melyek mentén a napi döntéseinket meghozzuk. Talán sarkítva mindezt nevezhetjük a saját világnézetünknek. Mindannyiunknak van olyan barátja, aki kórházi programokon vesz részt, hogy gyerekekkel foglalkozzon, mint ápoló vagy pszichológus, vagy éppen játsszon velük és mesét olvasson nekik. Olyan ismerősünk is biztosan akad, aki időseket gondoz szabadidejében, vagy aki állatmenhelyeken dolgozik. Korábbi cikkünkben pedig olvashattatok róla, hogy például sok sportesemény kerül megszervezésre önkéntesek által. A személyes értékrendünkhöz szorosan kapcsolódhat a vallás is, hiszen a monoteista vallások hangsúlyozzák mások segítését. Míg a kereszténység a nálunk kevésbé szerencséseknek való segítségnyújtást támogatja, addig a hinduizmusban a karma fogalma tudja ösztönözni az önkéntességet, hiszen hitük szerint a jó cselekedetek visszatérnek hozzánk.

Közösséghez tartozás

Itt két csoportot különböztethetünk meg. Azokat, akik már tartoznak egy közösséghez, és ezért a közösségért szeretnének tenni. Legyen ez a közösség egy kollégium, egy óvodai csoport vagy egy sportközösség. A csoporthoz tartozók úgy érzik, hogy együtt tudnak tenni egymásért, így közösen felújítják az óvoda játszóterét, szemetet szednek a környéken vagy közös ingyenes programokat szerveznek.

A másik kategória pedig azokat az embereket foglalja magában, akik azért csatlakoznak egy önkéntes szervezethez, hogy ezáltal egy közösség részévé váljanak, így ebbe a csoportba sorolhatók az önkénteseket foglalkoztató alapítványok, hiszen itt az önkéntesség által leszünk a csoport tagjai.

Az önértékelés javítása

Az önkéntes tevékenységtől természetszerűen jobb embernek érezzük magunkat, valamint elhisszük, hogy ettől mások is jobbnak látnak bennünket. Dr. Suzanne Richards szerint az önkéntesség csökkenti a depresszió kialakulását és 22 százalékkal mérsékli a korai halál kockázatát is. Ezenkívül az önkéntesség aktívvá tesz minket, mely sokszor tényleges fizikai aktivitást takar, ezáltal ellenállóbbá válunk és a stresszt is jobban tudjuk kezelni.

Mások megértése iránti vágy

Az önkéntesség a különféle helyek, kultúrák, emberek és életstílusok jobb megértésének egyik módja, és általa kapcsolatot létesíthetünk másokkal. Az önkéntesek gyakran más országokba utaznak, hogy segítsenek iskolákat építeni, segítsenek betegeknek vagy sérülteknek, vagy tanítsák az elmaradott közösségeket.

Személyes fejlődés

A fiatalabb önkéntesek általában ide sorolhatók. Ők többnyire azért jelentkeznek, hogy új barátokra tegyenek szert, kapcsolatot építsenek másokkal és az önéletrajzaikban is feltüntethető hasznos tapasztalatot szerezzenek.

Magyarországon a jelenleg legtöbb önkéntest foglalkoztató alapítvány a Bátor Tábor Alapítvány, ahol az önkéntesek súlyosan beteg gyermekek és családjaik életét igyekeznek megkönnyíteni, miközben gyökeresen megváltozik a saját életükről alkotott elképzelésük is.

Az önkéntességben az a jó, hogy sokkal többet kapunk vissza a környezetünktől, mint amennyit mi rááldoztunk a tevékenységre.

Az önkéntességnek rengeteg formája létezik, így aki szeretne valamilyen módon önkéntessé válni, az élet szinte bármely területén kipróbálhatja magát. Van, akinek az a cél, hogy a szakmáját űzze néha önkéntes módon, mások pedig éppen valami igazán tőlük távol álló dologban szeretnék kipróbálni magukat. Ha egyszer elhatároztad, hogy önkéntes leszel, bármi is legyen vele a célod, biztosan találsz neked való helyet!

 

Felhasznált irodalom: Mike Planty, Robert Bozick, Michael Regnier. December 1, 2006. Helping Because You Have To or Helping Because You Want To? Sustaining Participation in Service Work From Adolescence Through Young Adulthood Eva J. Mojza Sabine Sonnentag Claudius Bornemann: Volunteer work as a valuable leisure‐time activity: A day‐level study on volunteer work, non‐work experiences, and well‐being at work