Az örökbe adó örökbeadó – a vér szerinti szülők nehézségei

Cikksorozatunk első négy részében az örökbe fogadó szülők, illetve az örökbe fogadott gyermekek élményeiről és nehézségeiről írtunk. Azonban az örökbefogadási háromszög harmadik csúcsáról, a vér szerinti szülőkről sem szabad elfeledkeznünk, amikor az örökbefogadás témájáról gondolkodunk. Milyen nehézségekkel kell szembenéznie a gyermeküket örökbe adó szülőknek? Mi segítheti őket a lemondással járó negatív következményekkel való megküzdésben? Cikksorozatunk utolsó részében ezekre a kérdésekre szeretnénk választ adni.

Annak ellenére, hogy a szakmában már elterjedt az örökbefogadási háromszög fogalma, sem az örökbefogadás jogi szabályozása, sem maga az eljárás nem fektet nagy hangsúlyt a vér szerinti szülőkre. Pedig nélkülük az örökbefogadás létre sem jöhetne. A szülőknek a gyermekük örökbeadására kétféle lehetősége van. Zárt örökbefogadás esetén a jogszabályok értelmében a szülők a gyermek 6 hetes koráig vonhatják vissza a döntésüket, azonban ezt szakember támogatása nélkül általában nem teszik meg. Érdekes viszont az a jogi szabályozás, hogy a nyílt örökbeadást választó lemondó szülők egyetlen napot sem kapnak arra, hogy meggondolják magukat. Fontos tisztán látni a helyzetet és kiemelni, hogy az örökbe fogadott gyermekek vér szerinti szülei nem elvetemült, lelketlen emberek. Az esetek legnagyobb részében különböző megoldhatatlan vagy megoldhatatlannak látszó élethelyzetbe sodródott emberekről van szó, akik nem láttak más esélyt, minthogy gyermeküket örökbe adják. Ha nem is ők jutottak erre az elhatározásra, akkor az ügyükkel foglalkozó szakemberek és hatóságiak ítélték őket végérvényesen alkalmatlannak gyermekük nevelésére. Az örökbeadás módjától függetlenül

a biológiai szülők egy életen át cipelhetik annak a terhét, hogy helyettük valaki más neveli fel a gyermeküket.

Milyen negatív következményekkel járhat az örökbeadás a vér szerinti szülők életére nézve?

1. Nem saját döntésük volt az örökbeadás. A vér szerinti szülők gyakran arról számolnak be, hogy a szakemberek, a családjuk vagy mások nyomására mondtak le gyermekükről, és nem a saját döntésük következtében. Egy kutatásban a vér szerinti anyák 80 százaléka érezte úgy, hogy a családjuk és a szakemberek nagy nyomást gyakoroltak arra, hogy örökbe adják gyermeküket. Ehhez hasonlóan a biológiai apák úgy érezték, a szüleik rájuk kényszerítették az örökbeadásról szóló döntést, és tehetetlenek voltak annak megakadályozásában.

2. Információhiány. A legtöbb lemondó szülő azt vallja, hogy nem kapott megfelelő tájékoztatást az örökbeadás alternatíváiról, nem ismerte a biológiai szülőként való jogait, illetve az örökbeadás folyamata sem volt világos a számára. Ennek hátterében gyakran az áll, hogy az örökbefogadással foglalkozó szakemberek nagy része maga sincs tisztában az eljárással, így nem tudja megfelelően tájékoztatni a szülőket. Emellett egy kutatás szerint a vér szerinti szülők legnagyobb többsége (több mint 90 százaléka) semmilyen információval nem rendelkezett a gyermekét örökbe fogadó szülőkről, illetve a gyermekük korai fejlődéséről sem. Pedig egyetértettek abban, hogy óriási szükségük lett volna annak ismeretére, hogy a gyermekük jól van, mert enélkül erős szorongást éltek át, hogy nem történt-e vele valami baj.

3. Az érzelmek váratlan intenzitása, veszteség és szomorúság. A kutatások azt mutatják, hogy a vér szerinti szülők egyike sem volt felkészülve arra az erőteljes érzelmi reakcióra, amit az örökbeadás után átéltek. Egy kutatásban a gyermekkel való elválást követően intenzív veszteség, szomorúság, valamint szélsőségesebb esetben depresszió uralkodott el az anyákon.

Egy másik kutatás szerint a lemondás után az anyák több mint 80 százaléka szenvedett emocionális zavarokban.

Ez megnyilvánulhatott hónapokig tartó sírásban, de szélsőséges esetben akár ismételt öngyilkossági kísérletekben is.

4. Gyász és másság átélése. Szinte minden vér szerinti szülőnek a gyermekéről való lemondás volt az élete egyik legnagyobb traumája. A biológiai anyák több mint fele kiemelte, hogy utána soha többé nem tudott visszatérni a korábban megszokott életéhez, másnak és távolinak érezte magát a barátaitól és a családjától is. Az örökbeadás még akkor is gyászt okozott bennük, amikor saját akaratukból mondtak le a gyermekükről. 

5. Bűntudat és megbánás. Az örökbe adó anyák 79 százaléka érzett bűntudatot az örökbeadás miatt, s ez a bűntudat főleg abból a hitből fakadt, hogy a körülményektől függetlenül „elutasították” gyermeküket. Hasonlóan az anyákhoz a vér szerinti apák is kifejezték az intenzív veszteség és bűntudat érzésüket a gyermekük örökbeadásával kapcsolatban. Az örökbe adó anyák gyakran megbánást is átélnek a gyermekükről való lemondást követően.

Egy kutatás szerint a nők több mint fele az átélt tapasztalatainak következtében nem döntene újra az örökbeadás mellett.

6. Mellőzöttség. Sok biológiai szülő úgy érezte, mintha ő csak egy “szükséges rossz” lenne az örökbefogadás folyamatában, amelynek fókuszában a gyermek és az örökbe fogadó szülők állnak. Ez az érzés tükrözheti a társadalom hozzáállását is, miszerint az élet nem lehet teljes gyermek nélkül, a szegény örökbe fogadni szándékozó szülők éveket várnak a gyermekre, miközben az érdemtelen szülők elhagyják és lemondanak a gyermekükről.

7. Értéktelenség érzés, megtépázott öntudat. Az örökbeadás krízishelyzetet jelent a lemondó szülőknek, amely természetéből fakadóan együtt jár az önértékelés romlásával, bűntudat és szégyenérzettel, megbánással, illetve önhibáztatással. Azonban ezeknek az érzéseknek az intenzitása nagyban függ attól, hogy mennyire kezelik a biológiai szülőket tisztelettel, illetve mennyire tudják megőrizni ebben a nehéz helyzetben a méltóságukat. 

8. A gyászolás képtelensége. A gyász folyamatát erősen megnehezíti, ha a lemondó szülőnek nincsenek emlékei a gyermekéről, mert nem látta őt és így nincs kitől elbúcsúznia. Ebben a helyzetben nem segít, ha a szülő megpróbálja elfelejteni a gyermeket, meg nem történtté akarja tenni az egészet. Egy tanulmány szerint az örökbe adó szülők 60-85 százaléka még 30 évvel az átadás után is naponta gondol a gyermekére, ami szintén azt támasztja alá, hogy a szülők nem felejtenek.

9. Amikor egy másik gyerekkel kívánják begyógyítani a bennük maradt sebet és űrt. Sok esetben azt találták a kutatók, hogy a gyermeküket örökbe adó anyák szinte rögtön újra teherbe estek a lemondást követően. Az újbóli teherbeesés mögött tudattalan motiváció állhat, hiszen egy másikkal próbálják helyettesíteni az elvesztett gyermeket, azonban ez sosem működik. Ez a helyettesítő szerep óriási terhet ró a második gyermekre, aki valaki más életét hivatott élni, illetve ez jócskán felbolygatja a családi viszonyokat, kapcsolatokat is.

10. Fantáziálás és álmodozás a gyermekről. A biológiai anyák életének középpontjában nagyon gyakran félelmek és fantáziák állnak. Az állandó aggodalom mellett álmodoznak is a gyermekről, ahogyan a gyermek is álmodozik ő róluk. Azonban az “álomgyerek” mindig tökéletesebbnek tűnik, mint egy valódi, ami nagyon megnehezíti a később születő testvérek életét, hiszen a fantáziáknak ők nem biztos, hogy meg tudnak felelni.

Mi segítheti a lemondó szülőket a nehézségekkel való megküzdésben?

Egy kutatásban azt találták, hogy nyílt örökbefogadás esetén alacsonyabb szintű volt a szülők gyásza, mint zárt örökbefogadáskor. Az örökbefogadás típusával (nyitott vagy zárt eljárás) való elégedettsége a biológiai szülőknek fordított összefüggést mutatott a megélt gyásszal. Ez azt jelenti, hogy minél elégedettebb a lemondó szülő az örökbefogadási eljárással, annál kevesebb gyászt él meg a gyermekéről való lemondás következtében. Emiatt fontos lenne megfelelő és széleskörű tájékoztatást nyújtani a gyermekéről lemondani szándékozó szülőknek annak érdekében, hogy megismerhessék a lehetőségeket. Mindez támogathatja őket abban, hogy a saját döntésük legyen az örökbeadás, illetve annak típusa is.

Elősegítené az adaptív megküzdést, ha az örökbefogadást fontolgató szülőket a szakemberek felkészítenék a fentebb leírt előre látható következményekre.

Nem szabad abban a hitben élni, hogy a gyermekükről lemondó szülők elfelejthetik gyermeküket és tiszta lappal, felszabadultan új életet kezdhetnek, mintha nem lennének ott a múlt sötét árnyai, mintha semmi sem történt volna. Bár nem lehet előre átélni jövőbeli fájdalmat, de arról lehet mesélni az örökbe adó szülőknek, hogy másoknak milyen tapasztalatai vannak, akár személyesen is találkozhatnának más érintett szülőkkel. A szomorúság és gyász csökkentésében segítheti a vér szerinti szülőket az is, ha ezeket az élményeiket és negatív érzéseiket megbeszélhetik és kifejezhetik egy támogató és nem ítélkező közegben, ahol megértik őket.

A bűntudatérzést segíthet csökkenteni, ha a lemondó szülők információt kapnak arról, hogy mi történt a gyermekükkel. A biológiai anyák az örökbeadást követően sokat gondoltak a gyermekükre, arra, hogy jól van-e és hogy boldog-e az örökbefogadással, így ha ezekről ismereteket szereznek, az csökkentheti a bűntudatukat és a szorongásukat.

Az örökbe fogadó szülők felkészítése mára számos hasznos és pozitív tapasztalattal szolgál a szociális szakma és az örökbefogadásban érintett felnőttek, illetve gyerekek számára egyaránt. Azonban szükség lenne egy vér szerinti szülőknek nyújtott döntés-előkészítő és következményekre felkészítő tanfolyamra is, hogy a lehető legjobb döntést tudják hozni a gyermekükkel kapcsolatban. Előfordulhatnak olyan nehéz élethelyzetek, amikor a szülők nem látnak más megoldást, mint hogy örökbe adják gyermeküket. De fontos lenne felkészíteni őket, hogy a gyermekükről való lemondás milyen rövid és hosszú távú következményeket okozhatnak az életükben és hogyan küzdjenek meg mindezzel.