Nemcsak a párterapeuták, de maguk a párok is a diszfunkcionális kommunikációt tartják a leggyakoribb panasznak, amely leginkább képes a kapcsolat teljes lerombolására. Azonban gyakran nem is vesszük észre, hogy nem megfelelően szólunk partnerünkhöz, sőt az idő elteltével könnyen rögzülnek a maladaptív kommunikációs mintáink. Hogyan függ össze a kommunikáció a párkapcsolati működéssel? Miként kommunikálhatunk hatékonyabban a párunkkal? Cikkünkből kiderül.

Mindenki számára ismerős lehet a „rózsaszín köd” időszaka egy párkapcsolat kezdetén, amikor csak úgy isszuk a másik szavát, és azt kívánjuk, bárcsak abba sem hagyná, hiszen a legapróbb részletre is kíváncsiak vagyunk. Ezt nevezzük a teljes szimbiózisnak. Azonban ez nem tart örökké, csakúgy, mint minden rendszer (családterápiás, az az rendszerszemléleti keretben minden család egyedi tulajdonságokkal bíró, saját szabályrendszerét kialakító, szerepekkel átitatott társadalmi rendszer, melynek a legkisebb egysége maga a romantikus párkapcsolat), a párkapcsolat is fejlődési szakaszokon esik át.

A rózsaszín ködtől az az érett kapcsolatig

Bader és Pearson nevéhez köthető ez a párkapcsolati fejlődési modell, akik leírják, hogyan jutunk el a szimbiózistól az érett párkapcsolatig. Miért is fontos ez a kommunikáció szempontjából? A pároknak minden szakaszban különböző kríziseken és ezáltal konfliktusokon szükséges túljutnia ahhoz, hogy a kapcsolat továbbfejlődhessen és a két személy mint pár kiegyensúlyozottan működhessen.

Ezen konfliktusok megoldásában megkérdőjelezhetetlen szerepe van a kommunikációnak.

Az interakciók és a kommunikáció minősége meghatározza egy párkapcsolat működését, hiszen az együttes fejlődés nem mehet végbe egymás megértése nélkül, mert az adekvát kommunikáción keresztül alakíthatjuk ki a közös realitást a párunkkal. A szimbiózis időszakát gyorsan követi a differenciálódás szakasza, amikor a pár tagjai elkezdik felismeri különbözőségeiket, érzéseiket és szükségleteiket, amik érvényesítése a kapcsolaton belül konfliktusokat szülhet.

Az újraközeledés fázisában képessé válik egy pár a kompromisszumok meghozatalára.

Ekkor könnyedén kialakulhatnak a párkapcsolati működésben olyan maladaptív, tehát káros kommunikációs minták, amik később könnyedén berögzülnek a párkapcsolaton belüli interakciókba és automatikussá válhatnak, így egy idő után észre sem vesszük, hogy mi magunk vagyunk azok, akik romboljuk a kapcsolatot. Így kiemelten fontos, hogy már a párkapcsolat elején odafigyeljünk erre, emellett a fellépő konfliktusok kezelése során törekedjünk az összhang megteremtésére. Ezáltal juthat csak el egy kapcsolat a következő szintre. Az újraközeledés során a pár újradefiniálja kapcsolatát, azon belül is kialakítják a működő egyensúlyt.

Fontossá válik a kompromisszum megtalálása a személyes igények kifejezésén keresztül.

Amikor valakit arról kérdezünk, szerinte mi a legfontosabb egy párkapcsolat működése szempontjából, gyakran kaphatjuk válaszként a „kémiát”, az elengedhetetlen tényezőt, ami nélkül még az első randi végéig is nehéz eljutni. Teljesen igaz, hogy intimitás nélkül nincs működő párkapcsolat, azonban az intimitás és a kommunikáció között szoros kapcsolat fedezhető fel. A kommunikáció minősége facilitálhatja vagy gátolhatja az intimitást a romantikus kapcsolatokban. Az érzelemkifejezés, a dicséret és más pozitív kommunikációs tényezők mellett, amikor a partnerek nyíltan kifejezhetik véleményüket és önmagukat, az is intimitást teremthet. Ebből is látszik, hogy egyik párkapcsolati faktor sem működik a másik nélkül. Így ha megvalósul az igazi, mély intimitás, a kooperáció, illetve a párok tagjai össze tudják hangolni érzelmeiket, akkor jutnak el az érett párkapcsolat szintjére.

Hogyan kommunikáljunk jól párunkkal?

  • Fontos az egymáshoz közelítő kommunikáció! Az elkerülő, vádaskodó hangnem csak negatív irányba mozdítja a kapcsolatot!
  • Az elégedett párok is veszekednek, azonban a konfliktus feloldásáért képesek feladni különbözőségeiket és nyitottak a kompromisszumra!
  • A kommunikációs nyitottság, a szavak általi érzelemkifejezés és megértés nagymértékben hozzájárulhatnak a párkapcsolati elégedettséghez.

Felhasznált szakirodalom: Bader, E., & Pearson, P. (1988). In quest of the mythical mate: A developmental approach to diagnosis and treatment in couples therapy. Philadelphia: Brunner/Mazel Eğeci, I. S., & Gençöz, T. (2006). Factors Associated with Relationship Satisfaction: Importance of Communication Skills. Contemporary Family Therapy, 28(3), 383-391. doi:10.1007/s10591-006-9010-2