Bázis, biztonság, bizalom – Mary Ainsworth munkássága

Mary Ainsworth (1913-1999) fejlődéspszichológus és elméletalkotó, aki kutatásával kiemelkedő módon járult hozzá a gyermekkori kötődési stílus megfoghatóságához, definiálásához és mérési lehetőségeihez. Az általa kifejlesztett Idegen helyzet teszt a mai napig megbízható mérőeszköznek bizonyul a gyermekkori kötődésmintázatok behatárolására. Cikkünkben Mary Ainsworth munkásságát mutatjuk be.

A kötődéselmélet a fejlődéspszichológia egyik legmeghatározóbb elmélete. Kora gyermekkori kötődési tapasztalataink jelentősen meghatározzák a környezetünkhöz és kapcsolatainkhoz való viszonyulásunkat. A gyermekkori tapasztalatok mentén kialakult, egyedi kötődésmintázatunk pedig felnőttkori kapcsolatainkra is bizonyítottan hatással van. Habár a kötődéselmélet alapjának körvonalazódása John Bowlby, brit pszichoanalitikus nevéhez fűződik, az elmélet pontosra csiszolásában Mary Ainsworth különösen jelentős szerepet játszott. Leánykori nevén Mary Dinsmore Salter 1913-ban, Glendale városban született, Ohio államban. Tanult szülők gyermekeként az intellektuális fejlődés kérdése fiatalkorától kezdve nagy hangsúlyt kapott, tudásszomja már gyermekkorában megmutatkozott.

Életrajzában kiemelte, hogy rendkívül szoros kapcsolatot ápolt apjával, édesanyjával való viszonya azonban kevésbé volt melegséggel teli. Érdeklődése a gimnáziumi évei végére vetett horgonyt, tanulmányait a pszichológia irányában folytatta tovább. Miután a család Kanadába költözött, a Torontói Egyetemen kezdte meg pszichológiai tanulmányait. 1939-ben vágott bele a doktori képzésbe, disszertációjának témája William E. Blatz fejlődéspszichológiai kutatása mentén körvonalazódott. Blatz (1940) akkoriban a kapcsolati biztonságot, a kisgyermekek és az szülők közti „biztonságos függés” kérdését, annak formálódását kutatta. Elmélete szerint a gyermek ezen függő kapcsolati állapotból kiindulva mozdul el, érik meg a függetlenedésre, azonban a függés bizonyos motívumait felnőttkori, érett kapcsolataiba is magával viszi. Teljes függetlenedés helyett kialakul egy „érett függőség”, mely kapcsolatban a két egyenrangú fél megosztja ezen mintákat, anélkül, hogy teljes ráutaltságban létezzenek egymás mellett.

Mary D. Salter rendkívül érdekesnek találta Blatz koncepcióját, doktori disszertációját erre az elméletre alapozta, majd 1940-ben Ph.D fokozatot szerzett. A biztonság elmélet később saját kötődéselméleti hozzájárulásának alapját jelentette, hiszen itt körvonalazódott benne az anya, mint „biztonságos bázis” koncepciója, amely később a kötődéselmélet egyik alapvetését képezte. 1950-ben házasságot kötött Leonard Ainsworth-el, majd ezt követően Londonba költözött, ahol tovább folytatta kutatásait.

Kötődés és biztonság

Az immár házas Mary Ainsworth férjével Londonba költözött, ahol a John Bowlby által vezetett kutatócsoporthoz csatlakozott. Bowlby ekkor kifejezetten a csecsemő anyától való szeparációjának kérdéskörét vizsgálta, mégpedig olyan gyermekeknél, akiket kórházi kezelés vagy nevelőszülőknél történő elhelyezés miatt elválasztottak gondozóiktól. Kortársai meglátásaival ellentétben - akik a gyermek részéről a kötődésre, mint érdekkapcsolatra tekintettek - Bowlby a kötődést, mint bioszociális ösztönt fogalmazta meg, evolúciós, pszichoanalitikus és kognitív nézetekre alapozva. Saját elképzeléseit elsődlegesen evolúciós szemléletbe helyezte, melyet többek között Konrad Lorenz (1935) imprinting, azaz bevésődés elmélete inspirált, melyben a kis libák annak akkor is kötődtek anyjukhoz, ha az nem táplálta őket. Tehát a csecsemő anyjához való szoros kötődési igénye fajfenntartási alapon ragadható meg. Bowlby szerint a csecsemő az anyjával való szoros közelséget mindenáron igyekszik fenntartani. Elmélete alapján a kötődési viselkedések, különös tekintettel a közelségkeresésre, minden olyan impulzus hatására beindulnak a gyermekben, amely a szeparáció vagy az elszakítás veszélyével fenyegethet.

Ainsworth későbbi életpályájára Bowlby-val való közös munkája meghatározólag hatott. Ugandában folytatta tovább vizsgálatait, ahol kifejezetten az anya-gyerek interakciók kerültek érdeklődésének középpontjába.

Ekkor véglegesítette a korábbi éveiben már kezdetlegesen megformált elméletét, miszerint az anya, a kisgyermek számára egy úgynevezett „biztonságos bázis” funkcióját tölti be, ahonnan eltávolodás esetén biztonsággal visszatérhet.

Ez az elmélet meghatározó jellegű, hiszen felhívja a figyelmet a szoros kötődés és egyúttal a függetlenedés és a kompetencia jelenségeinek együttjárására, vagyis, hogy ezen aspektusok a kisgyermek fejlődése során, ideális esetben, megférnek egymás mellett.

Anyai szenzitivitás és az Idegen helyzet eljárás (SST)

A hatvanas évek elejétől Ainsworth Baltimoreban folytatta munkásságát. Ekkor fogalmazódott meg benne az anyai szenzitivitás koncepciója, melyet az egyéni különbségek tükrében kezdett el vizsgálni, s amely a kötődéselmélet meghatározó motívuma lett. Az anyai szenzitivitást, mint az anya gyermek felé megjelenő érzékeny válaszkészségét határozza meg. Ez az anya azon képességét jelenti, hogy konzisztens módon ráérezzen és értelmezze a csecsemő aktuális jelzéseit, majd azokra annak megfelelően és illeszkedve reagáljon. Ezen válaszkészség a gyermekre gyakorolt, időtálló hatása jelentős felismerésnek számított, Ainsworth ezt követően pedig megteremtette átütő hozzájárulását a kötődési mintázat felméréséhez. 1967-ben dolgozta ki az Idegen helyzet eljárást, amely segítségével egyedülálló módon, laboratóriumi körülmények között kezdte felmérni az 1 év körüli gyermekek kötődési mintázatát, mégpedig a gyermekek szeparációra adott válaszreakcióinak segítségével.

A vizsgálat forgatókönyve szerint a gyermek az édesanyjával játszik egy szobában. Később egy idegen csatlakozik hozzájuk, majd a gyermeket egy rövid időre az édesanya magára hagyja az idegennel. Később az idegen is távozik, az édesanya pedig ezt követően visszatér a gyermekhez. Az, hogy a gyermeke hogyan reagál az újraegyesülésre – melyet a vizsgálat során másodszor is megismételnek – sok szempontból különbözik. Felismerte ezen válaszok jellegzetességeit, melyek megerősítették korábbi vizsgálati megfigyeléseit. A megfigyelt mintázatok mentén három kötődési stílust határozott meg – a biztonságos, a szorongó/ambivalens és a szorongó/elkerülő kötődési stílust. Voltak azonban olyan gyerekek, akiknek a reakciói nem illettek bele egyik mintázatba sem. A későbbi évek során ebből kifolyólag megfogalmazták a dezorganizált stílust, mely kategóriába az egységes mintázatot nem képviselő gyermekek kerültek.

Ainsworth emellett egy, az anyai szenzitivitás mértékét meghatározó skálát is kifejlesztett.

Longitudinális vizsgálatai kimutatták, hogy a gyermekek első évében megfigyelt anyai válaszkészség összefüggésbe hozható a gyermek Idegen helyzet teszt során tanúsított viselkedésével.

Tanítványaival később a felnőttkori kötődésmintázat mérésére is talált módot. Interjús módszerrel képesek voltak tovább vizsgálni a kötődésmintázatok generációkon átívelő hatásait.

Napjainkban már köztudott: a gyermekkorban kialakult kötődésmintázatunk felnőttkori kapcsolatainkra is mélyenszántó hatással bírnak. 

Mary Ainsworth öröksége a halálát követő évtizedekben is tovább formálta a fejlődéslélektan tudományát. Az Idegen helyzet teszt a mai napig használatos diagnosztikai eszköznek bizonyul a kisgyermekek kötődési stílusának meghatározására. Ainsworth egyedülálló módon, a lehető legtermészetesebb közegben vizsgálta a gyermekek és édesanyjuk közti kapcsolatot és kötődést, megfigyelései pedig a huszadik század kiemelkedő tudományos eredményeinek számítanak.