Interjúnkban az Élményakadémia munkatársa, Bárnai Árpád mesél arról, milyen pozitív hatással van a hátrányos helyzetű fiatalok életére, mentális egészségére az önkénteskedés. Árpád az Élményakadémia Közhasznú Egyesület trénere, szakmai vezetője, aki tizenhét éve foglalkozik ifjúsági munkával. A szakember az egyesület gyermekvédelemben nevelkedő vagy mélyszegénységben, szegregációban élő fiataloknak szóló programjainak tapasztalatairól mesél.
Miért jó az önkéntesség mint tapasztalati tanulási forma?
A gyermekotthonban, ahol korábban dolgoztam, azt tapasztaltam, hogy a gyakorlati helyzetek, a kihívások nagyon vonzóak a fiatalok számára. Például, hogy kipróbálhatják magukat kortárs csoportban, egy új helyzetben, hogy megtapasztalhatják, milyen olyan erősségeik vannak, amiket eseleg nem vettek még észre és lehet, hogy a környezet sem ismert addig el, felfedezhetik, mire képesek. Tehát az összes kihívásokat rejtegető helyzet szuper vonzó. Ugyanakkor mindegyik mesterséges szituáció. Ha mondjuk kimegyünk az erdőbe és kint alszunk, az is egy együtt teremtett helyzet és közösen vállalt kihívás.
Az önkéntességben az a hozzáadott érték, hogy az nem egy kitalált helyzet. Ott valódi tétje van a dolgoknak.
Ha valakinek én segíteni szeretnék egy önkéntes projektben, azok a létező emberek, akiknek létező szükségletei vannak. Tehát valódi változást tudok eszközölni a világban. Ez látszott akkor is, mikor gyermekotthonos gyerkőcökkel táboroztunk. Akkor ímmel-ámmal, de benne voltak minden játékos helyzetben is, de
amikor megáradt az egyik falunál a patak, és az emberek hordták a homokzsákokat, akkor annyira aktívak lettek a gyerekek, mint még soha.
Kitalálták, hogy segíteni akarnak ezeknek az embereknek. Az összes olyan gyerek, akire egyébként bármilyen más helyzetben rásütnék, hogy lusta, úgy hordta a zsákot, mint a franc. Azért, mert egy igazi helyzetben végre megmutathatta, hogy képes valamire. Tudott segíteni és közben elismerést, megbecsülést kapott.
Az Élményakadémiánál ha megkérdezzük a fiatalokat, hogy hogyan szeretnének önkénteskedni, mindig olyan programmal, ötlettel jönnek elő, ahol egy másik embernek segítenek.
Aki nehéz helyzetben nő föl, az nagyon együtt tud érezni másokkal, és érti, mennyire fontos, hogy aki szükséget szenved, kapjon segítséget.
Ráadásul nagyon szeretnék azt is megélni, hogy nemcsak passzív fogadói a segítségnyújtásnak, hanem ők is tudnak segíteni másnak, attól függetlenül, hogy az életük nem tökéletes. Tehát van benne egy olyan elem is, hogy felfedezik a képességeiket, azt, hogy mennyivel több van bennünk, mint elsőre gondolnák. Mivel ráadásul az önkénteskedést csoportban csinálják a fiatalok,
ki kell próbálniuk magukat egy olyan új csoportban, ahol nincsenek róluk előítéletek, ahol új oldalukat is mutathatják.
És van benne pici helyreállítás érzés is. Az önkénteskedés egy pici lépés afelé, hogy – bár nagy szó a gyógyulás – valahogy jobban legyenek a világban. Többen mondják, hogy ha megkérdezik a fiatalokat, miért szeretnék gyerekeknek foglalkozást tartani, azt felelik: „azért, hogy nekik ne olyan gyerekkoruk legyen, mint nekem”.
Arról tudnál még mesélni, hogy az Élményakadémia tevékenységéhez hogyan kapcsolódik mindaz, amiről beszélünk?
Amiket mi csinálunk az Élményakadémiánál, az sokszor ehhez hasonló. Tapasztalati tanulás, outdoor élménypedagógia. Menjünk ki az erdőbe, aludjunk kint, próbáljuk ki magunkat játékos helyzetekben. Aztán ennek következő lépcsője a Tőlünk Nektek programunk. Ennek keretében pár fiatal összejön, megismerkedik, csapattá kovácsolódik, majd a tagok kapnak egy nagyobb feladatot, hogy tervezzenek és valósítsanak meg egy önkéntes tevékenységet. Ennek keretében kapcsolatba kell lépniük valakikkel, meg kell tudniuk, az embereknek mire lenne segítségük, mi az, amire ők választ tudnának adni. Tehát nyitniuk kell a világra, a kapcsolódniuk kell másokhoz, fel kell mérniük saját kompetenciáikat, fel kell készülniük arra, hogy tudjanak csinálni valamit. Utána meg kell valósítaniuk mindazt, amit ellterveztek. Ez általában egy négy-öt napos, nagyon intenzív önkéntességet jelent. A végén összejövünk, hogy kiértékeljük a folyamatot, levonjuk a tanulságokat, megünnepeljük a sikereket. A folyamat tehát négy részből épül fel: csapatépítő, tervező, önkéntes és lezáró alkalomból.
Vannak nemzetközi önkéntes lehetőségek is, csak ők ezt nehezen lépik meg. Azt látjuk, hogy ha egy fiatalnak azt mondjuk, hogy az Európai Unió támogatja azt, hogy te külföldön élj hónapokig, és önkéntesként szállást, étkezést, mindenféle támogatást biztosít neked, hogy kipróbálhasd magad egy más kulturális és nyelvi közegben, akkor ezt nem érzik, átverést sejtenek vagy túl nagy falatnak, túl magas lépcsőfoknak érzik. A mi programjaink, például a Tőlünk Nektek vagy a táboraink is apróbb lépcsőfokokat tudnak emelni ahhoz, hogy a fiatalok egy idő után nagyobbat merjenek lépni.
Hogyan szólítjátok meg ezeket a fiatalokat?
Szép elképzelés, hogy ha adódik egy nagyon jó önkéntes lehetőség, akkor hirtelen bekopog a szervező egy fiatal ajtaján, hogy „szia, gyere már önkénteskedni”, de ez nem fog működni. Nagyon fontos, hogy legyen helyi kapcsolatunk olyan ifjúsági munkát végző emberekkel, szervezetekkel, akik jelen vannak ezeknek a fiataloknak az életében. Ők azok, akik segítenek „lefordítani” nekik a meghívásunkat és bizalmat kölcsöznek annak, amit mi csinálunk. Hiszen ha megérkezünk egy új közegbe, okkal bizalmatlanok az emberek. Sok negatív tapasztalatuk van, és ha jön egy csapat idegen, akik el szeretnék vinni valakinek a gyerekét napokra, érthető módon falakba ütközhetnek. Abban, hogy miért adjanak bizalmat ezek a családok, akik elengedik a fiatalokat a programra, nagy szerepet játszik ez az összekötő kapocs.
A közös munka során mit tapasztaltok, miben fejlődnek a fiatalok, hogyan változnak az önkénteskedés hatására?
Ha valaki részt vesz egy programon, az jó tapasztalat arról, milyen úgy együtt lenni fiatalokkal, hogy biztonságban érzi magát. Hogy hogyan lehet úgy jelen egy új közegben, ismeretlen emberekkel, hogy nem érzi fenyegetve magát. Ez szerintem sok fiatalnak újszerű élmény. És azt is megtapasztalhatja, milyen érzés, ha rá kíváncsiak és fontosnak érzi a jelenlétét. Többen beszámolnak róla, hogy új módon fejezik ki magukat, meg merik mutatni magukat, ki tudják fejezni, hogyan érzik magukat, mit gondolnak, mire van szükségük. Ezt a tapasztalatot pedig ezáltal nemcsak ők kapják, de ők maguk is meg tudják adni a többieknek, mialatt segítenek. Sokat ír a pozitív pszichológia is arról, hogy a mások életéhez való hozzájárulás mennyire fontos a saját jólétünk szempontjából. Az, hogy valami értelmes, jó célért dolgozhatunk, nagyon fontos mindannyiunknak. Ezt élik meg a fiatalok az önkénteskedés során.
Egy ilyen program után bátrabban oda lépnek másokhoz, mernek utazni, mernek kérdezni.
Most nyáron volt egy konferencia Lettországban, ahol azt kérték a fiatalok, hogy segítsünk nekik abban, hogy angolul beszélhessek a külföldiekhez. Itt nemcsak a nyelvtanulás a fontos, hanem az is, hogy elhiszik, hogy képesek lehetnek új dolgok megtanulására és elmondására. Tartottak egy foglalkozást Lettországban a lett fiataloknak arról, milyen kirekesztettségben élni Magyarországon, milyen hétköznapi megnyilvánulásait tapasztalják a rasszizmusnak, és mit lehet ez ellen tenni. Számukra fontos témákról beszéltek. Ki merték mondani a véleményüket. Ez azért is lényeges, mert számukra nagyon ritka élmény az, hogy az ő szempontjaikat, gondolataikat valóban meghallgatják. Ezzel szemben itt azt a választ kapják, hogy hallak téged, sajnálom, hogy ebben élsz, nem kéne ennek így lennie. Azt látom, hogy ezek a megerősítések további motivációt adnak nekik, hogy igen, lehet változtatni dolgokon, amik nincsenek jól. A legjobb példa erre szerintem az, hogy a miskolci Lyukóvölgyben tartottunk többször is Tőlünk Nektek programot. A résztvevő fiatalok – a helyi ifjúságsegítők, Emese néni és Ágnes nővér támogatásával – azóta alapítottak egy saját helyi önkéntes csapatot. Rendszeresen önkénteskednek tőlünk teljesen függetlenül, mert azt gondolják, hogy lehet tenni azért, hogy változzon a világ.
Említetted a pozitív pszichológiát korábban. Ki tudnád fejteni, hogy az önkénteskedés milyen hatással van a fiataloknak a mentális egészségére?
Ezeknek a fiataloknak nagyon sok nehézség van az életében. Az önkéntesség, illetve a programok során nem direkten dolgozunk ezekkel a témákkal, hanem nagyon sok olyan helyzet áll elő, ami az ellenállóképességüket, rezilienciájukat erősíti. Egy finn partnerünktől (MIELI) származik az a kifejezés, hogy
a mentális egészség egy készség.
Egy csomó olyan szokás, egy csomó olyan dolog, ami erőforrás, ami segít engem megtartani akkor, amikor jól vagyok, és akkor is, amikor nehéz. Attól függetlenül, hogy van-e valamilyen diagnózisom, vagy van-e szükségem valamilyen szaksegítségre, akkor is nagyon jó, ha vannak szokásaim, amiket tudok működtetni, amik stabilabban tartanak. Azt látom, hogy azok a fiatalok, akik részt vesznek a programunkon, nagyon sok olyan készséget tanulnak, ami segít nekik tudatosítani, hogy mi történik velük éppen. Nagyon intenzív helyzetekbe kerülnek, ami azt eredményezi, hogy erősödik az érzelmi tudatosságuk és a kommunikációs készségük, fejlődik, hogy hogyan fejezik ki magukat, hogyan kezelik a bizonytalanságot és a stresszt.
Emellett konkrét stresszkezelő technikák is megjelennek. Például egy fiatal, aki sok bántást látott életében, azt mondta, hogy nem akar gyerekekkel dolgozni, mert fél, hogy bántja őket. Nagyon fontos, hogy ezt észreveszi, ettől tart, majd a program során gyakorolja, hogyan tud jelen lenni a gyerekek között annak ellenére, hogy a nagyon nagy hangzavar idegesíti, úgy, hogy közben nem bántja a jelenlévőket. Ez az ő saját mentális jólétéhez nagyon sokat tesz hozzá, sőt talán egy nap jobb szülő lesz majd emiatt.
Emelett pedig olyan az önkéntes interakciókban vesz részt, amelyek jobbak, mint amiket máskor tapasztal. Erre még rátesz, hogy ha van olyan nehéz téma, amivel kapcsolatban nem mer megnyílni vagy eddig még nem beszélt mással róla, akkor támogatást kaphat kortársaktól és a körülötte lévő segítőktől. Ez gyakran az első lépés lehet afelé, hogy segítséget kérjen. Ideális esetben
ez hozzájárulhat ahhoz is, hogy a lelki folyamatok és a mentális egészség témaköre kevésbé lesz stigmatizált vagy tabu téma számára.
Emellett a megoldásközpontú szemlélet is fontos elem nálunk. Könnyen el lehet felejteni, hogy nemcsak problémák vannak, hanem működő dolgok, erőforrások is. Ha el akarunk kezdeni bármit, akkor azt nem tudjuk megtenni anélkül, hogy arra építenénk, ami működik. Ez nemcsak praktikus szempontból fontos, hanem a mentális egészséghez is hozzájárul. Például ha elismerést kap, mert észreveszi a másik emberben azt, ha valamit jól csinál vagy ha értékelik, nem pedig alapnak tekintik, hogy erőfeszítést tesz. Én is megtapasztaltam a saját bőrömön, hogy milyen, amikor így örülnek nekem, vagy elismerik, amit jól csinálok. Ha hallom ezeket a mondatokat, nagyobb eséllyel fogok én is ilyen mondatokat mondani. Illetve szorosan kapcsolódik még ehhez a hála gyakorlása is. A pozitív pszichológiának nagyon fonos eleme a hála és a stressz kezelése. Vannak rossz, félelmetes dolgok, amiket meg kell oldani, el kell hárítani, olyan fajta stressz, amit veszélyként élünk meg. És van olyan stressz, ami izgalmas, új dolog, szeretném csinálni, de ettől függetlenül nem nyugalmi állapotban vagyok, hanem valahogy válaszolok rá, készülök rá lélekben. Ha csak ezekből áll az életem vagy a mi programunk, ha minden új, mindenki új, akkor nagyon felfokozott állapotba kerülnek a fiatalok. Ezért azt is fontos megtapasztalni, hogy milyen, amikor épp nem kell csinálni semmit, nem kell megoldani semmit, nem egy új valami van már megint, nincs vészhelyzet, csak együtt vagyunk. Megtapasztaljuk közösen, milyen egy jó étkezés, milyen egy jó szünet, milyen csak úgy lenni, és hogy mindenkinek lehet helye itt akkor is, hogyha éppen nem hasznos.
Említetted a Lyukóvölgyi fiatalok közösségét, mint egy pozitív példa. Róluk tudnál még mesélni, hogy ők mivel foglalkoznak, mit kell róluk tudni?
Elmentünk önkénteskedni Lyukóvölgybe, ez egy szegregátum Magyarországon, ahol komoly nélkülözésben élnek az emberek. A lyukóvölgyi fiatalok látták, hogy önkénteskedni lehet, meg hogy olyan fiatalok teszik ezt, akik hasonló sorsúak, mint ők. Nem egy budai gimiből valaki a szabadidejében, aki tök jól van és még másnak is segít, ami amúgy szintén tök jó dolog, hanem szintén nehéz sorsú fiatalok szánják arra az idejüket valamiért, hogy idejöjjenek és önkénteskedjenek öt napig. Ez annyira vonzó volt, hogy a helyi fiatalok azt mondták, ezt mi is szeretnénk. Az volt benne a motiváló, hogy ezek az önkéntes fiatalok magabiztosak, kompetensek voltak csomó mindenben, nagyon biztonságos és könnyű volt hozzájuk kapcsolódni. A fiatalok elkezdték nézni, mi az, amit meg tudnak csinálni, mi az, amire szükség van. Ez azóta már úgy kinőtte magát, hogy nemcsak helyben, például buszmegállók felújításán gondolkodnak vagy gyógynövényeket termesztenek, hanem táborokat is tartanak. A jó élményeket szeretnék terjeszteni, multiplikálni, hogy másnak is jusson abból, amiben nekik részük volt. Nagyon fontos, hogy ezek a fiatalok rendszeresen találkoznak, együtt vannak, és azon gondolkodnak, hogy mit lehetne javítani a körülöttük lévő világban. Fontos, inspiráló, hétköznapi gyakorlása ez a szolidaritásnak.
Miyen hosszú távú hatásai vannak az önkénteskedésnek?
Azt látom, hogy azok a fiatalok, akik elkezdenek önkénteskedni, elkezdenek egyre több lehetőséggel élni. Egyre többféle programon vesznek részt, egyre messzebb mennek, felfedeznek. Mint a népmesében. A legkisebb fiú elindul, majd amikor hazaér, már másként jön vissza. Elképzelhetővé válik számukra az, hogy lehet máshol élni, máshogy élni, és aztán elkezdik összerakni azt, hogy akkor hogyan szeretnének élni. Ha valaki olyan hétköznapokban nevelkedik, amiben mindennapos a kirekesztettség élménye, az előítélet, a nélkülözés, ami ártalmas gyerekkori élményekhez is vezethet, akkor ijesztő elhagyni azt a szűk közeget, mert a tágabb közeg, ahova kilépne, nem fogadja be. Könnyen a senki földjén találja magát. Ahonnét el akarnak jönni, ott már azt látják, hogy nem azonosulnak velük, de közben nem kapják meg azt a támogatást, ami ahhoz kellene, hogy merjenek további lépéseket tenni. Azt szeretnénk elősegíteni, ami a lyukóvölgyi fiatalok esetében történt, hogy valakinek annyira megerősödik az önbecsülése, annyival jobban látja a saját képességeit, hogy azt mondja: igen, képes vagyok magam is létrehozni dolgokat. Szeretnénk, hogy az ilyen önműködő, önszervező módon tegyenek azért a fiatalok, hogy a dolgok jó irányba menjenek.
