Beszéd és lélek – a dadogás lelki okai

Talán mindannyiunkkal megesett már, hogy izgatottságunkban nem találtuk a megfelelő kifejezést és dadogtunk. A látszólagos hasonlóság ellenére a „hétköznapi” dadogás mégis nagyon különbözik a „valódi” dadogástól. Ha a beszéd akadozó, nehezen érthető, akkor az hatással lehet a társas kapcsolatok alakulására is. A kapcsolatok esetleges torzulása befolyásolhatja a hibásan közlő viselkedését és személyiségét is. De milyen lelki okai lehetnek a dadogásnak? Létezik-e dadogó személyiség? Van-e szerepe a szülői nevelői attitűdnek a dadogás kialakulásában? Hogyan segíthetünk? Cikkünkből kiderül.

Nagyon nehéz definiálni, mi is a dadogás valójában. Minden meghatározás hordoz ellentmondásokat, és egyik sem fedi teljesen a valóságot. A hétköznapi életben ugyanis nincs két egyforma dadogás, és nincs két egyforma dadogó sem. Hagyományosan a dadogás „a beszéd összerendezettségének zavara, amely a ritmus és az ütem felbomlásában és a beszéd görcsös szaggatottságában jelentkezik.” Beszélgetés során a résztvevők megmutatják magukat a másiknak, és szembesülnek önmagukkal is. A beszéd mint kommunikáció így tágabban az énkép, az önmagunkról kialakított kép formálásához is hozzájárulhat. A dadogó – beszédnehézségei következményeként –

kerüli a beszédhelyzeteket, ezért kevesebb lehetősége van önmagát megismerni és reális énképét kialakítani.

A beszédhelyzetekben tanúsított passzivitás az életben is megnyilvánulhat és személyiségjeggyé alakulhat. A dadogást ezért nem lehet elválasztani a dadogó személyiségétől. Egyrészt tehát lehetséges, hogy a többféle okból kialakult dadogás mint az önkifejezés, a kapcsolatteremtés nehézsége befolyásolhatja a dadogó viselkedését, és így hatással lehet a személyiségre is. Másrészt az is elképzelhető, hogy a dadogás nem megfelelő, esetleg neurotikus személyiségfejlődés tüneteként jön létre.

A dadogó személyiség

A fenti két lehetőség bármelyikénél a beszédproblémák mellett sajátos személyiségszerkezet alakulhat ki. Több, a dadogók személyiségére irányuló vizsgálat szerint a dadogók inkább neurotikusak, introvertáltak, kevésbé dominánsak, kevésbé elégedettek önmagukkal és kevésbé társaságkedvelők, mint a nem dadogók. Érzelmileg instabilabbak, hajlamosak depresszióra is. A dadogók zárkózottságuk miatt kevés emberrel kerülnek kapcsolatba, de másokkal szemben megértőbbek, empatikusabbak lehetnek. Érzéseikkel nem néznek szembe, és hajlandóságot mutatnak arra, hogy ne ismerjék fel belső késztetéseiket. Egyes vélemények szerint, éppen az előbbiek miatt

környezetüktől nem kapnak elég megértést, és még inkább magukba fordulnak, nem egyszer ellenségesek lehetnek az emberekkel szemben.

Ez utóbbi miatt gyakran van bűntudatuk, ami súlyosbíthatja állapotukat. Klinikai megfigyelések szerint összefüggés van saját maguk és dadogásukhoz való viszonyulásuk, valamint beszédük súlyossága között.

A szülő szerepe

Robert Johnson vizsgálatában elsősorban a dadogók környezetét, a szülőket figyelte meg. Szerinte minden gyermeknél a beszédindulás korai időszakában normálisnak tekinthető az úgynevezett nem folyamatos beszéd.

A dadogás akkor kezdődik, amikor a túl aggódó, szigorú, kritikus, perfektcionista szülők

gyermekei a beszédtanulás folyamán a beszédügyetlenségük miatt zavartnak, gyámoltalannak érzik magukat, és nagy erőfeszítéssel arra törekednek, hogy a megakadást, ismétlést elkerüljék.

A vizsgálat során több mint 800 kérdést tett fel a vizsgálatvezető dadogó és nem dadogó gyermekek szüleinek a nevelésre és a nevelési attitűdökre vonatkozóan. Eredményei szerint nincs lényeges különbség a két szülőcsoport között, de a dadogó gyermekek szülei magasabb követelményeket támasztanak gyermekeikkel szemben, korábban akarták bilire ültetni őket, és hamarabb várták tőlük, hogy járjanak és beszéljenek.

Mit tehetünk?

Szülőként az egyik legfontosabb, hogy ne tiltsuk meg a dadogást. Kerüljük a „Ne dadogj már!” felszólítást. Az sem bizonyul a legjobb megoldásnak, ha arra kérjük a gyereket, hogy ismételje el mondanivalóját, vagy arra utasítjuk, hogy előbb gondolkozzon, aztán beszéljen. Talán az egyik legfontosabb, hogy figyeljünk oda a gyermekre. Ne csak szavakkal mondjuk, hogy figyelünk, hanem egész testünkkel forduljunk a gyerek felé. Legyünk türelmesek, nyugodtak, és kérjük mielőbb szakember segítségét.