„De ezt csak neked!” – A privát vagy erotikus képek kockázatai

Nemrég ütötte fel a fejét a médiában a hír, hogy egy közismert digitális platformon intim képek feltöltéséhez kötötték a felülethez való csatlakozást. Az eset méltán kavart nagy port maga körül, s akár személyes érintettség nélkül is elgondolkodtathat – hol tör gátat a visszaélés vagy a bosszú az emberség és a jóérzés határán? Cikkünkben ezeket a lélektani szempontokat kívánjuk fejtegetni.

A sajnálatos történetet tovább bonyolítja, hogy a képek korábbi kapcsolatokból vagy kifejezetten expartnerektől származtak, ezeket pedig amolyan bosszú jelleggel osztották meg az illetékesek a tágabb közönséggel. Az esetről bővebben a WMN számolt be korábban.

A történet hallatán könnyűszerrel futhat át a hátunkon a hideg – és nem alaptalanul! Még ha életünkben soha nem is küldtünk el magunkról hasonló jellegű képeket, az említett eset méltán indítja el bennünk azt a megrökönyödés érzését, és felmerülhet a kérdés: hol van a határ?

A digitális világ napjaink központi részét képezi: a közösségi médiafelületeken és azok üzenetküldő alkalmazásain keresztül könnyűszerrel és gyakran oszthatunk meg magunkról fényképes tartalmakat. Sok esetben különösebb utógondolat nélkül küldünk magunkról is képeket üzenetek formájában, mert hát mit is kéne átgondolnunk, hiszen a párunknak, barátunknak, családtagjainknak, esetleg potenciális partnerjelöltünknek küldjük őket? Alapvető, hogy megbízhatunk bennük. Valóban ilyen egyszerű lenne?

Érték-e a virtuális intimitás?

Hogy mi az oka az intim vagy erotikus képek időtlen kultuszának? Valójában ez egy régmúltra visszatekintő kérdés. Az erotikus tartalmú festmények már a XIX. századtól kezdve kelendőek voltak, melyek továbbterjedését a későbbi évszázadokban a technológia fejlődése is elősegítette.

A digitális formában – különös tekintettel a párok által egymásnak – küldött erotikus fotók már szintén évtizedes múltra tekintenek vissza, hiszen a közösségi média elterjedése előtt is cseréltek ilyen jellegű fotókat az érdekelt partnerek. Az erotikus üzenetváltások vagy „sexting” keretében pedig szintén számos esetben küldözgethetünk magunkról intim fényképes tartalmakat.

Itt fel is merülhet a kérdés: mennyire tekintünk értékként a saját magunkról, intim testrészeinkről készült képeinkre?

Habár a korábbi évszázadok festményeit kétségkívül értéknek minősítjük, melyeken az erotika aspektusa inkább növelte becsességüket, napjainkra a digitális tartalmak kétségtelenül értékvesztettnek, majdhogynem értéktelennek is minősülhetnek.

Ennek oka, hogy a dematerializáció, azaz elértéktelenedés hatására a digitális képeket, videókat, vagy akár az e-könyveket, digitális képeslapokat kevésbé érezzük megfoghatónak, materializálhatónak, ezáltal pedig kevesebb értéket is tulajdonítunk nekik.

Habár valóban képesek vagyunk ezen digitális ’elemek’ személyessé tételére, ez azonban sokkal nehezebben kivitelezhető úgy, mint a valódi, megfogható tárgyak esetében.

Jó, esetleg kevésbé jó indokok?

Felmerülhet az elgondolás, hogy van-e mögöttes indoka és mit is jelzünk tulajdonképpen a fogadó fél irányába, ha üzenet formájában erotikus fotót küldünk el magunkról? Első körben valószínű, hogy maga a digitális világ összetett hatása eredményezi azt, hogy ezt megtesszük.

Köztudott, hogy az online térben sok esetben nagyobb eséllyel és hamarabb állunk készen meglépni olyan dolgokat, melyeket személyesen már lassabb tempóban tennénk – legyen szó akár a kommunikáció kezdeményezéséről vagy az önfeltárás gyorsaságáról és mélységéről.

Emellett, a virtuális világban a „lehető legjobb” fotóinkkal és pozitív tulajdonságaink hangsúlyozásával hajlamosak vagyunk egy idealizált szelfet prezentálni magunkról, amely a valós énünktől már-már egészen távolinak tűnhet. 

Bizalom

Ami talán elsőként felmerülhet intim képek megosztása kapcsán, az a bizalom kérdése. Sokak számára természetesnek tűnhet, hogy erotikus fényképeket osszon meg virtuális formában partnerével, melynek előfordulása a kapcsolati bizalom mértékével egyenesen arányos lehet. Minél inkább megbízunk a másik félben, annál hamarabb cselekedhetünk így.

Az erotikus tartalmak partnerek közti megosztása kapcsán számos indok merülhet fel. Az ilyen jellegű tartalmak megosztása esetlegesen izgalmasabbá teheti a partnerek közti elektronikus kommunikációt. Továbbá megerősítőleg is hathat a kapcsolati bizalomra, hiszen az ilyen jellegű „kitárulkozás” már önmagában is bizalmat sugároz – érdemesnek tartjuk arra a másik felet, hogy rábízzuk bensőséges valónkat, méghozzá „maradandó” formában.

Ezen maradandóság azonban kardinális szempont is egyben! Ugyanis az esetlegesen idejekorán vagy tévesen odaítélt bizalom hatására könnyen megfeledkezhetünk arról – vagy fel sem mérjük – mit is adunk a másik fél „kezébe”. Hiszen az „elértéktelenedett” digitális tartalmat saját, intim, bensőséges értékünkkel ruházzuk fel, mely nem feltétlenül tűnik el nyomtalanul az éterben.

Önbecsülés

Köztudottan a virtuális világban számos olyan pozitív megerősítést nyerhetünk el, amit a való életben környezetünk talán kevesebb eséllyel nyilvánítana ki. A lájkok, kommentek és – ideális esetben – pozitív visszajelzések az online térben könnyebben kaphatnak teret, mint a valós élethelyzetek során. Természetesen a visszajelzések lehetnek negatívak is, melyek sajnos nagymértékben befolyásolhatják hangulatunkat, vagy akár az önmagunkról alkotott képet, önbecsülésünket.

Saját erotikus tartalmak esetében az önbecsülés és az önbizalom kérdése fontos szempont lehet. Nemcsak a másik féltől kapott pozitív válaszreakció, de már önmagában a beszélgetőpartner igénye, hogy ily módon tárjuk fel neki intim valónkat, önbizalomnövelőként hathat.

Önbecsülésünk, azaz a saját magunkra vonatkozó pozitív megítélésünk, ebben a tekintetben már összetettebb kérdés, mely akár össze is vethető a korábban boncolgatott értékesség témakörével.

Ha a digitális tartalmaknak kisebb jelentőséget vagy értéket tulajdonítunk, hogyan férhet bele, hogy ekkora értékkel – azaz önnön, intimebb valónkkal – ruházzuk azt fel?

Magasabb vagy éppen alacsonyabb önbecsülésre vall, ha intim képeket küldünk magunkról? A válasz valószínűleg túlmutat ezen az egyszerű kérdésen, hiszen ok-okozati összefüggés itt sem feltétlenül lelhető fel. Azonban fontos lehet a tény, hogy milyen minőségű kapcsolatban érezzük méltónak a másikat, hogy ilyen jellegű tartalmat osszunk meg vele.

Mint minden más tekintetben, ezen kérdések megítélésében is persze nagymértékű egyéni különbségek mutatkoznak meg.

Visszaélés, bosszúállás, hitelrontás

A rólunk készült intim, erotikus tartalmak privát jellegű megosztása egyéni döntéseinken és kockázatvállalásunk mértékén múlhat – legalábbis ideális esetben.

Fontos ugyanis megemlíteni, hogy míg a legtöbb esetben természetesnek vesszük a tényt, hogy az ilyen helyzetekben teljeskörű, személyes kontrollal rendelkezünk, addig a valóságban számtalan ezt cáfoló helyzet merülhet fel.

Az online abúzus és virtuális bántalmazás, azaz a cyberbullying témaköre sajnos nagyon is gyakori jelenség, melynek gyakran akár korosztálytól, mi több, egyéni körültekintéstől függetlenül, bárki áldozatául eshet. Ennek egy formáját képezi a szexuális tartalmak az áldozatból való „kizsarolása”, akár ártatlannak tűnő manipuláció, akár egyértelmű virtuális bántalmazás által. Az online abúzus ilyen formája sajnos nemcsak a felületesebb jellegű online ismeretségekben vagy kapcsolatokban, de intim pár- vagy partnetkapcsolatokban is meglepően gyakran megjelenik.

Az eredeti kiindulási történetben pedig nem is akármilyen visszaélés történt! Lévén, hogy a platformra való csatlakozás korábbi partnerektől származó intim tartalmak megosztásával volt lehetséges, gyanítható, hogy a szóban forgó tartalmak egy korábbi, feltehetőleg bizalmi kapcsolatban keletkeztek, ahol, még ha csak rövid időre is, de két ember bizalmat ígért egymásnak.

Fontos szem előtt tartani, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetek nem az érintett áldozat hibájából születnek, és az utólagos visszaélésre, vagy az ezzel való „bosszúállásra” pedig semmilyen indok nem jogosítja fel a feleket! A korábbi bizalmi gesztus utólagos megszegése, az ezzel való utólagos visszaélés pedig csak és kizárólag az elkövetőt minősíti.