Bennünk rejlő változatosság – az énkomplexitás szerepe az önészlelésben

A személyiség eredeti jelentése színházi maszk, a latin persona kifejezésből származik. Nagyon találó, hiszen mi emberek valóban ilyenek vagyunk, sokszínűek és komplexek, akik gyakran egymásnak ellentmondó szerepeket öltünk magunkra. Hogyan lehetséges, hogy ennek ellenére mégis állandónak és egységesnek érezzük magunkat, és ami még fontosabb, milyen előnyei lehetnek a sokoldalúságnak? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ, bemutatva a bennünk rejlő változatosságot. Életünk során számos forrás rendelkezésünkre áll, hogy megszilárdítsuk az önmagunkról kialakított képet. Nap mint nap elvégezzük feladatainkat, dolgozunk vagy iskolába járunk, kikapcsolódunk, barátaink társaságában megosztjuk fájdalmainkat és örömeinket, sőt gondunk van a családunkra is. Ez természetesen együtt jár azzal, hogy különböző helyzetek más-más gondolatokat és érzéseket keltenek bennünk, emiatt aztán eltérően is viselkedünk. Munka közben lehetünk kritikus és céltudatos emberek, ismeretlenek között félszegek, szeretteink körében pedig humorosak és fesztelenek. Ezek a látszólagos ellentmondások végül rádöbbentenek minket arra, hogy többféle én-aspektussal is rendelkezünk, attól függően, hogy környezetünk mit közvetít a számunkra. Ezt a személetet erősíti Cooley „tükrözött én” elmélete is, mely szerint azt, hogy hogyan vélekedünk önmagunkról, jelentősen befolyásolja annak a képzete, hogy szerintünk mások mit gondolnak rólunk.

Az így kialakult énképet viszont jelentősen torzíthatják saját elképzeléseink, mivel teljes bizonyossággal sosem tudhatjuk meg, mi jár a másik fejében.

Ezzel együtt a számtalan különböző forrásból származó, rólunk szóló információt szeretjük egységbe rendezni, hiszen fontos nekünk, hogy szilárd és koherens énképünk legyen. Így hiába van egyszerre számos én-aspektusunk, például munkahelyi-énünk, hobbifotós-énünk vagy barát-énünk, mégis választ tudunk adni arra a dilemmára: „Milyen vagyok valójában?” Ahhoz, hogy ezt elérjük, több stratégia is a rendelkezésünkre áll, ezek mutatnak utat abban, hogy mi is az, ami igazán lényeges számunkra az életben.

Ha egy ismérvünk sematikussá válik, akkor sokkal könnyeben fel tudjuk idézni azt mindenféle helyzetben, és legyünk bármily sokszínűek, megválasztott kulcsvonásainkat állandónak tekintjük.

Néha így, máskor úgy Számtalanszor élünk azzal a technikával, amivel elérjük, hogy csak olyan tulajdonságaink legyenek hozzáférhetők a számunkra, amelyeket a helyzet éppen megkíván. Éppen ezért egy vizsgaszituáció közben ritkán gondolunk arra, hogy milyen önfeledten is tudunk táncolni kedvenc zenekarunk koncertjén, ugyanúgy szórakozás közben sem a teljesítményigény hajt minket. Ez a módszer hathatós segítséget nyújt nekünk abban, hogy kéretlen személyiségjegyeink ne zavarják meg azt a szemléletmódot, ami éppen sikerre visz minket, vagy amely pont azt könnyíti meg, hogy ellazuljunk és kizárjuk komolyságra intő vonásaink. Jótékony feledés Ha mindez nem lenne elég, emlékezetünk sem hagy cserben minket, pontosabban hajlamos megszűrni azokat a múltbeli eseményeket és tetteket, amelyek alapján más személyiségre következtetnék, mint amilyet magunknak szeretnénk. Szelektív memóriánknak köszönhetően így könnyen feledésbe merülhetnek inkonzisztens emlékeink, hogy a jelenből visszatekintve egyszerűbben kialakíthassuk saját koherens élettörténetünk. Ezen a módon csak azok az én-aspektusaink élnek tovább, amelyek aktuális céljainkat szolgálják, minden más, kellemetlen és zavaró tulajdonságunk elhalványul a képzetünkben. Emiatt aztán bátran mondhatjuk, mi mindig is ilyenek voltunk, amilyenek. A sokszínűség biztonsága Habár kétségkívül meghatározó számunkra, hogy egységes és állandó énképünk legyen, Patricia Linville rámutatott, hogy az életünkben betöltött változatos szerepeink milyen gyümölcsözők is lehetnek a számunkra. A pszichológus úgy vélte, hogy egyéni különbségek fedezhetők fel én-aspektusaink számában és összefonódásában. Erre alapozott elmélete bizonyította, hogy a magas énkomplexitású személyek – tehát akik számos, egymástól független, változatos szereppel is rendelkeznek –, sokkal kiegyensúlyozottabbak és jobban ellenállnak a negatív hatásoknak is.

Ezért ha a komplex ént bármilyen rossz élmény éri, a teljes személyiségnek csupán egy kisebb szelete sérül, az ezen kívül eső én-aspektusok érintetlenek maradnak, sőt védekező szerepet töltenek be.

Végső soron, ha törekszünk rá, hogy minél több élethelyzetben és szerepben kipróbáljuk magunkat, akkor önértékelésünk jobbá válhat, ami hosszú távon csillapítja a negatív stresszt, a szorongást és a depresszív érzéseket is. Emiatt, bár tudjuk, hogy különböző én-aspektusaink összefésülése számos lélektani kihívással járhat, merjünk sokszínűek lenni, és lelkünk meghálálja a befektetést.